Ez a kiállítás egy hatalmas sikoly. Nem simogat, hanem felráz, nem udvarias, hanem kiált ott, ahol a legtöbben némák. Építeni akar azokon a pontokon, ahol a fiatalok életében legnagyobb a rombolás.
A főként középiskolásokat megszólítani kívánó Kontrasztkiállítás a látogatót egy 8 szobából álló labirintusban vezeti végig. A szobák közötti úton a soron következő témakört előkészítő fotókkal, fény- és hanghatásokkal (feeling-ekkel) találkozik a látogató, valamint néhány útvonalon feladatot is kap. Minden szoba egy-egy témakört dolgoz fel. A legutolsó, a nyolcadik pedig egy ún. „csend szoba”, ahol lehetőség van az elcsendesedésre, a látottak Isten előtti feldolgozására imádságban. (Ezt javasolt imatémák is segítik.)
Megnyitó: január 17-én, kedden 16 órakor az aradi Clio teremben (Gheorghe Pop de Teiuş utca, 2–4. szám). A Kontrasztkiállítás Aradon január 17–29. között lesz látogatható.
Jelentkezni (csoportosan) Vékony Zsolt Józsefnél lehet a következő telefonszámon: 0768-430930.

![„Karácsonyi jeges kaland” – bemutató a mosóczi református gyülekezet ifjabb és idősebb tagjai számára [Fotó: Ilona János] szivarvany_babcsoport_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/szivarvany_babcsoport_sav.jpg)
![Karácsonyvárás a tanáriban, 2016. december 22-én [Fotó: Ilona János] tanari_elokaracsony_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/tanari_elokaracsony_sav.jpg)
![Karácsonyvárás Leib György tanító bácsi előkészítő osztályosainál, 2016. december 22-én [Fotó: Csomós Roland] karacsony_elokeszitosok_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/karacsony_elokeszitosok_sav.jpg)
![„Érted is ég a gyertyaláng…” – Ötödikesek és hatodikosok ünnepvárása 2016. december 22-én [Fotó: Pattus Dorottya] karacsony_v_vii_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/karacsony_V_VII_sav.jpg)
![Előkarácsonyi csoportkép a Csiky Gergely Főgimnázium kollégiumában, 2016. december 22-én [Fotó: Szilasi Róbert] intri_elokaracsony_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/intri_elokaracsony_sav.jpg)