Licisták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyílt napjain

nyilt_nap_bbte_sav

Mint minden évben, a BBTE idén is megrendezte azt a hosszú hétvégét, amelyen az ország különböző pontjairól érkező tizenkettedikes diákokat fogadta, hogy azok jobban megismerhessék az egyetemet és annak a különböző karait. A szeptember 20–23. között megszervezett programokon iskolánk hét végzős tanulója vett részt, az utazás és a szállás költségeit, mint mindig, az egyetem állta. 

   Tovább…

„A különböző véleményeknek el kell férniük egymás mellett” – Október 6-i koszorúzáson, Aradon

oktober_6_2018_sav

A hűvös reggel után verőfényes napsütésben, szinte nyári melegben gyülekeztek az ünneplők 2018. október 6-án, délben 1 órakor a Szabadság-szobornál, majd délután fél 5-kor a Vesztőhelyen. Mint minden évben, iskolánk pedagógusai és diákjai is részt vettek a megemlékező ünnepségeken. 

   Tovább…

Eredményes sportolóink jutalmazása

sportolok_dijazasa_sav

Amint arról korábban beszámoltunk, röplabdázóink és strandröplabdázóink, valamint ifjú futballistáink is nagyszerű eredményekkel tértek vissza az elmúlt néhány hét versenyeiről. Október 2-án, kedden, a nagyszünetben őket jutalmaztuk a két épületrészt összekötő „hídon”. 

   Tovább…

Második hely az Arad megyei magyar tannyelvű iskolák focibajnokságán

csikys_futballistak_sav

Szeptember 29-én, szombaton rendezték meg az idei Aradi Magyar Napok keretében az Arad megyei magyar tannyelvű iskolák focibajnokságát. Az Atletico pályán került sor a sporteseményre a Szabadság-szobor Egyesület szervezésében. 

   Tovább…

Indul az idei Aradi Magyar Napok programsorozata

aradi_magyar_napok_2018_sav

2018. szeptember 27. és október 7. között szervezik meg az idei Aradi Magyar Napokat. A teljes programot az RMDSZ Arad Megyei Szervezete honlapján találjuk meg, alább a diákjainkat és szüleiket elsősorban érintő programokat soroljuk fel. 

   Tovább…

Csikys sikerek a IV. Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpián

sportolimpia_sav

Idén szeptember 18–22. között rendezték meg a negyedik Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát Kolozsváron. Iskolánkat 11 diák képviselte, köztük két tavalyi végzősünk is, akik a versenyszabályzat értelmében részt vehettek a versenyen. 

   Tovább…

Honctőre látogattak a turizmus osztályok diákjai

kirandulas_honcto_sav

Szeptember 17-én, hétfőn évfolyam-kirándulásra, az Arad megyei Honctőre indultak iskolánk turizmus szakos diákjai, a négy osztályfőnök – Lévai Ildikó (IX. B), Nyári Andrea (X. B), Nyári Melinda (XI. B) és Hasas Paul (XII. B) tanárok vezetésével. 

   Tovább…