A jövő hét az iskolában is az ünnepről fog szólni, az ünnepről, ami összehozza a családokat és a barátokat. Tanítóink, tanáraink igyekeznek, ha csak néhány óra erejéig is, kellemes, hangulatos tevékenységeket szervezni, amelyekkel diák és szülő együtt tud ráhangolódni a Karácsonyra.
Hétfőn, december 19-én, 17 órától Khell Levente tanító bácsi az első osztályos diákokat és szüleiket várja egy hangulatos karácsonyi kézműves foglalkozásra a Tóth Árpád terembe (a díszterembe).
Kedden, december 20-án, 17 órától Khell Jolán tanító néni a második osztályos diákokkal és szüleikkel szervez egy hangulatos karácsonyváró délutánt a tanteremben. Szintén 17 órakor a III. A osztály Bálint Erika tanító néni, a IV. osztály pedig Kurunczi Enikő tanító néni irányításával verses, énekes összeállításra hívja meg a tanulók hozzátartozóit a Tóth Árpád terembe.
Szerdán, december 21-én Cirják Márta tanító néni a III. B osztályos gyerekekkel és szüleikkel 15 órától ünnepel az osztálytermükben.
Kicsivel később, 17 órától a hetedik és a két nyolcadik osztály a díszteremben örvendezteti meg a szülőket karácsonyi jelenetekkel, versekkel.
Csütörtökön, december 22-én Leib György tanító bácsi az előkészítő osztály szüleit kézműves foglalkozásra hívja 18 órától az osztályterembe.
Ugyanaznap délután fél 6-kor az V. és a VI. osztály karácsonyi előadásával zárul az ünnepségek sorozata, a díszteremben.
Az ünnepségekre, közös foglalkozásokra szeretettel várunk minden kedves családtagot, érdeklődőt!
„…ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.”
(Szilágyi Domokos: Karácsony – részlet)
![Karácsonyvárás a Csikyben [Fotó: Ilona János] karacsonyvaras_csiky_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/karacsonyvaras_csiky_sav.jpg)
![Iskolánk hét diákja (Erdély és Arad képviselőjeként) az Advent Budapesten című téli fesztiválon és karácsonyi vásáron, 2016. december 9–11. között [Fotó: Hasas Katalin] advent_budapesten_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/advent_budapesten_sav.jpg)
![Számítógép-adomány rászoruló diákok részére, egy volt diák felajánlásából [Fotó: Zsámbok Zoltán] adomany_gepek_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/adomany_gepek_sav.jpg)
![Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke adja át a „Csodasarok” jelképét Szabó Péter Patriknak és Rudolf Barnabás Joelnek, a Miénk a város c. internetes játékos vetélkedő aradi győzteseinek [Fotó: Ilona János] csodasarok_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/csodasarok_sav.jpg)

![Kortárskönyvre gyűlik az „éji vad”... pontosabban a sok érdeklődő! És jól teszi! [Fotó: Ilona János] konyvkommando_kiallitas_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/konyvkommando_kiallitas_sav.jpg)

![Kalandozás a természettudományok világában, a Csikyben, 2016. december 7-én [Fotó: Zsámbok Zoltán] termeszettudomanyi_verseny_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/termeszettudomanyi_verseny_sav.jpg)