Tóth Árpád Nemzetközi Versmondó Verseny a Csiky-napon

Toth_Arpad_szavaloverseny_2014_sav

Ahogyan azt az iskola ünnepéről szóló beszámolóban említettük, az idei Csiky-nap hangsúlya a vetélkedőkön volt. De a Tóth Árpád szavalóverseny nem holmi „játék és kacagás” volt a versenyzők számára, hanem ennél sokkal több. Hisz a szavalóversenyen öt különböző megye öt különböző iskolájának legjobbjai mérték össze tudásukat és színpadra termettségüket.

A Tóth Árpád Nemzetközi Versmondó Verseny december 4-én, 11 órától került megrendezésre a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében, ahol a lelkes versmondók és a kíváncsi közönség izgatottan várta a verseny kezdetét.

A versenyzők teljesítményét a következő zsűritagok értékelték 1-től 10-ig: Éder Enikő, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és az Aradi Kamaraszínház színésznője, Nagy Gizella, nyugdíjas magyartanárnő, illetve Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója. 

A versenyzőket a három zsűritagon kívül a közönség is értékelte, így a IX–X-es és a XI–XII-es évfolyamokból is született egy-egy közönségdíjas.

A verseny első szakasza 11-től kezdődött, majd egy ebédszünetet követően délután 4 órakor következett a díjkiosztás. A 18 versenyző kötelező, illetve szabadon választható versének elszavalása után a zsűri összesítette a pontszámokat és összeszámolta a közönség szavazatait is.

A végeredmények eképpen alakultak:

IX–X. osztályosok
I. díj: Horváth Petra (X. osztály, Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár)
II. díj: Kovács Corina Cyntia (IX., Pécsi Református Kollégium)
III. díj: Olexa Péter (IX., Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen)
Dicséret: Hegyi Boglárka (IX. A, Csiky Gergely Főgimnázium, Arad)
Közönségdíj: Horváth Petra
A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház különdíja (egy népmese-CD): Finta Eszter (IX., Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen)

XI–XII. osztályosok
I. díj: Kovács Boglárka (XII., Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár)
II. díj: Kis Zsuzsanna (XII. A, Csiky Gergely Főgimnázium, Arad)
III. díj: Sisa Rihárd (XI. A, Csiky Gergely Főgimnázium, Arad)
Dicséret: Zaharie-Gulyás Ábel (XI. A, Csiky Gergely Főgimnázium, Arad)
Közönségdíj: Zaharie-Gulyás Ábel
Különdíj: Benkovics Lili Debóra (XII., Pécsi Református Kollégium)
A Temesvári Csiky Gergely Színház különdíja: Zádori Bence (XII., Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Makó)
Az Aradi Kamaraszínház különdíja (pénzjutalommal) „a leginkább színpadra termett versmondóknak”: Kovács Boglárka, Kis Zsuzsanna.

„Nagyon magas volt a verseny színvonala. Nem voltak pátoszos versek, és a versenyzők inkább magukból építkeztek.” Ezt Tapasztó Ernő nyilatkozta a verseny végén, Éder Enikő pedig a direkt pontozási módszert értékelte.

Természetesen nem csak a díjazottak, hanem az összes résztvevő és felkészítő tanár részvételi oklevélben s ajándékcsomagban részesült, majd Hadnagy Éva igazgató megígérte a folytatást, azaz a Tóth Árpád szavalóverseny további alkalmait.

[Fotó: Csomós Roland, Pattus Dorottya]