Implom-eredmények, névvel, jeligével

Implom_megyei_sav

Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben olvashatták (olvashattátok), január 16-án, szombaton került sor az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Arad megyei döntőjére. Tegnap már ismert volt a javítás utáni végeredmények jeligés listája, ma pedig a neveket tartalmazó listát is közzétették. Ezt IDE kattintva tekinthetjük meg.

Az elért összpontszámok alapján a verseny országos döntőjén, Sepsiszentgyörgyön iskolánkat Bíró Endre (IX. C), Dudás Izabella Bernadett (IX. A), Siska-Szabó Lehel (XI. A), illetve Kurunczi Viktória (IX. A) fogja képviselni. (Ilona Judit egy matematikai versenyre való felkészülés miatt nem tud majd részt venni az országos szakaszon.) Sok sikert az aradi implomosoknak február 4–6. között!

Január közepe, szombat, Implom

2016_001_Implom_megyei_sav

A szokottnál picit hosszabb téli szünet miatt a szokottnál picit később, ma, január 16-án került sor az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny megyei fordulójára. Ezen 7 kilencedikes, 7 tizedikes, 4 tizenegyedikes és 3 tizenkettedikes csikys diák vett részt.

Idén is Rudolf Ágnes és Nyári Andrea magyartanárnő foglalta össze a verseny szabályait a középiskolai tantárgyversenyek nyitányának is tekinthető helyesírási vetélkedő Arad megyei fordulóján.

10 órakor az első próba, a tollbamondás kezdődött (ennek szövege a 150 éve született Tömörkény István író életéről szólt), ezután pedig a feladatlapok tették próbára a versenyzők nyelvi és helyesírási készségeit. Ezúttal is közzétesszük a tollbamondás szövegét, illetve a feladatlapot, amelyen a megoldási kulcsot is megtaláljuk.

A jövő héten fog kiderülni, hogy ki lesz az a négy diák, aki iskolánkat képviseli majd az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny országos szakaszán, február 4–6. között, Sepsiszentgyörgyön.

No Images found.

Hídépítő játék középiskolásoknak

hidepitesA Miskolci Egyetem Oktatásának Fejlesztéséért Alapítvány a FUX ZRt-vel Tudományos Diákköri Versenyt hirdet határontúli középiskolák magyar tanulóinak. Megadott pályaalapok mellett, a PONTIFEX II program felhasználásával létre kell hozni a megfelelő acél- és kábelelemekből álló hídszerkezetet, mely nem megy tönkre a járművek áthaladásakor és a legolcsóbb kivitelű (a program költséget számol).

A pályázat részletei és a demoprogram megtekinthetők a http://www.alt.uni-miskolc.hu/hidepito és a http://www.bridgebuilder-game.com/ címen. 2015. december 15-től a pálya és a shareware program hozzáférhető Kota Lászlónál, az altkota@uni-miskolc.hu email-címen. A jelentkező középiskolának regisztrálnia kell a programkódért a honlapról letölthető űrlap kitöltésével.

Beadási határidő: 2016. február 22., 1400 óra. A legjobb pályamű készítője egy notebook számítógépet nyer. Az ünnepélyes díjátadás előreláthatólag február 26-án lesz a Miskolci Egyetemen.

Implom József helyesírási verseny

implom_2015

Ha itt a január, akkor kezdődnek a versenyek is. Ezek közül az első az Implom József helyesírási verseny. Bár még vakáció van, de a verseny időpontja miatt – ami 2016. január 16. (szombat), 10 óra – már most szeretnénk felhívni a 9–12. osztályosok figyelmét.

Mit kell tudni a versenyről? Két részből áll: egy tollbamondásból és egy feladatlapból. A tollbamondás időtartama nincs korlátozva, a feladatlap kitöltésére pedig kb. 90 perc áll a diákok rendelkezésére. Összesen 200 pontot lehet összegyűjteni, és legalább 130 pontot kellene elérni a továbbjutáshoz. A továbbjutók száma korlátozott: Arad megyéből 4 tanuló mehet tovább az országos döntőre, amit 2016. február 4–6. között rendeznek meg Sepsiszentgyörgyön.

Noha 2015 szeptemberében megjelent A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása is, idén még a feladatlapok csak olyan szabályok ismeretét kérik számon a versenyzőktől, amelyek nem változtak.

Azoknak, akik még nem vettek részt ezen a versenyen, de szívesen megtekintenék, hogy mire számíthatnak, amennyiben jelentkeznek, figyelmükbe ajánljuk a tavalyi tételsort (tollbamondás, feladatlap, megoldási kulcs), amit annak idején iskolánk honlapján is közzétettünk. A versenyszabályzatot is lehet tanulmányozni, ide kattintva.

Jelentkezni a magyartanároknál lehet. Jó felkészülést mindenkinek!

Felkerült a három legutóbbi Csiky-Csuky is!

Csiky_Csuky_2015-2015_elsok_sav

Kedves olvasók!

Boldog új évet mindenkinek! 2016 első napjaiban nemcsak az új év terveire és fogadalmaira összpontosítunk, hanem vissza is tekintünk az elmúlt évre. Örömmel mondhatjuk el, hogy a Csiky-Csukyt 2015-ben is sikerült megjelentetni havi rendszerességgel, és a tavalyi végzős szerkesztők helyett új, lelkes tollforgatók jelentkeztek.

Másik újdonsága az elmúlt esztendőnek, hogy iskolánk diáklapja most már ISSN-számmal is rendelkezik, ami az időszaki kiadványok nemzetközi azonosítója.

Reméljük, idén is számíthatunk minden csikys támogatására. Jó olvasást!

Ui. Ha valakihez nem jutott el a nyomtatott változat, most elektronikus formában is közzétesszük. Íme, tehát az elmúlt októberi, a novemberi, illetve a decemberi Csiky-Csuky!

És a Hello, szilveszteri variációkban :)

Adele_maskepp

Igen, Adele híres visszatérő dala, amely nem csak a rajongók, hanem az internetes mémgyárosok fantáziáját is erősen megragadta. Következzen csak három a legsikerültebb Hello-paródiákból: 1. egy rövid, de frenetikus kétperces változat; 2. Ellen DeGeneres amerikai színész, műsorvezető saját változata; 3. Adele és Mr. Bean elképzelt telefonbeszélgetése. Pici türelemmel persze sokkal több Hello-paródiát is találhatunk, csak győzzünk keresgélni.

1.

2. 

3.

Melyik tetszik a legjobban?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Három év után tért vissza! [Szünet]

Adele

Adele, azaz Adele Laurie Blue Adkins, Oscar-, Golden Globe-, és nyolcszoros Grammy-díjas angol énekesnő, dalszerző karrierje 2008-ban indult, ekkor jelent meg a 19 című albuma. A 21 című album már számos rekordot döntött meg, világszerte számos lemezeladási listán hódított.

Adele úgy gondolja, hogy a zenéje nem a szemnek, hanem a fülnek szól. Egy interjúban elárulta, nagy hatással volt rá a Spice Girls zenéje, de odavan Alison Kraussért, Lady Antebellumért és Wanda Jacksonért is, akik nagy szerepet játszottak a 21 hangzásának kialakulásában.

Az énekesnő több mint három éve után jelentetett meg új dalt, így nem meglepő, hogy a rajongók egyből lecsaptak a Hello című fülbemászó slágerre. Az Egyesült Államokban október 23-án jelent meg az új dal, és már az első három napon több mint 750 ezer példány kelt el belőle. Adele szülőhazájában, az Egyesült Királyságban a Hellóból 333 ezer példány talált gazdára az első héten. Ezek után nem meglepő, hogy az énekesnő saját Vevo-csatornáján a videoklipet eddig több mint 850 millióan nézték meg, s mindössze 5 nap alatt érte el a bűvös 100 milliós nézettségi határt, ezzel megszerezve a Vevo Certified díjat, amit még soha senkinek nem sikerült elérnie ilyen rövid idő alatt.

Videón a csikys mikulásjárás és a cipősdoboz akció is!

Eltelt néhány hét a december eleji mikulásjárás, illetve a rendkívül sikeres cipősdoboz akció óta. Fényképes riportokkal erről is, arról is beszámoltunk, sőt a tévénézők az M1 műsorán is láthattak riportot a mikulásjárásról. Ám az Alaszu Tibor által akkor leforgatott anyag olyan gazdagnak bizonyult, hogy Pálfi Kinga még egy hangulatos négy perces kisfilmet összevágott belőle, csakis most, csakis nekünk (mert megérdemeljük 🙂 ), amelyet alább tekinthetünk meg.

Az M1 december 22-én a Ma délután adásában riportot sugárzott a Rogoz Marianna tanárnő és a XI. B osztály által szervezett idei csikys cipősdoboz akcióról is. Érdemes ezt is megnézni, mégpedig IDE kattintva, 44:20-tól kezdődően.