Arad–Gyula – egy négyéves barátság újabb fejezete

gyulai_uton_sav

A csikys diákoknak egyre több lehetőség nyílik pályázatok révén olyan programokban részt venni, amelyek során magyarországi iskolák diákjaival közösen tölthetnek el egy-egy hétvégét náluk vagy nálunk. Minden diáknak adódik alkalma évente legalább egyszer Határtalanul programban részt venni. Az Arad–Gyula Határtalanul viszont különleges. 

   Tovább…

Tatán, a vizek városában

tatai_kirandulas_sav

Március 11–14. között a X. A osztály Tatára utazott a Határtalanul! pályázatnak köszönhetően. Hadnagy Éva osztályfőnök, Hevesi Éva földrajz- és Olasz Angéla történelemtanár kíséretében a tatai Eötvös József Gimnázium diákjait látogattuk meg. 

   Tovább…

Önismereti tábor IX–XI. osztályos diákoknak

kamasz-plakat-jpg-01_savIngyenes önismereti tábort szervez a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 40 érdeklődő IX–XI. osztályos középiskolás diák számára. Az önismereti tábor időpontja 2019. július 7–13., helyszíne pedig a KEFAG Vackorvár Erdei Iskola, Kecskemét – Hetényegyháza (honlap).

A szervezők biztosítják a sikeres pályázók számára az egyhetes ingyenes táborozás (szállás, étkezés, tematikus önismereti és tehetségfejlesztő programok) lehetőségét. 

   Tovább…

Természettudományos és művészeti tábor tehetséges diákoknak

meta_2019_tabori_plakat_kisebbA Messzehangzó Tehetségek Alapítvány térítésmentes tehetséggondozó nyári tábort szervez V–VIII. osztályos diákoknak 2019. július 14–20. között. A Természettudományos és Művészeti tábor helyszíne: KEFAG Vackorvár Erdei Iskola, Kecskemét – Hetényegyháza (honlap). 

   Tovább…

Önismeret, kommunikáció és konfliktuskezelés – továbbra is Major Zsolt Balázzsal

konflikuskezeles_sav

Márciusban folytatjuk a tavaly, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyertes pályázatának köszönhetően elkezdett Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába elnevezésű előadás-sorozatunkat. 

   Tovább…

„Mi és a környezetünk” – sajtófotó pályázatra lehet jelentkezni

sajtfoto_palyazat_kicsiA Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtófotó pályázatot hirdet Mi és a környezetünk címmel, amelyre XI. és XII. osztályos tanulók jelentkezését várják.

A pályázóktól egy 3-6 képből álló, sajtófotó jellegű sorozatot várnak, amelynek egy történetet kell elmesélnie, eseményt kell rögzítenie vagy illusztrálnia kell. Pályázni lehet, például, hír-eseményfotóval, képriporttal, társadalomábrázoló, illetve dokumentarista fényképekkel. 

   Tovább…

100 év – (diák)objektíven keresztül

pro_move_fotokiallitas_sav

December 14-én nyílt meg a 100 év – objektíven keresztül című fotókiállítás a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. A Pro Move Arad Egyesület által a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával szervezett kiállításon iskolánk fotó-videó szakkörében tevékenykedő diákok munkáit tekinthetjük meg. 

   Tovább…