Lengyel testvéreink újból nálunk jártak

lengyelek-1 A testvériskolai kapcsolat a łódźi Bem József Gimnáziummal 2007 óta tart. Ebben a tanévben részükről egy 14 fős csoport látogatott a Csiky Gergely Főgimnáziumba. A 11 lengyel diák csikys tanulóknál volt elszállásolva, a felnőttek pedig iskolánk bentlakásában. Május 27-én, hétfőn érkeztek és június elsején utaztak haza. Ebben a periódusban igyekeztünk számukra érdekes, élménydús, változatos programot biztosítani.

Kedden, az iskolánk bemutatása – igazgatónk, Juhász Béla által – és óralátogatások után együtt drukkoltak a csikysekkel a sportcsarnokban az Arad, mozdulj meg! vetélkedőn.

Szerdán reggel Tornyára indultak, ahol a Propirkult egyesület tájházában ismerkedtek a helybéli szokásokkal, hagyományokkal. Kipróbálhattak régi háztartásbeli eszközöket és kerti szerszámokat, megkóstolhatták a kemencében sült lángost is, mégis a cseresznyeszedés és -evés bizonyult a legérdekesebb tevékenységnek. Színházi előadásra is eljutottak, A dzsungel könyve musical változatát tekintették meg. Délután a polgármesteri hivatalban Bognár Levente alpolgármester úr fogadta küldöttségüket és mutatta be az aradi városháza épületét. Este a felújított Neptun strandon sétáltak. 

   Tovább…

,,Hozz egy szál virágot!”

urnapja-1 Május 30-án Úrnap volt, katolikus ünnep. Ilyenkor szokás a templomokban négy oltárt virággal díszíteni. Idén az aradi minorita templom egyik oltárát a magyar pedagógusok díszítették fel azzal a sok szép virággal amelyet iskolánk I–VIII. osztályos diákjai hoztak.

Olyan jól sikerült, hogy ebből hagyományt szeretnénk teremteni!

   Tovább…

Mezőtúri vendégek

mezotur-1 A Mezőtúri Református Gimnázium VII. osztályos diákjai vendégeskedtek a Csikyben május 26-án. Olasz Angéla történelemtanárnő Aradról, a Szabadság-szoborról és a vértanúkról tartott nekik előadást. Csiszár Balázs és Simon András énekekkel örvendeztette meg  a diákokat és kísérőiket. A VI–VII. osztályos lányokból álló zumba-táncosok jó hangulatot teremtettek a díszteremben. Üdítővel és süteménnyel kedveskedtek a VI. B osztályos vendégfogadó diákok és barátkozni kezdtek a vendégekkel.

Ezután kisétáltunk a szoborhoz és közös koszorúzásra került sor. Megegyeztünk, hogy legközelebb mi megyünk hozzájuk.

   Tovább…

Dolgozat előtti „kikapcsolódás”

klepp_ferenc-1 Június 4-én érdekes napja volt a 9. A osztálynak, ugyanis túl azon, hogy dolgozatot írt földrajzból, egy meglepetésben is része volt.

A nap békésen, szinte unalmasan indult, pont mint az összes eddigi és ez így is maradt egészen a kémia óráig. Arra készültünk, hogy az egész órát feladatok megoldásával fogjuk tölteni, a közelgő félévi miatt, ehelyett már a szünet elején bejött Hadnagy Éva aligazgató, kémiatanárnő, és jelezte, hogy ezúttal elmarad a kémiaóra, mivel egy egyetemi tanár fog nekünk előadást tartani. (Ezen igen meglepődtünk és kétségbe is estünk, hiszen így nem tudunk gyakorolni a félévi dolgozatra. A tanárnő viszont ezt is megoldotta, és később pótolta a kimaradó órát.) Így tehát nagy szervezések közepette kerülhetett sor az előadásra, melynek hallgatóságában a 11. A osztály is részt vett.

Az előadó, Prof. Dr. Klepp Ferenc, 30 évig tanított matematikát a Temesvári Műszaki Egyetemen. 1993-ban kivándorolt Németországba, ahol további 19 évig tanított a Lörrachi Technikai Akadémián, és ezzel párhuzamosan végzős osztályoknak a Schopfheimi Theodor Heuss Gymnasiumban.

   Tovább…

Ide lábam, ne tova! – 2013.

ide_labam_2013-1 Kalotaszegi csárdással, szaporával és legényessel indult a Csiky idei évzáró néptáncelőadása, Gál Krisztián és Péter Anikó (XII. A), a kollégiumi tánccsoport két „veteránja” előadásában. Ezután üdvözölte a közönséget Mucsi Bettina végzős diák, az est házigazdája, majd Sztankó Károly néprajzkutatót, magyar–néprajz szakost tanárt, néptánc- és drámapedagógust, óvodapedagógust hívta a mikrofonhoz. „Már 5 éve, pedig mintha csak most kezdődött volna…” – így kezdte Öcsi bácsi, az előadás békéscsabai koreográfusa bevezetőjét, amelyben a Csiky-beli néptáncoktatás elmúlt öt évének történetét elevenítette fel röviden, tömören. „Ahogyan egy évvel ezelőtt, ma újra megmutatjuk magunkat. Utána majd együtt kielemezzük a hibákat, mérlegeljük az esetleges korrekciókat, de az irány, a néphagyományok megismerése és ápolása megkérdőjelezhetetlen.” – így hangzott a beszéd záró gondolata. 

   Tovább…

Irodalmi Kreativitás Verseny – a továbbjutók

„Némi” késéssel, de megkaptuk az Irodalmi Kreativitás Verseny (I.K.V.) március végi helyi szakaszának végeredményét. A zsűri – Nyári Melinda magyartanárnő, Pálfi Kinga szerkesztő-riporter, Faragó Zénő színművész – döntése alapján a következőképpen alakult a sorrend:

1. Kócsó Alexandra (IX. B) – 8,50
2. Milotai Heléna (IX. A) – 7,91
3. Gulyás Beatrix (XI. A) – 7,33
4. Pálfi Kinga (X. C) – 6,75
5. Bognár Tünde (X. C) – 6,16
6. Dohor Tamás (IX. C) – 6,00
7. Mészár Tamara (IX. B) – 5,33

Az országos szakaszra június 14–16-án kerül sor, Marosvásárhelyen, s erre a három első helyezett kapott meghívást. Sok sikert nekik!

Republic, végzős torta, pezsgő – Bankett 2013.

bankett_2013-1 A ballagás estéjén, ahogy az már lenni szokott, bankett volt. A Jelen-ház szépen feldíszített nagytermében összegyűlt végzősök és tanáraik néhol jobb (Republic, Demjén, Hungária stb.), néhol ööö, másabb (techno…) zenére táncoltak. (Na jó, inkább az előbbire táncoltak, az utóbbira csak próbáltak úgy tenni, mintha… [bocsi, bocsi, techno-rajongók…]) Közben eszegettek, beszélgettek (na jó, a hangerő miatt inkább egymás fülébe ordibálták a mondandójukat), sok-sok közös fényképet készítettek (s ezzel egyfolytában zaklatták a fáradt, meggyötört tanáraikat is), és próbálták elfeledni, hogy minden bizonnyal ez az utolsó olyan alkalom, ahol mindnyájan együtt bulizhatnak. (Bizony, tíz évig biztos!)

Éjfélkor aztán ünnepélyessé vált a hangulat, bevonult a végzős torta (na jó, nem vonult, hanem betolták, szórványos lángszórás és szikrázás közepette), és egy-egy pohár pezsgővel koccintott minden jelenlévő minden jelenlévővel (vagy legalábbis majdnem). Azután volt, aki még maradt, volt, aki (főleg az idősebb generáció) már nem, s mivel az éjszakai zápor is elcsöndesedett… tehát már nem esett az eső… hoppá, mi legyen a mondat vége?… Mindegy, szóval eltelt a bankett is, és akkor hamarosan következik az…… jó-jó, nem folytatom, úgyis tudjátok, mi következik… 

   Tovább…

Akikre büszkék vagyunk

ballagas_2013-72 A végzős osztályok díjazottjai – 2013.

XII. A osztály (osztályfőnök: Péter András)
I. díj: Siska-Szabó Lilla, Smeu Júlia (9,85)
II. díj: Simó Gizella (9,76)
III. díj: Kurunczi-Papp Dávid (9,71)

XII. B osztály (osztályfőnök: Rogoz Marianna)
I. díj: –
II. díj: Mester Roland (9,21)
III. díj: Siklódi Éva Mária (8,69)

XII. C osztály (osztályfőnök: Nagy Gizella)
I. díj: Durkó Edina (9,53)
II. díj: Bara Zoltán (9,23)
III. díj: Harczman Renáta (8,90)

XII. D osztály (osztályfőnök: Szente Gabriella)
I. díj: Komlódi Krisztina (9,85)
II. díj: Gyulai Noémi (9,41)
III. díj: Barna Henrietta (9,35) 

   Tovább…