25 éve, 1989. decemberében dőlt meg a román kommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu hatalma. Ezt megelőzően, Temesvár után az országban másodikként Aradon is spontán megmozdulások voltak. Tudjuk, hogy a mindmáig tisztázatlan hátterű eseményekben 24 aradi halt meg. Arról viszont nagyon keveset tudunk, hogy a Csiky akkori elődjében, a 11-es számú Kőolajipari Líceumban hogyan szűrődött le mindez. Az Iskola a Kálvin János utcában című könyv (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2011) is csak annyit említ arról az időszakról (73. oldal), hogy az 1989/90-es tanévet két magyar osztály, a IX. és a XI. kezdte el, illetve hogy október 6-án a hatóságok olyan hangulatot teremtettek a városban, hogy az iskola diákjai és tanárai sötétedésig nem hagyhatták el az épületet.

Péter András matematikatanárral, a Csiky Gergely Főgimnázium korábbi igazgatójával beszélgettünk az 1989-es aradi események iskolai visszhangjairól. „Egyes dolgokra már nem emlékszem, mert rég volt, hiába…” – tűnődik el a 25 évvel ezelőtti télre emlékezve. A mai diákok számára viszont egyenesen történelem mindaz, ami akkor történt. Elsősorban nekik készült ez az interjú. 

[Képek vetítése]

– Érződött-e 1989 őszén, vagy december elején itt, az iskolában, hogy valami nagyon szokatlan készül?
– Mi, aradiak előnyben voltunk, hiszen a magyar rádió és a televízió is beszámolt a temesvári eseményekről. A Panoráma című műsorból tudtunk Tőkés László tevékenységéről is. Mindenki szorongásban volt. Féltünk, hogy mi lesz, hogy lesz, nem is reméltük, hogy meg fog dőlni Ceaușescu diktatúrája. Az iskolában mi, magyar tanárok jóval kevesebben voltunk, nem tudtuk, hogy a román kollégák közül kivel lehet beszélni ezekről a dolgokról. Ők is csak hallgattak, úgy mentünk be az órákra. Akkor még nem tudtuk, hová fejlődnek majd az események. A diákok se nagyon kérdeztek, mert a szüleik otthon biztosan megmondták nekik, hogy a legjobb taktika a hallgatás.