Alternatív irodalomóra

Alternativ_irodalomora_sav

Február 20-án délelőtt egy különleges irodalomórán vehetett részt néhány XI. és XII. osztályos diák az iskola könyvtárában, melynek keretén belül egy egyetemmel és különleges játékokkal ismerkedhettek meg a résztvevők.

Az egyedi óra tanára Magyari Sára volt, aki a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban oktat, de ezúttal a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusaként érkezett, hogy bemutassa a jelenlévők számára az egyetlen romániai magyar akkreditált magánegyetemet. A tanóra első felében a magyar nyelv és irodalom szakot,az óvodai és elemi oktatás pedagógiáját és az Arany János Kollégiumot mutatta be részletesebben a tanárnő. 

   Tovább…

Új elnököt választ a diáktanács

DT_elnokvalasztasi_kampany_savFebruár 13-án, délben elnökválasztási kampányra került sor iskolánkban. Ezen valamennyi középiskolai osztály képviseltette magát, és mindenki elmondhatta a véleményét, hiszen a diáktanács értünk van. Érdekesebbé teszi mindennapjainkat a sütivásárokkal, Valentin-napi levelezéssel, mikulásozással, és még számos egyedi programmal.

Az eseményen három jelölt mutatkozott be: Besesek Richárd (X. C), Kruzslitz Asztrid (X. A) és Wager Evelyn (X. B). Mindhárman tartottak egy rövidke beszédet, melyben elmondták, miért szeretnének DT-elnökök lenni. Ricsiről egyelőre még nem lehet tudni biztosan, hogy visszavonja jelölését. Reméljük, hogy nem. A beszédeket követően izzasztó kérdésekre kellett hogy választ adjanak a jelöltek. Például: mit tennél, ha lenne egy nagyon jó ötleted, de nem engedélyeznék, hogy kivitelezd?; mennyire fontos számodra, hogy megkapd a titulust?…

Talán ötletesebben is készülhettek volna a jelöltek, de mindent összevéve, egész ügyesek voltak, tehát sok sikert nekik a továbbiakban is! Február 20-án, csütörtökön délben kerül majd sor a szavazásra. Természetesen arról is beszámolunk.

/Szerk. megj.: ahogy az alábbi sorozaton is látszik, az esemény végén a DT tagjai lelkesen fényképeztették magukat a színpadon./

[Fotó: Bortoș Júlia] 

Iskolánkba látogatott az OTP Fáy András Alapítvány

OTP_kurzus_savAz OTP Fáy András Alapítvány működteti a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontját (röviden: O.K. Központ). Az alapítvány egy projekt által diákok és felnőttek számára is végez tananyag- és módszertani fejlesztéseket. Ennek keretén belül látogatott el iskolánkba február 10-én, hétfőn hat lelkes előadó dr. Virágos Gábor, az O.K. Központ intézményvezetője kíséretében. Három különböző teremben tartottak egyidejűleg képzést iskolánk 45 tanulója számára, akik a XI–XII. osztályosok köréből kerültek ki. Dr. Virágos Gábor intézményvezető készségesen válaszolt néhány kérdésre.

– Mi a célja a képzésnek?
– Az OTP Fáy András Alapítványt több mint 20 éve hozták létre, hogy a fiataloknak a jövőtudatosságát segítse különböző képzésekkel. Ezen belül egy évtizede kifejezetten a pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási képzésekre koncentrál az alapítvány, és azt szeretnénk, ha mindazok a gyerekek is hozzájutnának ehhez, akik máshonnan, más formában, szülőtől, iskolától nem kapnak olyan információkat, tudást, ami az ő jövőjük szempontjából meghatározó lesz. Célunk az, hogy azok a diákok, akik részt vesznek a tréningjeinken, tisztában legyenek azzal, hogy amikor a jövőben döntéseket hoznak, milyen szempontokat kell mérlegelniük és mik azok a meghatározó alapvető fogalmak, amiket ismerni kell ahhoz, hogy eligazodjanak az életben.

– Miért pont a mi iskolánkat választották?
– Több iskolába is megyünk, a határon túli magyar iskolákat is szeretnénk felkeresni, legalábbis minél többet közülük és ennek keretében ez a második ilyen körútunk Romániában. Partium és Erdély több iskoláját is fölkeressük. Innen Temesvárra megyünk tovább, majd Kézdivásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre. Egy korábbi alkalommal jártunk már Nagyváradon, Kolozsváron és Csíkszeredában.

– Elképzelnek hosszú távú együttműködést iskolánkkal?
– Ez valószínűleg nem csak tőlünk függ, hanem egyrészt az iskolától, másrészt a határon túli magyarságtól. Az alapítvány erejéből egyelőre annyira futja, hogy igyekszünk most minél több iskolához eljutni. Nagyon szeretnénk, ha ezeknek a tréningeknek lenne egy élesztő szerepe, hogy a diákok elkezdenének azon gondolkodni, hogy ez fontos, és megjelenítenék ezt igényként az iskolák, pedagógusok, szülők felé is, és akkor talán majd sor kerülhet arra, hogy ennek legyen folytatása is.

– Mi a véleménye a Csikyről?
– Eddig nagyon keveset láttam belőle – hozzá kell tenni, hogy egy órája érkeztünk – de nagyon szimpatikus, rendkívül hasonlít az én egykori gimnáziumomhoz. Mindenki nagyon kedves és segítőkész, úgyhogy köszönjük szépen, hogy egyáltalán itt lehetünk.

Azt, hogy az iskola is hálás azért, hogy itt lehettek, mi sem támaszthatja jobban alá, mint a résztvevők lelkes véleményezei a csoportos interaktív képzésről.

„Sok vicces és mégis hasznos dolog hangzott el. Már a képzés elején elkápráztatott az O.K. központ bemutatkozó reklámfilmje. Ezek után megtapasztalhattuk a külföldön már népszerűvé vált nonkonformista oktatási módszert, amit leginkább barát–barát stílusú gyakorlati oktatásnak is nevezhetnénk. Remélem, a jövőben minél többen ezt az oktatási formát fogják választani, ugyanis így a tanuló nem feszült, jól érzi magát és figyel.” (Nagy Attila, XII. C)

„Olyan dolgokkal gazdagodtunk, amit egész életünkön keresztül használni fogunk és szükségünk lesz rá. Szerintem nagyon izgalmas és hasznos volt. Remélem, még visszatérnek hozzánk és még több érdekes dolgot tudhatunk meg tőlük. Ami még tetszett, hogy az előadó nagyon barátságos és közvetlen volt velünk, mindent, amit mondott, megértettünk, sőt még gyakorlatba is fektettük.” (Bajkó Mónika, XI. B)

„Nagyon jó élmény volt ez a pár óra, mert interaktív volt. Az tetszett, hogy minden nagyon jól el volt magyarázva. Megtanultuk, hogy kell spórolni, beosztani a pénzt, minél több profitot elérni és stratégiákat készíteni. Véleményem szerint nagyon jól meg volt szervezve és érdekes volt.” (Kürti Szabolcs, XII. C)

[Fotó: Bortoș Júlia] 

Átöltöztettük a weblapot!

Merthogy szükség volt már rá. Két éve és négy hónapja viselte a régi ruháját, ideje volt hát valami újjal előrukkolni. Amely, reméljük, elnyeri a csikys és nem csikys látogatók tetszését.

Az „átöltöztetés” nem csak a színeket és a fejlécet érintette. Látszik az új struktúra is: a lényeges tartalom bal oldalra került (ahová a szem először tekint bármilyen újságoldalon, vagy a képernyőn), jobb oldalra pedig az ügyes kis widget-ek, azaz a weblapot működtető WordPress bővítményei. Amelyekből újabbak is felkerülnek majd az elkövetkezőkben. A fejléc alá költözött az eddig bal oldalon működő főmenü (ez is bővül majd a továbbiakban), fölé pedig egy rendkívül hasznos elem, a Keresés-ablakocska. Csak be kell oda gépelni bármilyen kulcsszót, amely a weblapunkon előfordulhat, s máris betöltődnek azok a cikkek (bejegyzések), amelyekben az adott kulcsszó előfordulhat. A legutóbbi bejegyzések címe és első néhány szava folyamatosan látszik a jobb oldalon, alul pedig, a láblécben a szerkesztők névsora. Amely, reméljük, új nevekkel is bővülhet a későbbiekben.

Néhány további szerkezeti változtatásra, finomhangolásra sor kerül még az elkövetkező napokban, hetekben, és persze az új tartalmak (órarendek, osztályfotók, óvodai névsorok, események, fotók, videók) is folyamatosan kerülnek majd fel, érdemes tehát rendszeresen, azaz legalább naponta (többször is!) visszanézni a Csiky weblapjára!

Karácsonyi meglepetés iskolabemutatóval megtűzdelve

Zerind_Agya_sav

December elején az osztályomból (X. B) néhány diáknak támadt egy ötlete, hogy a szeretet ünnepe alkalmából a mi osztályunk is örvendeztesse meg néhány társát, legyenek azok bárhol a megyében. Rövid gondolkodás (tanácskozás az iskola vezetőségével) után a zerindi iskolásokra esett a választásunk. A diákok által összegyűjtött ajándékokat becsomagoltuk és az utolsó iskolai héten, december 19-én csütörtökön néhány diákkal és kollegámmal, Hasas Paul turizmus tanárral elindultunk az iskolabusszal kiosztani ezeket. A mi csomagjaink mellett még az iskolai cipősdoboz akció megmaradt csomagjait is magunkkal vittük, hogy majd visszafele jövet az ágyai iskolásoknak osszuk ki őket.

Kellemest a hasznossal, utunk másik célja iskolánk bemutatása volt, amelyre osztályom diákjai és a tanár úr egy látványos vetítettképes bemutatóval készült. Kis késéssel (útviszonyok miatt) érkeztünk meg Zerindre, ahol két kolléganő és egy osztálynyi diák (VII. és VIII. osztályosok) fogadtak. Meghallgatták bemutatónkat, örültek ajándékainknak és ők is megvendégeltek minket. Mivelhogy nagyon siettünk (az iskolabuszt várták itthon a diákok) rövidre fogtuk a beszélgetést és már indultunk is tovább, hogy Ágyán is szét tudjuk osztani ajándékainkat.

Nagy szeretet és barátságos légkör fogadott minket Ágyán, a gyerekek csillogó szemmel vették át az ajándékokat és hallgatták meg a bemutatónkat. Rövid kérdés-felelet után már indultunk is hazafelé.

Bízunk abban, hogy nem csak az ajándékok (és a mindkét helyen szétosztott csikys évkönyvek) hagytak mély nyomot a diákokban, hanem bemutatónk is és közülük egynéhány gyermekkel jövőre iskolánkban szemtől szemben tudjuk folytatni a félbeszakadt beszélgetést.

[Fotó: Bortoș Júlia]

Látogatás Zerinden 

Látogatás Ágyán 

Iskolabemutató és Csiky-mikulás Majláthfalván

Majlathfalvi_latogatas_sav

December 18-án, szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium öt tanulója érdekes és megható élménnyel gazdagodott. Bortoș Júlia (X. C), Csíki Gergely (X. A), Kócsó Alexandra (X. B), Sisa Rihárd (X. A) és Szomorú Sándor (X. C) a Majláthfalvi Általános Iskolát kereste fel Rogoz Marianna tanárnő kíséretében. 

   Tovább…

Nekik múlt, nekünk jövő… A XI. A egy másik arca

SuliJo_XIA_KisiratosNémi szervezéssel (na jó… elég sokkal) kitaláltuk (na jó… az Oszi), hogy tegyünk valamit együtt, és leginkább valami jót tegyünk. Valójában ez sem csupán a mi ötletünk volt, hisz evvel a SuliJó pályázatát céloztuk meg.

Viszont az már a mi fejünkből pattant ki, hogy a kisiratosi Máltai Házban működő mozgássérült otthont látogatjuk meg. A lányok az ajándékba vitt sütit készítették, a fiúk pedig… drukkoltak nekik. Aztán Dávid, röpke két hét noszogatás után, elkészítette az emléklapokat, melyre osztályképet és idézetet „varázsolt”, s ezt búcsúzóul az otthon lakóinak ajándékoztunk. Egyenpólót öltöttünk magunkra, amikre smiley face-eket ragasztottunk, a vidámság jelképeként.

Az otthonban már várták érkezésünket, mi pedig leültünk beszélgetni, vagy éppen meghallgatni őket. Azok a bölcs, idős emberek, aki idejük legnagyobb részét tolószékben, ágyhoz kötve, az ápolók fehér köpenyét bámulva töltik, egy kis időre elfelejthették a monoton, nyomasztó napokat, s felelevenítették boldog(abb) életszakaszaikat. És csak meséltek és meséltek, régi szerelmekről, katonaemlékekről, találmányokról, zenei sikerekről, iskolai csínytevésekről, kudarcokról és sikerekről.

Endre és Rudi még egy-egy tolószéket is kipróbálhatott, s ez nagy mértékben megváltoztatta nézőpontjaikat. Egy ötlet is felmerült Henitől, miszerint miért ne lehetne havonta más-más osztálynak megismételnie egy ilyen délutánt… Lenne rá igény.

A három óra hamar eltelt, és mindenki szívesen maradt volna még, de várt a busz, így indulnunk kellett. Megígértük az ottaniaknak, hogy amint alkalmat találunk, újra meglátogatjuk őket.