A korábbi évektől eltérően idén minden évfolyam (tehát V–VIII., és IX–XII. osztályosok) számára közös dátumokon zajlanak majd a pótvizsgák, az alábbi beosztás szerint:
Tovább…
A korábbi évektől eltérően idén minden évfolyam (tehát V–VIII., és IX–XII. osztályosok) számára közös dátumokon zajlanak majd a pótvizsgák, az alábbi beosztás szerint:
Tovább…
Július 9-én, pénteken, 13 órakor közzétették a 2021-es érettségi nyári vizsgasorozatának végleges eredményeit. Az óvások elbírálása nyomán 5-tel több, tehát 43 sikeres érettségizőnk van a vizsgasorozatra beiratkozott és azon megjelent 55 diák közül, s ez 78,18 %-os átmeneteli arányt jelent. Mivel mind az 5 új átmenő idei végzős diákunk, így az 50 idei végzős közül a 43 sikeres vizsgázó már 86,00 %-ot, tehát jóval több, mint a diákok négyötödét jelenti.
Tovább…
Július 5-én, hétfő délelőtt tették közzé a tanügyminisztérium honlapján a 2021-es érettségi nyári vizsgasorozatának eredményeit, s ezzel egyidőben az iskolákban is kifüggesztették azokat. A nyolcadikosok képességfelmérőjéhez hasonlóan, a vizsgázó diákok az általuk megkapott kódok alapján férhetnek hozzá eredményeikhez. A Csiky Gergely Főgimnázium végzőseinek eredményeit ITT tekinthetjük meg.
Tovább…
Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben jeleztük, ma, július 4-én, délelőtt tették közzé a tanügyminisztérium honlapján – evaluare.edu.ro – a nyolcadikos diákok idei képességfelmérőjének óvások utáni végleges eredményeit. A Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikos diákjainak eredményeit tartalmazó lista a Tanügyminisztérium által közzétett adatokkal ITT érhető el.
Tovább…
Ma, június 29-én, délelőtt tették közzé a tanügyminisztérium honlapján, azaz ITT a nyolcadikos diákok idei képességvizsgájának végleges eredményeit. Ahogy azt korábban jeleztük, a vizsgázók adatai idén is kódolt formában jelennek meg, a diákok az általuk megkapott kódok alapján férhetnek hozzá eredményeikhez. A Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikos diákjainak eredményeit tartalmazó lista a Tanügyminisztérium által közzétett adatokkal ITT érhető el.
Tovább…
A nyolcadik osztályos diákok idei képességvizsgájának óvások előtti eredményeit június 29-én, kedden függesztik ki, s azok a tanügyminisztérium honlapján, ITT is elérhetők lesznek. A vizsgázók adatai idén is kódolt formában jelennek meg, azokat a diákok a vizsga után megkapott kódok alapján tekinthetik meg. Az esetleges óvásokat június 29-én, kedden, 16–19 óra között a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán, illetve június 30-án, szerdán 8–12 óra között az iskola bentlakásában (Ceaikovski utca 36–38) lehet benyújtani.
Tovább…
Június 28-án, hétfőn kezdődnek a 2021-es érettségi nyári vizsgasorozatának írásbeli próbái. Igen, meleg lesz, és igen, ettől függetlenül várjuk, reméljük a minél jobb eredményeket. Hogy ne legyen semmiféle fennakadás a vizsgák alatt, alább igyekszünk összefoglalni az írásbelikre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.
Tovább…
Ezen a héten zajlanak az idei próbaérettségik. Március 22-én, hétfőn román nyelv és irodalomból, 23-án, kedden a szak kötelező tantárgyából (a csikysek esetén matematikából), 24-én, szerdán a szakhoz kötődő választható tantárgyból (a csikysek esetén biológia, kémia, fizika, informatika, földrajz), 25-én, csütörtökön pedig anyanyelvből (magyar nyelv és irodalom) mérettetik meg a végzősök jelenlegi felkészültségi szintje.
Tovább…