Az informatikának HÓDoltunk, programozás nélkül

[Fotó: Ilona János]

(Nyugalom, máris magyarázom a címet.) Idén első alkalommal vettünk részt az ECDL Alapítvány romániai központja által szervezett Bebras informatikaversenyen. Dr. Valentina Dagiene litván professzor találta ki ezt a versenyt, mely a nemzetközi Kenguruhoz hasonló célokkal rendelkezik, de nem a matematika, hanem az informatika területén. A „bebras” szó litvánul hódot jelent, innen a logóban szereplő állatfigura.

   Tovább…

Zrínyi Ilona Matematikaverseny, szokatlan időpontban

[Fotó: Czeglédi Csilla]

Aki valamilyen oknál fogva követi a már hagyománnyá vált Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, az tudja, hogy mindig februárban szerveztük meg. Most, teljesen szokatlan módon, november 21-én került sor az első fordulóra. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: a megyei forduló előtt egy helyi forduló is helyet kapott.

   Tovább…

Egy jó hangulatú délután a Kultúrpalotában

A Kultúrpalotánk őrei nevű kilencedikes diákcsapat. A fotón balról jobbra: Budacsek Tímea, Bálint Anna, Gyarmathy Tímea, Szatmári Kata, Molnár Alexandra és Tiba-Fischer Eszter [Fotó: Ilona János]

Szerdán, november 23-án az Örökségünk őrei című versenyre benevezett csapatunk, a Kultúrpalotánk őrei – Bálint Anna, Budacsek Tímea, Gyarmathy Tímea, Molnár Alexandra, Szatmári Kata és Tiba-Fischer Eszter (IX. A) – kultúrdélutánt rendezett, melynek helyszíne az aradi Kultúrpalota volt. 

   Tovább…

Elfogadtuk a kihívást, megnyertük az első díjat! – O provocare pe care am acceptat-o, un premiu pe care l-am câștigat!

Az Országos Drogellenes Ügynökség által meghirdetett verseny díjazottjai, közöttük középen az esszé-rajz kategóriája győztesei: Marossy Gyopár és Nyári Tamás (X. A)

A román nyelv és irodalom tanárok vezetésével iskolánk részéről három csapat nevezett be egy-egy alkotással arra a versenyre, amelyet az Országos Drogellenes Ügynökség hirdetett meg. Az egyik csapat – Marossy Gyopár, Nyári Tamás (X. A), koordinátor Bianca Pașcu-Paul romántanár – I. díjat nyert az esszé-rajz kategóriában.

   Tovább…

Játékos nyelvi vetélkedő a magyar nyelv napjára

Idén újra jelenléti részvétellel szerveztük meg november 14-én a magyar nyelv napja alkalmából azt a játékos nyelvi vetélkedőt, amelyen iskolánk és az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjain kivül még 7 megyebeli magyar iskola vett részt, összesen 52 diákkal.

   Tovább…