Mesemondó és népdalverseny a Csiky-napon

Nepdal_nepmese_2014_sav

A Csiky-nap alkalmából, december 4-én a Jelen-házban Mesevarázs címmel mesemondó-versenyt és népdalvetélkedőt rendeztek.

A kis diákok izgatottan húztak sorsot, hogy kiderüljön, hányadikként csillogtathatják meg tehetségüket. Feszültségoldásként Pásztor Anna, a makói Szent István Egyházi Iskola, Gimnázium és Kollégium XII. osztályos tanulója énekelt egy csodaszép népdalt. 

Először az V–VI. osztályos mesemondók léptek fel. Valamennyien értelmesen, teljes átéléssel meséltek, a háromtagú zsűri pedig – Mikes Sarolta magyartanár (Csiky Gergely Főgimnázium), Szabó László magyartanár (Aurel Vlaicu Általános Iskola, Arad), Sólya R. Emília (Nyugati Jelen) – tágranyílt szemekkel figyelt. Utánuk következtek a hagyományos magyar népdalok előadói, akik a sok tiszta, szépen csengő hangnak köszönhetően szintén elvarázsolták a közönséget. Rövid szünet után a VII–VIII. osztályos diákok következtek és arattak nagy sikert az előadott mesékkel és dalokkal egyaránt. De csak ezután következett a verseny legnehezebb része… kivárni az eredményhirdetést.

Délután 3 órakor már szinte érinteni lehetett a feszültséget a Jelen-ház nagytermében. A zsűritagoknak jó nagy fejtörést okozott a sok, tehetségesebbnél tehetségesebb diák, de végül megszületett a döntés (pontosabban a döntések).

A mesemondóversenyen az V–VI.-osok korosztályában különdíjas lett Demeter Réka VI. osztályos tanuló az Erdőhegyi Általános Iskolából, dicséretben részesült Naschauer Claudia Karina V. osztályos tanuló a Csiky Gergely Főgimnáziumból, III. helyezést ért el Lacsán Zsófia V. osztályos tanuló a Páter Godó Mihály Általános Iskolából, Kisiratosról, II. díjat nem osztottak ki, viszont az I. díjat holtversenyben két tanuló is kiérdemelte, mégpedig Tóthpál Eszter VI. osztályos csikys tanuló és Torma Alex, a Páter Godó Mihály Általános Iskola hatodikos diákja.

A VII–VIII. osztályos mesemondók közül a különdíjat Mészáros Letiția Izabella VII. osztályos csikys tanuló „zsebelte be”, a dicséret „boldog tulajdonosa” Ottó Flóra VII. osztályos tanuló, a Pécsi Református Kollégiumból, III. lett Köteles Nicolett nyolcadikos tanuló, a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskolából, II. lett Dani Adél Brigitta VIII. osztályos tanuló a Nagyiratosi Általános Iskolából, a képzeletbeli dobogó legfelsőbb fokára pedig Kovács Krisztián Ervin, az Erdőhegyi Általános Iskola VIII. osztályos tanulója került.

A népdalversenyen a „kisebbek” kategóriájának különdíjasa Naschauer Claudia Karina lett, a dicséretet a hatodikos Almási Dórának (Páter Godó Mihály Általános Iskola, Kisiratos) szavazta meg a zsűri, III. lett Péntek Milán a Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ötödikes tanulója, a II. helyre Csáki Frigyes V. osztályos csikys tanuló került, a megosztott I. díjat pedig Stan Lilla és Fóris András V. osztályos tanulók kapták, a Bartók Béla Elméleti Líceumból, Temesvárról. A „nagyobbak” között dicséretet érdemelt Păcurar Bianca VII. osztályos tanuló az Aurel Vlaicu Általános Iskolából, a III. hely „birtokosa” Schöffer Evelin Diána VII. osztályos csikys tanuló lett, II. helyezett a szegedi Kecskés Olivér, a Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény VII. osztályos tanulója lett, az I. helyezett pedig Fóti Csilla VII. osztályos tanuló lett, a Pécsi Református Kollégiumból.

Minden résztvevőnek részvételi oklevelet és ajándékcsomagot adtak át, majd Khell Jolán javaslatára a jelenlévők a népdalos kisdiákok irányításával elénekelték a Kis karácsony, nagy karácsony című dalt.

[Fotó: Bacsilla Sándor, Ilona János, Kurunczi Enikő]