Implom-eredmények! [Most már a neveket tartalmazó táblázattal is kiegészítve!]

Implom_2015_eredmenyekDehogyis szerdán, hanem a fürge javítóknak hála, már most itt vannak az eredmények! Mármint az Implom József Helyesírási Verseny megyei fordulójának eredményei. Mégpedig a jeligés eredmények, mivel a szervezők kérésére most még „csak” ezt tesszük közzé. A versenyzők ebből már tudni fogják a saját eredményüket, viszont a „publikus”, névvel ellátott listára egy picit még várni kell. 🙂

   Tovább…

IDENTITY klub a Csikyben

Identity_klubÖnismereti, önbizalomnövelő, beszélgetős társasjáték indul a Csikyben. A játék mottója: „Tudnunk kell, kik vagyunk, mielőtt elhatároznánk, hogy mivé akarunk lenni.”

Az IDENTITY klub ötletével Rudolf Anna iskolapszichológus jelentkezett, s személyesen nála, illetve a rupanna24@yahoo.com email-címen jelentkezhetnek az érdeklődő középiskolás diákok. Az alábbi plakáton, amelyet az iskola folyosóin is kifüggesztenek, több információt is megtudhatunk a tervezett társasjátékról.

Letöltés (PDF, 49KB)

Csúszás, bukás, nevetés!

Korcsolyazas_2015_sav

Az új év érkeztével a XI. és XII. C-sek máris begyűjtötték első élményüket, hiszen január 8-án megmutathatták egymásnak az elmúlt években elsajátított korcsolyamutatványokat az aradi jégpályán. A rendelkezésre álló másfél órában volt sok esés és kacagás, de hát a szórakozásról szól ez az egész, nem? 😀 Szerencsére idén hamarabb lett „télies” az idő, ezért a korcsolyapálya is sokkal hamarabb nyílt meg. Menjetek el ti is, amíg lehet, próbáljátok ki barátaitokkal ezt a szórakoztató sportot, meglátjátok majd, gyorsan el fog telni az idő.

Indul a versenyszezon – Implom, 2015

Implom_2015_sav

Nemrég fejeződött be a 2015-ös Implom József Helyesírási Verseny megyei fordulója. A Csikyben 7 kilencedikes, 8 tizedikes, 3 tizenegyedikes és 2 végzős, tizenkettedikes diák vett részt ezen.

A középiskolai tantárgyversenyek nyitányának is tekinthető helyesírási vetélkedő Arad megyei fordulója ma, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött. Rudolf Ágnes és Nyári Andrea magyartanárnő foglalta össze a verseny szabályait, amely leginkább a kilencedikesek számára jelenthetett újdonságot, a többiek ugyanis mind visszatérő implomos lovagok. (Juj.)

11 óráig a tollbamondással végeztek (ennek szövege Lőrincze Lajos, a híres magyar nyelvész, tanár életéről szólt), majd kevesebb mint egy óra alatt a feladatlapokkal is sikerrel megbirkóztak a versenyzők. Akit érdekel, itt is megtalálhatja a tollbamondás szövegét, illetve a feladatlapot, sőt a megoldási kulcsot is, azaz a kitöltött feladatlapot. (Na jó, tényleg úgy volna érdekes, hogy előbb egyedül próbáljátok kitölteni a feladatlapot, és csak utána nézzétek meg a megoldást. Rendben?)

Január 14., szerdáig születnek meg az eredmények, akkor derül majd ki, hogy ki lesz az a négy diák, aki január 29–31. között Sepsiszentgyörgyön, az Implom József Helyesírási Verseny országos szakaszán képviseli majd iskolánkat. Szép sikerrel, remélhetőleg. 

Csiky-naptár a 2015-ös évre

Csiky_naptar_2015_sav„Alapvető emberi jog, hogy minden gyermek megtanulhassa édesanyjának a beszédnyelvét. Ugyanez a jog a játék és a tánc esetében is meg kell hogy illesse gyermekeinket. A népi játékok s a néptánc gyakorlása kifejleszti a diákokban a rendszeres munka természetes igényét, a művészi előadásmód kivitelezését, illetve egyfajta fogékonyságot a múlt és a jelen értékeinek befogadására.”

Ezek a mondatok – Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, néptánc- és drámapedagógus, óvodapedagógus gondolatai – vezetik be a Csiky Gergely Főgimnázium 2015-ös naptárát. Amely, nem nehéz kitalálni, az iskola néptánccsoportjainak elmúlt 5 évi tevékenységét eleveníti fel sok-sok fotó segítségével. S amelyet bátran ajánlunk a néptáncos lányok és fiúk, szüleik, hozzátartozóik, illetve minden aradi néptánckedvelő figyelmébe.

Az általános iskolai osztályok, illetve a középiskolás (kollégiumi) diákok Sztankó Károly által koreografált néptáncos fellépéseit időrendi és tartalmi sorrendben tekinthetjük át a naptár oldalain. A 2010 és 2014 közötti szalagavatók pillanatképei után az Alma Mater Alapítvány 20 éves évfordulóján, illetve a végzős bentlakók búcsúztatási ünnepségén, 2011. júniusában készült fotók következnek. Külön oldalon látható a kollégium hagyományőrző csoportjának fellépése a XI. Alma Mater Véndiák-találkozó alkalmából szervezett néptánc-gálán, 2011. szeptember 30-án. A naptár további oldalain pedig a 2012-es, 2013-as és 2014-es évzáró néptánc-gála pillanatai elevenednek meg, korosztályokra (0–4., 5–8., illetve 9–12. osztályosok) csoportosítva.

Bízunk benne, hogy a bevezetőben idézett gondolatok folytatását ez a naptár is sikerrel illusztrálja: „Összességében egy csodálatos világ részesei lehetünk, ha a táncokkal megismerkedünk.”

Az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával megjelent igényes arculatú kiadvány korlátozott számban még hozzáférhető a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán.

Diana Krall… és a bárányok

Diana_KrallDiana Jean Krall háromszoros Grammy-díjas kanadai dzsesszénekes, dzsesszzongorista és zeneszerző 2005-ös karácsonyi lemezéről választottuk az alábbi számot. „Count Your Blessings Instead Of Sheep”, azaz „Számold az áldásaid a bárányok helyett”.

Az angol nyelvű szöveg a videó alatt látható, de Szanda Kinga (egykori csikys diák) révén csatoljuk a magyar változatot is. Érdemes azt is elolvasni. A dzsesszkedvelők, csöndesebben szilveszterezők számára (is) kötelező! 🙂

Mikor nyugtalan vagyok és nem tudok aludni,
Az áldásaim számolom, a bárányok helyett
És úgy alszom el, hogy az áldásaim számolom.

Amikor fogy a pénzem,
Arra gondolok, amikor semmim sem volt,
És úgy alszom el, hogy az áldásaim számolom.

Egy óvodára gondolok,
Göndör fejeket látok ott,
Egyenként megszámolom őket,
Amint ágyukban szenderegnek.

Amikor nyugtalan vagy és nem tudsz aludni,
Csak számold az áldásokat, a bárányok helyett,
És úgy alszol majd el, hogy az áldásaid számolod.

Tehát ha nyugtalan vagy és nem tudsz aludni,
Csak számold az áldásokat, a bárányok helyett,
És úgy alszol majd el, hogy az áldásaid számolod.

És a keringő folytatódik…

Hopkins_and_RieuVolt egyszer (sőt van most is) egy színész. Walesben született, utált iskolába járni, a szüleinek is meglehetősen az idegeire ment, majd tizenhét évesen véletlenül került be egy ifjúsági drámaklubba, ahol gyorsan rájött, hogy a színészetet neki találták ki. 1960-ban végzett a Királyi Színiakadémián, ezüst fokozattal, majd színpadon, tévéfilmekben és mozifilmekben játszott, nagy sikerrel. 1991-ben kapott Oscar-díjat, amelyre később még háromszor jelölték. A filmtörténelem egyik legmeghatározóbb egyéniségeként tartják számon.

De! És itt jön a lényeg. Ez a régóta világhírű színész 19 éves korában rövid ideig zenésznek is készült. Írt is egy keringőt, amely azonban papíron maradt, maga a szerző sem hallotta élőben. André Rieu, a világhírű holland hegedűművész egy New York-i fellépésén azonban felcsillant a színész szeme, és azt mondta magában, hogy na ez az ember fogja majd eljátszani a réges régi keringőt. Postázta a mű partitúráját Rieu-nek, aki kétszer is majdnem hanyat esett. Először amikor meglátta a küldemény feladóját, aztán pedig amikor rájött, hogy a keringő nagyszerű. Következett néhány gyors levélváltás, majd 2011. július 6-án, egy csodaszép bécsi hangversenyteremben eljött a bemutató ideje is. Ahol a szerző is jelen volt, feleségével és gyermekeivel együtt.

Andre_Rieu_albumAndré Rieu a következő szavakkal konferálta fel a festőművészként is tevékenykedő legendás színészt: „Nagyon büszke vagyok, hogy itt és most Bécsben, először mi szólaltathatjuk meg a szerzeményét, ahogy arra is, hogy ez a hollywoodi sztár egyenesen Los Angelesből repült ide, hogy ma este velünk hallgassa meg. Üdvözöljék nagy tapssal sir Anthony Hopkinst!” 

Nos igen. A bárányok hallgatnak vérfagyasztó kannibál Hannibálját Oscar-díjasan alakító Sir Anthony Hopkins az alábbi videóban hallható szép keringő szerzője. And The Waltz Goes On… (És a keringő folytatódik…) – André Rieu épp ezt a szerzeményt választotta 2011-es stúdióalbuma címadó zeneszámának.

Mi is ezzel a számmal kívánunk békés, boldog új évet valamennyi látogatónknak!