Algyógyon volt összerázódni a IX. A

algyogy_9a_sav

Kilencedik osztály elején sok az új osztálytárs, valamint a beilleszkedés sem könnyű, így az Iskola másként hetet kihasználva, az oszi (Hadnagy Éva tanárnő) javaslatára március 26-án, hétfő délben „elhúztuk a csíkot” az Algyógyi Keresztény Ifjúsági Központba, ahol egy négynapos osztályösszerázó programban vettünk részt. Egyáltalán nem bántuk meg, hogy elmentünk, sőt, jövőre is menni fogunk! 

Az érkezésünket követően elszállásoltak minket, majd vacsora után a csoportvezetőnk, Takács Zoltán, azaz Taki vezetésével csapatépítő játékokat játszottunk.

Kedd délelőtt is érdekes osztályösszekovácsoló feladatok vártak ránk, amelyek közül a legtöbbet jól teljesítettük. Ebéd után egy járkálós feladat következett, amiben csapatokra osztva az ottani faluban kellett fényképeket készíteni, különböző tárgyakat összegyűjteni, és kérdezősködni a helybeliektől. A feladat során szelfiztünk tehenekkel, traktorral, futottunk kutyák elől, a domboldalon mászva felfelé (vagy mások a sáros szántóföldön átnyargalva) kerestük a magyar temetőt, és még sorolhatnám. 🙂 Vacsora után ugyancsak szervezett játékok voltak, egészen késő estig. Az étkezések és foglalkozások között sok szabadidő volt, amikor az udvaron játszottunk, vagy (az esős idő miatt) a szobánkban beszélgettünk.

A szerdai nap is nagyon jól telt, ugyanis egész nap rengeteget játszottunk, és sok, nehéznek tűnő feladatot tudtunk együtt megoldani, miközben egymást jobban megismertük. Csütörtökön az újabb játékok, feladatok (és az ebéd) után, sok jó emlékkel gazdagodva hazaindultunk.

Az alábbiakban néhény véleményt idézünk az osztálytársak és az oszi részéről.

 „Az Algyógyon eltöltött négy nap nagyon hasznos volt az egész osztály számára. Az iskolában kialakultak már a kisebb csoportok, de itt a játékok során jobban egymásra hangolódtunk, mindenkivel komunikáltunk, egymással komolyabb dolgokról is tudtunk beszélni. Ez a négy nap sokat segített abban, hogy jobban megismerjük egymást, olyanokat is, akikkel eddig nem nagyon beszéltünk.” (Juhász Alexandra)

„Az algyógyi kirándulás nagyon l összerázta az osztályt. Teljesen őszintén beszélhettünk egymással, olyan dolgokról is, amiket amúgy nem beszéltünk volna meg. Sok boldog pillanat volt, sok emlékkel jöttünk haza.” (Csonka Nikolett)

„A jó hangulat volt a jellemző, mert nem iskolában voltunk, hanem egy olyan helyen, ahol tényleg lazíthattunk egy kicsit. Jobb volt így, hogy elmentünk Algyógyra, mintha négy napon keresztül folyamatosan be lettünk volna zárva oda, ahol a dolgozatok, felelések folyamatosan stresszessé és feszültté teszik az embert.” (Schifler Patricia)

„Algyógyon rengeteg érdekes játékban volt részünk, amik segítették a csoportunk/osztályunk összehangolódását. A négy nap alatt az osztály sokkal összetartóbb lett. Szerencsére jó oktatót »fogtunk ki«, akivel jól szót értettünk.” (Sipos Richárd és Kovács Ármánd)

„Nekem nagyon tetszett Algyógyon. Érdekes játékok voltak, egyszerűek és izzasztóak egyaránt, de pont ez volt a lényeg, hogy csak együttes erővel lehessen őket megoldani. A hangulat végig nagyon jó volt, a végére pedig tényleg éreztük, hogy valami megváltozott, közelebb kerültünk egymáshoz, összerázódtunk. Az is sokat segített, hogy rengeteget beszélgettünk az oszival, olyan őszintén, mintha a barátunk lenne. Remélem, hogy jövőre is visszamegyünk, mert ez egy igazi élmény volt!” (Tóthpál Eszter)

„Tartalmas, nagyon hasznos négy napot töltöttünk Algyógyon. Érdekesek voltak a programok, célirányosak a játékok. Nagyon jó volt a képző, és bevállalós, vagány volt a csapat. Jobban megismerték/megismertük egymást, közelebb kerültünk egymáshoz. Még a szinte állandóan szemerkélő eső sem tudta a csapat jókedvét szegni. El is döntöttük, hogy jövőre is megyünk. 🙂 ” (Hadnagy Éva, osztályfőnök)

[Fotó: Fodor Tímea, Juhász Alexandra]

« 1 A 2 »

Sütivásár játékvásárlásért, 2. felvonás
A függőség rabság