Ide lábam, ne tova! – A hetedik!…

Neptancgala_2014_reklam_sav

Ha június eleje, akkor tanévzáró néptáncgála! Idén is, mégpedig június 2-án, kedden 18 órakor, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében.

Azért A hetedik, mert éppen hét éve, hogy az akkori csikys középiskolás csoport megtanulta és előadta az első, Sztankó Károly néprajzkutató, néptánc- és drámapedagógus által koreografált szatmári táncot. Az idei előadáson viszont már nem csak középiskolások, hanem az előkészítő osztályosoktól kezdve gyakorlatilag minden évfolyam fellép, a korának megfelelő produkcióval, produkciókkal. 

   Tovább…

Új év, új végzősök, új szalagavató

maturandus_2015_sav

2015-öt írunk egy napsütéses csütörtökön, április 30-án. Az iskola felbolydult, a szervezők a maximumot próbálják kihozni a még körülöttük uralkodó káoszból, a végzős diákok, az est fénypontjai pedig igyekeznek mindent mesébe illően véghezvinni. Az ünnepség 18 órakor kezdetét veszi, de a Ioan Slavici Klasszikus Színház ajtaján még azután is sorra érkeznek a büszke szülők, rokonok és barátok. 

   Tovább…

Szalagavató 2015 – fényképes ízelítő

Szalagavato_2015_elozetes_sav

A szalagavatóval kapcsolatos feladatát ma este Csomós Roli szerkesztő társunk végezte el a leggyorsabban, alig két órával az esemény vége után már át is küldte a fotóiból készített válogatást. Ezért az ő sorozatát mutatjuk be fényképes ízelítőként a Csiky Gergely Főgimnázium április 30-i szalagavató ünnepségéről, amelyet idén is az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban szerveztek meg. 

   Tovább…

A Diótörő és Egérkirály Aradon

Diotoro_Egerkiraly_foto_savÁprilis 27-én, kettős szereposztással mutatja be Szomor György, Szurdi Miklós és Valla Attila Diótörő és Egérkirály című családi musicaljét a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban. Az Egérkirály szerepében 11:00 órától az Ady Endre Gimnázium végzős diákját, Viezer Balázst, 18:00 órától pedig a Budapesti Operettszínház ismert színészét, Peller Károlyt láthatja az aradi közönség. 

   Tovább…

A pisztráng – pácban, körettel – Méhes Csaba pech-show-ja az Aradi Kamaraszínházban

Mehes_Csaba_sav

Április 20-án, hétfőn, 17.00, illetve 20 órától a világ színpadain már számos szakmai és közönségsikert aratott Méhes Csaba lép fel az Aradi Kamaraszínházban (Bábszínház terme) A pisztráng – pácban, körettel című pech-show-val. 

   Tovább…

Bagoly és Cica – Kamaraszínházi előadás a vakációban

Bagoly_el_CicaÁprilis 14-én, kedden, 18.00 és 20.30 órától láthatják a nézők az Aradi Kamaraszínház 2015-ös évadának első nagyszínpadi előadását, a Bagoly és Cica című vígjátékot Jordán Adéllal a főszerepben.

Garantált nyolcvan perces kacagtató élményt ígér a budapesti Orlai Produkció bemutatója, a Bagoly és Cica. A Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével színre vitt Bill Manhoff darabot Pelsőczy Réka rendezte.

Az előadás helyszíne a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme. 

   Tovább…

Toldi a hetedik osztályban

Toldi_hetedikes_sav

Manapság nagyon elterjedtek az interaktív előadások, az interaktív könyvbemutatók, és most már az interaktív magyarórák is egyre gyakoribbak. A múlt hónapban Arany János Toldi című művét tanulmányoztuk, Puskel Tünde Emese tanárnő magyarázataival kísérve. Miután az első énekeket alaposan végigelemeztük, a tanárnő egy különös ötlettel állott elő: dramatizáljuk önállóan a Toldit. 

   Tovább…

Bemutató, bábszínház és tánc egy órában

Muveszeti_egyetemi_bemutato_sav

Március 17-én, 14 órától egyetemi bemutatót tartott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kilenctagú küldöttsége, melyet kíváncsisággal vártak a XI. C osztály diákjai. Az egyórás bemutató az első emeleti informatikalaborban történt, s a rendelkezésre álló idő alatt 7 magyar nyelvű szakkal ismertették meg a csikys diákokat a vendégek. 

   Tovább…