Magyarországi népdalvetélkedőn

2013. október 11–13. között rendezték meg Újszentesen az Őszirózsa Országos Magyar Népdalvetélkedőt, melyen 17 megyéből összesen 100 diák vett részt.

A tanulók három korcsoportban versenyeztek: előkészítő–II. osztály, III.–IV. osztály, illetve V.– VIII. osztály. Az első két kategóriában a diákoknak 5 népdallal, a harmadik korcsoportba tartozóknak pedig 10 népdallal kellett készülniük, melyek közül kettőt adtak elő: egyet szabadon választottak a versenyzők, egyet pedig a zsűri választott.

Iskolánkat négy tanuló képviselte: a II. osztályos Balogh Zita, a IV. osztályos Sallai Krisztina és Naschauer Karina, illetve a VI. osztályos Schöfer Evelin. Bár helyezést nem sikerült elérnünk, a diákok ügyesen szerepeltek, és jól érezték magukat.

Terveink szerint jövőre is részt veszünk ezen a vetélkedőn.