Erdély diákszemmel – online szavazás

Erdely_diakszemmel_sav

Idén májusban tudósítottunk az Élő Erdély Egyesület Erdély diákszemmel című honismereti pályázatáról, melynek célja erdélyi települések kulturális, történelmi, természeti, gazdasági értékeinek, sajátosságainak bemutatása. Június 15-ig lehetett jelentkezni, majd augusztus 31-ig lehetett beküldeni a rajz (I–VIII. osztályosok), esszé (IX–XII. osztályosok), illetve tanulmány (egyetemisták, főiskolások, mesterképzősök) kategóriába szánt pályamunkákat. 

   Tovább…

Az Aradi zászlóalj eredményes szereplése Szegeden

Aradi_zaszloaljOktóber 17-én a szegedi Tisza-parti Általános Iskolában lezajlott Görgey Artúr Történelemversenyen, amelyet idén immár hatodik alkalommal rendeztek meg, 56 csapat mérte össze erejét és tudását. A verseny témája az első világháború (más néven a „Nagy Háború”), különösképpen az olasz front („Isonzói csaták”) volt.

A napi program szerint a résztvevők megtekinthették a város nevezetességeit, többek között a Dóm teret, a Kárász utcát és nem utolsó sorban a Doberdói Fát, amit az olaszok Elhagyatott Fa néven emlegetnek. 

   Tovább…

XI. B – F.E. World Journey Kft.

Gyakorlo_ceg_11B_sav

Megtörtént a gyakorló cég átvétele a XI. B turizmus osztályban is, amit a tavalyi végzős XII. C adott át nekik. Számukra ez még új volt, mivel idáig hasonlóval nem volt dolguk, ezért a cég átvétele előtt egy kis bemutatót tartott a cég egyik volt alkalmazottja és Hasas Paul tanár úr.

A cég neve World Journey, amely egy turizmus iroda és azzal foglalkozik, hogy bel- és külföldi utazási csomagokat forgalmaz. Az alkalmazottak dolga az, hogy továbbvigyék és felvirágoztassák a céget, ehhez viszont munkaerő is szükséges. A vezetőség választása a múlt héten volt, ennek megszervezésében Szente Gabriella tanárnő segített. 

   Tovább…

SzülőGyerekVilág

Szulo_gyerek_vilagKedves Szülők!

Októberben kezdetét veszik a SzülőGyerekVilág tematikus beszélgető délutánok a Csiky Gergely Főgimnáziumban. A találkozók havi rendszerességűek lesznek, minden alkalommal egy-egy előre meghirdetett témáról beszélgetünk elsősorban, de nem kizárólag.

Szeretettel várom az érdeklődő szülőket minden hónap utolsó keddjén, 17:30 és 19 óra között, beszélgetni, segítő gondolatokat megosztani, kérdezni gyerekeinkről, gyerekeink érdekében.

További információkat a földszinten elhelyezett hirdetőtáblán olvashatnak.

Rudolf Anna,
gyógypedagógus, iskolapszichológus
Tel.: 0723-030029

Sütieső, sütitenger, sütivásár!

sutivasar_sulijo_masodik_sav

Lassan megszokott dologgá válik, hogy a XI. C osztályra az októberi és novemberi hónapokban rátör a jótékonykodás és az örömokozás vágya. Október 21-én ismét jótékonysági sütivásárt szerveztek a diákok, melyet örömmel fogadtak az iskola tanulói, tanárai.

Reggel 8 óra után kikerültek a padok az épületrészeket összekötő „hídra”, megérkeztek a jó hangulatért felelős hangfalak, majd helyet foglaltak a keddi délelőtt szüneteinek főszereplői, a finomabbnál finomabb nyalánkságok. Pingvin-szelettől kókuszgolyóig több mint 25 fajta süti közül válogathattak a vásárlók, melyeken előző nap szívvel-lélekkel dolgoztak a XI. C-sek és néhány XII. A-s leány.

   Tovább…

Megkezdődött az idei gólyaszavazás!!!

golya

Mégpedig ma, október 21-én, kedd éjfélkor. Arra a tíz lányra és tíz fiúra lehet szavazni ITT (egy külön oldalon), akik a november 4-i gólyabálon élőben is versengeni fognak. (Látjátok, ott van az oldalsó menüben is egy GÓLYASZAVAZÁS nevű külön gomb, ami a szavazó oldalra küld.)

Minden gólyajelöltnél egy-egy kis fotót találtok, s ha az egeret a fotóra húzzátok, akkor a jelölt rövid bemutatkozását is elolvashatjátok.

   Tovább…

Kedden sütivásár!

suti2A XI. C osztály jótékonysági sütivásárt szervez kedden (október 21.), az iskola épületeit összekötő „hídon”. Mindenki figyelmébe ajánljuk, hogy nagyon sok és nagyon sokféle süti lesz, ezért aki a tanórák előtti szünetekben szeretne egy kisebb adag szénhidrátbombát elfogyasztani, azt szeretettel várjuk standunknál, hogy eladhassunk neki legalább egy sütit (de még jobb lenne, ha kettőt vagy hármat…)! A bevétellel ugyanazokat a diákokat támogatjuk, akikért az aprópénzgyűjtést is rendeztük. Legyetek most is lelkesek, számítunk rátok!