25 éve, 1989. decemberében dőlt meg a román kommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu hatalma. Ezt megelőzően, Temesvár után az országban másodikként Aradon is spontán megmozdulások voltak. Tudjuk, hogy a mindmáig tisztázatlan hátterű eseményekben 24 aradi halt meg. Arról viszont nagyon keveset tudunk, hogy a Csiky akkori elődjében, a 11-es számú Kőolajipari Líceumban hogyan szűrődött le mindez. Az Iskola a Kálvin János utcában című könyv (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2011) is csak annyit említ arról az időszakról (73. oldal), hogy az 1989/90-es tanévet két magyar osztály, a IX. és a XI. kezdte el, illetve hogy október 6-án a hatóságok olyan hangulatot teremtettek a városban, hogy az iskola diákjai és tanárai sötétedésig nem hagyhatták el az épületet.
Péter András matematikatanárral, a Csiky Gergely Főgimnázium korábbi igazgatójával beszélgettünk az 1989-es aradi események iskolai visszhangjairól. „Egyes dolgokra már nem emlékszem, mert rég volt, hiába…” – tűnődik el a 25 évvel ezelőtti télre emlékezve. A mai diákok számára viszont egyenesen történelem mindaz, ami akkor történt. Elsősorban nekik készült ez az interjú.
– Érződött-e 1989 őszén, vagy december elején itt, az iskolában, hogy valami nagyon szokatlan készül?
– Mi, aradiak előnyben voltunk, hiszen a magyar rádió és a televízió is beszámolt a temesvári eseményekről. A Panoráma című műsorból tudtunk Tőkés László tevékenységéről is. Mindenki szorongásban volt. Féltünk, hogy mi lesz, hogy lesz, nem is reméltük, hogy meg fog dőlni Ceaușescu diktatúrája. Az iskolában mi, magyar tanárok jóval kevesebben voltunk, nem tudtuk, hogy a román kollégák közül kivel lehet beszélni ezekről a dolgokról. Ők is csak hallgattak, úgy mentünk be az órákra. Akkor még nem tudtuk, hová fejlődnek majd az események. A diákok se nagyon kérdeztek, mert a szüleik otthon biztosan megmondták nekik, hogy a legjobb taktika a hallgatás.
– Milyen volt a hangulat az iskolában december 18-án, hétfőn, amikor már tudni lehetett, hogy Temesváron komoly megmozdulások kezdődtek?
– December 17., amikor a temesvári tüntetések komoly megmozdulássá nőttek, vasárnapra esett. Tudom biztosan, hogy 18-tól már vakáció volt. A tanfelügyelőség azonban kötelezte az iskolát, Cupșa Emil akkor igazgatót, hogy minden nap legyen az épületben három vagy négy tanár, szolgálatosként. Előtte, novemberben, a XIV. pártkongresszus ideje alatt volt úgy, hogy telefonszolgálatosként ott is kellett aludnom az iskolában. A szolgálatosok főként a fűthető titkársági szobában tartózkodtak.
– Ott, a titkárságán az egyik szekrény még ma is őrzi egy lövéssorozat nyomait, amelyet a rendőrség épületéből adtak le. Őrizünk az archívumban két könyvet is, amelyekben még mindig bennük van a beléjük fúródott golyó. Pontosan mikor történt ez? Lehet tudni, hogy ki, kikre és miért lőtt?
– A rendőrségről december 22-én vagy 23-án este mozgást láttak a titkárságon, s valószínűleg azt hitték, hogy terroristák jutottak be az épületbe. Célzott lövéseket adtak le a titkárságra és az igazgatói irodára, de utólag a tetőn is találtunk átlőtt cserepeket. A szolgálatos kollégák, akik a titkárságon voltak, az asztal alá bújtak a lövöldözés alatt. Az említett könyvek pedig az igazgatói irodában lévő szép könyvszekrényben voltak (jelenleg is ott vannak – szerk. megj.), az ablakot áttörve beléjük fúródtak a golyók és mindmáig bennük is vannak.
– Hogyan teltek a forradalom sikeres végkifejlete utáni első napok az iskolában?
– Miután megszűnt a lövöldözés és Ceaușescut kivégezték december 25-én, Cupșa Emil igazgató behívta a férfiakat takarítani. Kicseréltük az átlőtt ablakokat és tetőcserepeket, mert nem lehetett úgy hagyni őket télire, habár akkor még a mostaninál is enyhébb, szinte kellemesen meleg volt a december. A tanügyminisztérium meghosszabbította a vakációt egy héttel, aztán újabb két héttel, tehát jóformán egész januárra kiterjedt a téli szünet.
– „Félelmet, de ugyanakkor örömnél és reménynél többet is éreztünk 1989 karácsonyán. (…) Vágytuk és akartuk, hogy iskoláink visszakapják négy évtizeddel korábban, 1959-ben elvesztett önállóságukat.” – idézet az Iskola a Kálvin János utcában című könyvből, A Csiky 21 tanéve című fejezet legelső bekezdéséből, melyet Tanár úr, a kötet egyik társszerzője fogalmazott meg. Milyen fontosabb események zajlottak le iskolánkban a demokratikus változások utáni első néhány hónapban, illetve az 1990–1991-es tanév elején?
– Decemberben megalakult az RMDSZ, januárban pedig a Minorita Kultúrházban összegyűltek a magyar pedagógusok a megyéből, hogy döntsenek a további lépésekről. Ott, úgymond, „kívánságműsor” volt, mindenki a saját elképzeléseit mondta el. Legyen újra független az 1-es számú Általános Iskola, illetve a 3-as számú Középiskola (a Csiky elődintézményének neve 1964/65, illetve 1975/76 között), hangzott el, de olyan ötlet is felmerült, hogy indítsunk magyar nyelvű zeneiskolát. Minden szépen haladt, azonban az 1990. márciusi marosvásárhelyi események szinte elvágták a fonalat, s újra félelem választotta el a magyar és a román kollégákat, diákokat. Nagy gond volt az is, hogy az iskola bizonytalan helyzete miatt sok tanár kolléga nem szívesen adta fel a máshol megszerzett címzetes állását, hogy átjöjjön hozzánk. Tokay György RMDSZ-es parlamenti képviselő éhségsztrájk-vállalása nyomán 1990 szeptemberében az utolsó pillanatban engedélyezték a Csiky Gergely Iskolacsoport (először 12-es számú magyar tannyelvű Ipari Iskolacsoport) beindítását. Az új tanév első napjaiban nagy volt a zűrzavar, folyamatosan érkeztek a magyarul tanulni kívánó diákok a többi iskolából. Nagyon nehéz volt az elhelyezkedés, hiszen az épületben akkor még román iskola is működött, tehát három váltásban folyt a tanítás. Nehezen bár, de meggyőztek, hogy vállaljam el az igazgatóságot. Én matematikát tanultam, azt szerettem volna tanítani is, de beláttam, hogy a román kollégákkal való jó kapcsolatom miatt is szükséges ez, tehát úgy döntöttem, hogy próbáljuk meg. Ahogy lehet, de próbáljuk meg.
Az interjúban vázolt eseményekről többet is megtudhatunk az alábbi kötetekből.
