Biológia iránt érdeklődő (főként) végzősök és már végzettek figyelmébe: tavaszi felvételi lehetőséget hirdet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem a magyar Biológia, valamint Ökológia és természetvédelem szakon.
Tovább…
Február 14-én délben irodalmi körút aradi állomásának helyszíne volt a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtára. Iskolánk egykori diákja, Karácsonyi Zsolt két írótársával, Varga László Edgárral és Serestély Zalánnal érkezett, és az alkotások születéséről, illetve az irodalmi pályakezdésről mesélt, számos vers felolvasásával fűszerezve.
Tovább…

A kanadai Rákóczi Alapítvány pályázatot hirdet a 24. Magyarságismereti Mozgótábor programjain való részvételre 2017-ben. Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 15–19 éves középiskolai, gimnáziumi, líceumi, szakközépiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkező fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek népünk történelme, hagyományai, irodalma és műemlékei iránt.
Tovább…
Új év – újabb Csiky-Csuky, melyet már itt, a honlapon is megtekinthettek.
Ha kíváncsiak vagytok, hogyan zajlott a karácsony az intriben, milyen újévi fogadalmakat tettek a tanárok, vagy csak egy kis kikapcsolódásra vágytok, lapozzatok bele! Vagy akár a régebbi lapszámokba is!
Jó olvasást kíván a szerkesztőség!
A tavalyi pozitív tapasztalatokra alapozva a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara idén is megszervezi a SapiTour turisztika ismereti vetélkedőt középiskolák X–XII. osztályos diákjai számára. Jelentkezni a versenyre online lehet 2017. február 10-ig.
A vetélkedő elsődleges célja az, hogy a középiskolás diákok minden évben egy fontos turizmus-tudományi kérdéskörrel megismerkedjenek, valamint a Sapientia EMTE kultúrájába is bepillantást nyerjenek. Az ENSZ közgyűlése 2015. december 4-én úgy döntött, hogy 2017 a Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi éve lesz, ezért az idei vetélkedő témája a természeti értékek szerepe a turizmusban.
Tovább…
A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. Ebből az alkalomból a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságával közösen, a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, magát magyarnak valló óvodások, diákok és egyetemisták számára rajz- és esszépályázatot hirdet a magyar címer és zászló megünneplésére.
Tovább…