Csálai-erdei kiránduláson

Kirandulas_9A_sav

Az Iskola másként hetet mi, a IX. A osztály Páll Mária osztályfőnökkel együtt egy kisebb kiruccanással kezdtük. Április 19-én, kedd reggel a Csálai-erdő felé igyekeztünk. 

Először a történetével ismerkedtünk, majd egy kisebb csapatösszerázó játék rögtön vidám hangulatot teremtett. Egy hosszú séta után megérkeztünk a Maros-ártér Tájvédelmi Központba, amelynek laboratóriumában két csoportra osztva érdekes elemzéseket végeztünk, az éppen kint lévő csoport pedig kreatív rajzokat készített az erdő különboző helyszíneiről.

Később vicces játékokat játszottunk, amik nem csak a szórakozásra, hanem a közösségünk összerázására is szolgáltak. A délelőtt gyorsan eltelt, s közben játszva tanulhattunk érdekes dolgokról. Alig várjuk a következő alkalmat, amikor ismét kiruccanhatunk.

« A 2 »