Játszva tanulás, ismerkedés, szórakozás – SuliJó Tábor, 2015

SuliJo_Tabor_2015_sav

Április tájékán hirdette meg az első SuliJó Tábort a Hunyad megyei Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ, mely elsősorban V–VIII. osztályos erdélyi diákoknak szólt, akik 8 különböző tábori ház egyikébe jelentkezhettek. Ezen házak mindennapi tevékenységet, feladatokat kínáltak a jelentkezőknek. 

   Tovább…

Csiky-Csuky – fent van az elmúlt tanév összes lapszáma!

Csiky-Csuky_potlasItt van, sőt javában zajlik a vakáció, s végre van idő arra, hogy pótoljuk a mulasztásokat. Egyik ilyen mulasztás a Csiky-Csuky elektronikus változatának a közzététele volt. De most már teljes a tavalyi év anyaga is, tehát 2014. októbertől 2015. májusig minden szám megtalálható a honlapon. IDE, vagy a képre kattintva böngészhetjük őket.

Jó olvasást!

Pótvizsgások figyelmébe, újra!

Ezúttal az V–VII., illetve a IX–XI. osztályos pótvizsgások figyeljenek! Az alábbi listán olvashatók a szeptember eleji pótvizsgákra vonatkozó információk.

– Földrajz: szeptember 2., reggel 9 óra; vizsgáztató tanárok: Hevesi Éva, Hasas Paul;
– Magyar nyelv és irodalom: szeptember 2., reggel 9 óra; vizsgáztató tanárok: Rudolf Ágnes, Nyári Andrea;
– Történelem: szeptember 2., reggel 9 óra; vizsgáztató tanárok: Lehoczky Attila, Muntean Tibor;
– Román nyelv és irodalom: szeptember 3., reggel 9 óra; vizsgáztató tanárok: Maxim Andreia, Șeran Corina;
– Matematika: szeptember 4., reggel 9 óra; vizsgáztató tanárok: Spier Tünde, Czeglédi Csilla, László Anett.

A tanév díjazottjai – IX–XII. osztály

dijazottak_9-12

A díjak, dicséretek, illetve különdíjak odaítélésének feltétele:
I. díj – 9,50 feletti átlag
II. díj – 9,00 feletti átlag
III. díj – 8,50 feletti átlag
Dicséret – 8,00 feletti átlag
Különdíj – tantárgyversenyeken való eredményes részvétel, az osztály-, illetve az iskolai közösség életében való aktív részvétel, rendezvények szervezése 

   Tovább…

A tanév díjazottjai – V–VIII. osztály

dijazottak_5-7

A díjak, dicséretek, illetve különdíjak odaítélésének feltétele:
I. díj – 9,50 feletti átlag
II. díj – 9,00 feletti átlag
III. díj – 8,50 feletti átlag
Dicséret – 8,00 feletti átlag
Különdíj – tantárgyversenyeken való eredményes részvétel, az osztály-, illetve az iskolai közösség életében való aktív részvétel, rendezvények szervezése 

   Tovább…

A tanév díjazottjai – előkészítő és I–IV. osztály

dijazottak_0_4

Böszörményi-díj a mesemondó és a szavalóversenyeken való négy évi eredményes szereplésért: Komori Viktória, Rónai Zoltán (IV. o.).

A Csiky Gergely Főgimnázium különdíja a matematika tantárgyversenyeken való négy évi eredményes szereplésért: Komori Viktória (IV. o.) 

   Tovább…