
Tisztelt Csikys szülők és kedves Csikys diákok!
A kéthetes őszi vakációnak most már vége. Hétfőn kezdjük (azaz inkább folytatjuk) a tanítást, tanulást.
Tovább…
Tisztelt Csikys szülők és kedves Csikys diákok!
A kéthetes őszi vakációnak most már vége. Hétfőn kezdjük (azaz inkább folytatjuk) a tanítást, tanulást.
Tovább…
Tisztelt szülők és kedves diákok!
Bár a nyomtatott és az elektronikus sajtó híradásaiból már mindenki tudja, de közleményünkkel megvártuk a hivatalos értesítést. Ennek alapján október 25. és november 5. között az óvodai csoportok, illetve az elemi, általános és középiskolai osztályok kéthetes vakáción lesznek. Arról, hogy az elmaradt órákat hogyan, milyen formában lehet majd bepótolni, november elején fognak dönteni.
Tovább…
A Csiky Gergely Főgimnázium Vezetőtanácsa 2021. október 12-én, kedden, figyelembe véve az épületben folyó felújítási munkálatok okozta nehézségeket, valamint a jelenlegi járványhelyzetet, arra a döntésre jutott, hogy az intézményben zajló jelenléti oktatást 2 hétre felfüggeszti.
Tovább…
2021. szeptember 25-én, szombaton szervezi meg az Alma Mater Alapítvány a 16. Nemzedékek Találkozóját (Véndiák-találkozót).
Tovább…
Szeptember 22. és október 6. között több mint 10 helyszín ad otthont az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának. Koncertek, előadások, gyermekfoglalkozások, kiállítások és sok más színes program várja az érdeklődőket, akik az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének facebook-oldalán nemrég közzétett részletes online programfüzetéből is tájékozódhatnak.
Tovább…
„Azok a diákjaink, akik már több évnyitón részt vettek, láthatják, hogy hiányzik néhány megszokott dolog: a zászlótartó a zászlókkal, a zöld abrosszal leterített asztal. És nem azért nincsenek itt, mert nehéz lett volna őket a még munkaterület alatt álló termekből, a poros fólia alól kivenni (bár ez sem elhanyagolandó érv), hanem azért, hogy felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy bár a körülöttünk lévő tárgyak fontos részei az életünknek, de nem azok a legfontosabbak, hanem a személyek, akik mellettünk állnak, akikre rámosolyoghatunk, és a szavak, amiket egymásnak mondhatunk. Egy zöld abrosz nélkül még nagyon szép megnyitót lehet tartani, de ha ti, diákok és tanárok nem lennétek itt, furcsa és lehangoló lenne. Ezt az érzést, amikor ennyien itt vagytok, nem pótolja semmi.” (Részlet Spier Tünde igazgató évnyitó beszédéből)
Tovább…
Tetszik vagy nem, de ha szeptember, akkor kezdődik az iskola. Hétfőn nagy szeretettel várunk minden Csiky-s diákot, hogy megkezdhessük a 2021–2022-es iskolai évet.
Tovább…
Kedves szülők és diákok!
Már lassan hozzászokunk, hogy a tanévkezdést bizonytalanság kíséri. Iskolánkban ez most nem csak a járvány miatt van így, hanem az elhúzódó felújítási munkálatok is nehézséget okoznak. Nem egyszerű, de egymásra figyelve ezt is meg tudjuk oldani.
Tovább…