Hannának szólt az ének, a vers, a tánc

hanna_eloadas_sav

Ahogy azt korábban is jeleztük, március 12-én, hétfő délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében jótékonysági előadásra került sor, hogy a befolyt pénzösszeggel a Détári család három éves kislányának, Hannának a műtéti költségéhez és utókezeléséhez járuljunk hozzá. 

   Tovább…

Hannáért… Meghívó jótékonysági előadásra

detari_hanna_vagottAhogy azt korábbi bejegyzésünkban közzétettük, iskolánk jótékonysági előadást és sütivásárt szervez, amellyel Détári Hanna, két korábbi tanítványunk hároméves gyermeke orvosi ellátásának költségeihez kíván hozzájárulni. Mindkét rendezvény március 12-én, hétfőn, 18 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. 

   Tovább…

Beiratkozás az előkészítő osztályba

tanevnyito_2017_sav

Minden család életében fontos időszak az, amikor a gyermek iskolába indul, hiszen szeretnénk, hogy gyermekünk a legjobb helyen legyen. Az iskola kiválasztásánal több szempontot is figyelembe kell vennünk, de a legfontosabb talán az, hogy a kisgyermek jól érezze magát, örömmel menjen iskolába, érezze azt, hogy egy közösség része, családias hangulatban teljenek napjai. 

   Tovább…

Egy kisgyermek segítségre szorul…

detari_hanna_vagottKedves pedagógusok, diákok, szülők, hozzátartozók!

Jótékonysági akcióra hívjuk fel iskolai közösségünk valamennyi tagjának figyelmét.

Détári Csaba és Détári Annamária (szül. Rocioiu), iskolánk két volt diákjának 3 éves leánya, Hanna súlyos betegségben szenved. Wilms-tumor támadta meg a jobb veséjét, s a rák már áttéteket képezett a gyermek tüdejére is. A kislány előzetes kemoterápiás kezeléseket kap (kettőn már túl van, összesen 6-ra van szüksége), hogy sebészeti úton eltávolíthassák a daganatot. A műtétre idén május 4-én kerülhet sor a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinikán, a beavatkozás ára azonban 28–30 ezer euró, amely összeget a család önerőből nem tudja előteremteni. 

   Tovább…

Betlehemezés és kézműveskedés a harmadikosok és a másodikosok karácsonyi együttlétén

karacsony_3_2_sav

December 21-én, csütörtökön délután ismét megtelt iskolánk díszterme. Előbb a harmadik osztályosok betlehemes játéka került sorra a karácsonyi ünnepkör előadássorozatában, majd pedig a másodikosok kézműves foglalkozása következett, természetesen a szülők, hozzátartozók jelenlétében. 

   Tovább…

Szalagkarácsonyfa, csöndes öröm, jó hangulat – kézműves foglalkozás az elsősöknél

karacsony_elsosok_sav

Tudja valaki, hogy készül a szalagkarácsonyfa? Mármint a színes, mintás szalagból kivágott, műanyag szálra felfűzött, gyöngyökkel díszített karácsonyfácska? Én ugyan nem, de az első osztályosok és szüleik, akik ma délután részt vettek a Leib György tanító bácsi által irányított kézműves foglalkozáson, már biztosan tudják. 

   Tovább…