Jobb fotókat komponáltunk!

bathori_fotokepzes_sav

Jobb fotókat komponáltunk, legalábbis a múlt szombati (november 5-i) képzés végén, ez egészen biztos. Báthori Zsigmond (A-FIAP) fotóművész és a tevékenység szervezője, László Ferenc operatőr gondoskodott róla, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a 14 résztvevő diák, illetve a három felnőtt a fényképezésre vonatkozó hasznos elméleti és gyakorlati ismeretekkel gazdagodjon, s közben jól is érezze magát. 

   Tovább…

Csikysek az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián

honismereti_akademiaA Honismereti Szövetség immár XXI. alkalommal rendezte meg az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát Lakitelken, az ottani Népfőiskolán. Olasz Angéla nyug. történelemtanár felkészítésével és kíséretében Bíró Endre és Godó Ákos (X. C) képviselte iskolánkat a rendezvényen.

November 2-án, szerda reggel indultunk útnak Lakitelek felé, a kárpát-medencei régiókból érkező más diákokkal együtt. Az első napon érdekfeszítő előadásokat hallgattunk meg a magyar mondavilággal és mondagyűjtéssel kapcsolatban, vacsora után pedig egy nem mindennapi ismerkedési játékban vehettünk részt, amelyhez felkészítő tanáraink is csatlakoztak. 

   Tovább…

Tehetségek díjazása

szent_marton_dijak_sav

Pénteken, november 4-én este az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban ünnepélyes keretek között különleges díjazásra került sor. Az Aradi Szent Márton Egyesület egyetemi ösztöndíjakat, táborozási meghívást, pénzjutalmat, könyveket osztott ki összesen 11 000 eurónyi összegben. 

   Tovább…

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!”*

A magyar nyelv napja2016. november 13-án a magyar nyelv napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból, kicsit előrébb hozva, november 11-én a Csiky Gergely Főgimnázium a Szabadság-szobor Egyesület támogatásával játékos nyelvi vetélkedőt szervez.

A versenyt az iskola dísztermében rendezzük meg, az V–VIII. osztályosoknak 9 órai kezdettel, a IX–XII. osztályosoknak pedig 12 órai kezdettel. A gimnáziumi osztályokból 4 fős csapatok, a líceumi osztályokból pedig 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. A csapatok iskolánk magyartanárainál nevezhetnek be legkésőbb november 8-ig.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

(*Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz)


Emlékeztek még a tavalyi nyelvi játékokra, amelyeket szintén a magyar nyelv napjára időzítettünk? Ha nem, akkor IDE kattintva felidézhetjük őket!