Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába

serdulo_a_csaladban

A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület ezúttal a szülőket szólítja meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyertes pályázatának köszönhetően, melynek címe: Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába

   Tovább…

Helyesíró verseny Lakitelken

lakitelek_helyesiro_verseny_kisebbA Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete és a Lakitelek Népfőiskola közösen szervezte meg idén is, november 13-án a Tollas Tibor helyesíró versenyt a harmadik és a negyedik osztályosok számára. Iskolánkat három harmadikos – Bíró Mátyás, Rudolf Janka Naómi, Teleky Zsombor – és hat negyedikes – Anghel Orsolya, Bodea Róbert Sebestyén, Gali Anita Andreea, László Ferenc Tamás, Tapasztó-Gujdár Péter, Veres Zsombor – képviselte Khell Jolán tanító kíséretében. 

   Tovább…

Tóth Árpádra emlékeznek szerdán a Csiky Gergely Főgimnáziumban

toth_arpad_plakat_kisebbMásodszor szervezik meg az Aradi Magyar Költészet Napját. Tóth Árpád költő, szerkesztő és műfordító halálának (1928. november 7.) 90. évfordulója alkalmából emlékműsort mutatnak be az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai november 21-én, szerdán 14 órakor az iskolának az aradi születésű költőről elnevezett dísztermében. 

   Tovább…

Férfiének – Erdélyi Magyar Népdalfesztivál

ferfienek_kallos_alapitvany_sav

Idén november 9–11. között első ízben rendezte meg Válaszúton a Kallós Zoltán Alapítvány a Férfiének című Erdélyi Magyar Népdalfesztivált, a neves erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő emlékére. (Kallós Zoltán idén, február 14-én hunyt el.) A vetélkedőn a Csiky Gergely Főgimnázium részéről 6 fiú vett részt a gyermek kategóriában. 

   Tovább…

Szívből jövő támogatás

zoldseggyujtes_sav

Iskolánkban idén is sor került a zöldség- és gyümölcsgyűjtési és adomámyozási akcióra. A jószívű, gondos gyermekek és szülők jóvoltából több mint 600 kg élelmiszert sikerült összegyűjtenünk és eljuttatnunk a kisiratosi gyermekek számára a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kisiratoson fenntartott Pio Atya Gyermekotthon lakóinak. 

   Tovább…

A Révi-szorosban jártunk

revi_szoros_sav

November 10., szombat reggel 8 óra van. A csikys diákok nagy része még az igazak álmát alussza. De 15-en néhány pedagógus társaságában türelmetlenül toporognak az iskola udvarán és várják a Túra-klub első közös kirándulását. Lehetnénk többen is, de valami „vírus” elrontotta a terveinket. 

   Tovább…