Betlehemezés és kézműveskedés a harmadikosok és a másodikosok karácsonyi együttlétén

karacsony_3_2_sav

December 21-én, csütörtökön délután ismét megtelt iskolánk díszterme. Előbb a harmadik osztályosok betlehemes játéka került sorra a karácsonyi ünnepkör előadássorozatában, majd pedig a másodikosok kézműves foglalkozása következett, természetesen a szülők, hozzátartozók jelenlétében. 

A hagyományos népi játékban feltűnt József és Mária, jelen voltak a pásztorok és az angyalok, a három királyok, de voltak krónikások és Heródes király is. Sok dalbetét és hangszeres zene (citerán és furulyán) is szerepelt a darabban. A játék végén a gyermekek mécsest tartva kezükben szüleikkel együtt elénekelték a Mennyből az angyalt. Végezetül az osztályteremben egy rövid együttlét alkalmával kívántunk egymásnak áldott, békés ünnepeket.

A harmadikosok szereplése után a népes második osztály tanulói vették birtokukba a dísztermet, szüleikkel együtt. Sorsolással négy csoportba szerveződtek, s mindenki lázasan szorgoskodni kezdett: készültek a fenyőfák fonalból, gombokból, ágakból, volt papírgurigából készült gyertya, de nem hiányzott a mézeskalács-díszítés sem. Miután elkészültek a kis remekművek, mindenki körbeülte a díszterem közepére helyezett karácsonyfát. A karácsony köszöntése hegedűszólóval indult, majd mindenki elmondott egy-egy versikét. Sok szép karácsonyi dal is felcsendült. A műsort csillagszórós, közösen énekelt Mennyből az angyal zárta. Nagy sikere volt a közös pizzázásnak is!

Szerepük, illetve a kézműves foglalkozás végén a karácsonyfa alól mindkét osztály diákjai elvehették a megérdemelt jutalmukat, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület által oda készített ajándékcsomagot.

Mindenkinek áldott ünnepeket kívánunk!

[Fotó: Fodor Tímea, Diószegi-Bondár Julianna]

« A 2 »