Állj rajthoz te is! Szaladj az egészségedért!

Arad_maraton_2015_sav

Figyelem! Figyelem! Már csak május 20-ig, péntekig nevezhettek be az Arad Maraton, Félmaraton és utcai futóversenyre! Húzzatok bele!!!

Idén 2016. május 28-án, szombaton kerül sor a legnépszerűbb aradi futóversenyre az Arad Megyei Tanács, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az Arad Megyei Kulturális Központ és a Experienţa Multisport Sport Klub közös szervezésében, illetve támogatásával.

Idén a következő versenyszámok közül lehet válogatni:
– 1 km-es utcai futóverseny.
– 6 km-es utcai futóverseny;
– félmaraton (21,097 km);
– maraton váltó (4 fős csapatok részvételével);
– maraton (42,195 km);
– ultramaraton (52,75 km).

Az 1 kilométeres távot bárki lefuthatja, feltéve, hogy az egészségi állapota ezt megengedi. (Külön díjazzák azokat, akik valamilyen érdekes jelmezben futnak.) A 6 kilométeres távot 14 éven felülieknek, a további versenyszámokat pedig 18 éven felülieknek ajánlják a szervezők, megfelelő (több hetes vagy több hónapos) felkészülés beiktatásával.

Valamennyi versenyszám rajtja a városháza előtti téren lesz. További információkat (nevezési feltételek, a rajt időpontja, útvonal stb.), illetve a nevezési űrlapot a http://www.maratonarad.ro/ oldalon találjátok meg. Ne feledjétek, a nevezési határidő 2016. május 20., péntek!

Jelentkezzetek bátran és mutassátok meg erőtöket! Bátorítsátok barátaitokat és szüleiteket is, hiszen bárki, aki fut, megelőzi azt, aki gyalogol, és bárki, aki gyalogol, megelőzi azt, aki üldögél!!! Hajrá! Sok sikert! 🙂

Európa-napi csemegék

Europa_nap_sav

Május 9-én, hétfőn, Európa napján a Csiky Gergely Főgimnázium képviselte Magyarországot és a magyar kultúrát az aradi városháza előtt megrendezett színes kavalkádban. Civilszervezetek, egyesületek, iskolák mutatták be külön sátorban és érdekes produkciókkal a különböző tagállamokat, azok kultúráját, tradícióit. 

   Tovább…

Köszönet a támogatóknak

Mikes_hirsav_sav

Több mint egy hete fejeződött be az országos magyar tantárgyverseny, melynek házigazdája Arad és a Csiky Gergely Főgimnázium volt. Hazautaztak a vendégek, a versenyző diákok, a kísérő tanárok. Ki örülve a sikeres szereplésnek, ki csalódottan vagy azzal a reménnyel, hogy jövőre majd jobban sikerül. Mi tagadás, mi szervezők is örülünk a jól végzett munka utáni pihenésnek. Mert megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy vendégeink jól érezzék magukat, itt a szórványban. Igyekeztünk megmutatni Arad és Arad megye kulturális értekeit, és olyan programokat szervezni, hogy emlékezetessé tegyük az itt töltött napokat. 

   Tovább…

Egy hét lengyel barátainknál

Lengyel_magyar_baratsag35_sav

Április 20–27 közt iskolánk 22 diákja Hadnagy Éva igazgató, Rogoz Marianna és Siska-Szabó Hajnalka tanárnők, valamint Kori Edina titkárnő kíséretében a Lengyel–Magyar Baráti Társaság fennállásának 35. évfordulóján a lengyelországi Łódźban szervezett rendezvénysorozaton vett részt. (A lengyelországi úton készített sok jó fotó miatt az auschwitzi felvételeket külön galériában nézhetjük meg a bejegyzés végén. Ugyanott egy Auschwitzról készített kisfilmet is megtekinthetünk.) 

   Tovább…

Fények, arcok, rejtőzködő életek – Szilágyi Dóra fotói az Időtlen kiállításon

Szilagyi_Dora_interju_sav

Szilágyi Dóra a Csiky Gergely Főgimnázium diákjaként a 2013-as (első) bánsági kisfilmfesztiválon csoport kategóriában (Bella-Pscherhoffer Rékával és Pálffy Norberttel) az első helyen végzett. Szintén 2013-ban, Az én Aradom című fotó- és videópályázaton fotó kategóriában I. díjas lett a Park című alkotásával. Fényképezni annyit jelent… című weblapos bejegyzésében 2014 márciusában fogalmazta meg, hogy többnyire fekete-fehér képeket szeret készíteni, mivel azokon az emberek kevésbé képesek az érzéseiket elrejteni. Park és Villamosok című fényképei ma is láthatók az iskola két épületrészét összekötő „hídon”. 

   Tovább…

Az OTP Fáy András Alapítvány a Csikyben

Erasmus_Csiky_kepzes_sav

Iskolánk O.K.+ 2007–2014 című Erasmus+ stratégiai partnerség típusú projektben vesz részt, amelynek koordinátora az OTP Fáy András Alapítvány. Ennek kapcsán az Iskola másként héten a Csikybe látogatott az alapítvány részéről 9 tréner, akik összesen hat osztályt – V., VII. A és B, IX. C, X. C, XI. C – pénzügyi-gazdasági képzésben, 5 tanárt pedig módszertani képzésben részesítettek. 

   Tovább…

30 évvel ezelőtt…

Csernobil1

1986. április 26-án, szombaton, hajnali 1:23:58-kor az ukrajnai (akkor a Szovjetunió tagállama) Pripjaty és Csernobil városok melletti Lenin atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt. Robbanások sorozata után nukleáris olvadás következett be, a reaktortető egy része lerepült, nagy mennyiségű radioaktív anyag hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Amerikai Egyesült Államok keleti részére. A mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, körülbelül 200 000 embert kellett kitelepíteni. 

   Tovább…