Sikeres Bethlen-pályázat

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a vírushelyzet ellenére is folyósította a nyertes pályázatok kivitelezéséhez szükséges összegeket. Ezért történhet meg az, hogy ebben a nehéz helyzetben, amikor minden irányból csak a megszorításokról, megvonásokról hallunk, előrelépésről tudunk beszámolni bentlakásunk felszerelésében.

   Tovább…

ADY ENDRE pályázati felhívás a 2020–2021-es tanévre

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából (az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja keretében) az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács a 2020–2021-es tanévben is nyílt pályázatot hirdet a romániai magyar nyelvű közoktatásban részt vevő, VI–XII. osztályos, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására.

   Tovább…

Legyél te is Messzehangzó Tehetség!

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány idén is meghirdette tehetség-támogatási pályázatát, amelynek keretében egy tanítási év alatt anyagilag támogatja az olyan 12-18 éves korú, természettudományokban, informatikában, művészetekben kiemelkedő képességű gyerekeket és fiatalokat, akik családja számára a tehetséggondozás finanszírozása nehézséget okoz.  

   Tovább…

Szülőföldön magyarul – októberig lehet igényelni az oktatási-nevelési támogatást

A koronavírus-járvány okozta helyzet miatt október 30-ra módosult a Szülőföldön magyarul programban benyújtható igénylések leadási határideje. Ady-Kovács-Ferenczi Noémi, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett program romániai kooordinátora tájékoztatása szerint az igénylések 2020. március 5. és október 30. között adhatók le, a postára adás utolsó dátuma 2020. október 30.

   Tovább…

Keress, kutass, járj nyitott szemmel és fotózz! – Fenntarthatósági témahét a Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban

[Illusztráció: earth.com]

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban minden évben megünneplik a madarak és fák napját. Idén erre a Fenntarthatósági témahét című projekt keretében kerül majd sor, április 20–24. között. A projekt egyik programja lesz az a tematikus fotópályázat, amelyen a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai is részt vehetnek.

   Tovább…

ENABLE foglalkozások az iskolában

Az ENABLE (European Network Against Bullying in Learning and Leisure Environments) egy iskolákban alkalmazható program, amelynek célja az online és offline jelentkező bántalmazás és agresszív megnyilvánulások csökkentése a 12–17 éves fiatalok körében. A programot és annak eszközeit a European Schoolnet nevű nemzetközi iskolahálózat által koordinált projekt során dolgozták ki 2015–2016-ban.

   Tovább…

Folytatódik a Krókusz Projekt

Csikys diákok látogatása az aradi neológ zsinagógában, a Krókusz Projekt keretén belül
[Fotó: Ujj János]

A Krókusz Projekt keretében 2020. január 30-án a Csiky Gergely Főgimnázium hatodikos és hetedikes diákjai meglátogatták az aradi neológ zsinagógát. A HETI (Holocaust Education Trust Ireland) és a Szembenézés Alapítvány által támogatott mozgalom célja megismertetni a tanulókkal a népirtások szokásos mechanizmusát: az előítélettől a kirekesztésen és üldözésen át a gyilkosságokig vezető út összefüggéseit. Segítségével a résztvevők felfedezhetik és értelmezhetik a történelem és saját életük közötti kapcsolatot, és ha ez a felismerés aktív cselekvésre késztetné őket, befolyásolni is képesek lennének a folyamatokat.

   Tovább…