„Érzem, hogy hazavárnak engem a hegyeim …” – Khell Levente búcsúztatása

Évzáró tantestületi gyűlésre került sor 2020. június 12-én, pénteken délután. Hogyan másként, mint internetes felületen, a számítógépes képernyők, vagy mobiltelefonos kijelzők előtt. A legsürgősebb teendők megbeszélése ezúttal csak felvezetés volt az együttlét lényegi részéhez: kollégánkat, Khell Levente László tanítót búcsúztattuk a nyugdíjba vonulása alkalmából.

   Tovább…

Tanévzáró a közgazdaság és turizmus szakos osztályokban

evzaro_9_11bc_sav

Az elmúlt hét az érettségi vizsga írásbeli próbáinak jegyében telt, ám előtte, június 28-án még sor került az idei tanév utolsó évzáró ünnepségére is. A IX–XI. osztályos közgazdaság és turizmus szakos diákok tanévzárója volt ez. 

   Tovább…

„Kalandra fel, viszlát szeptemberben!” – V–VII. osztályosok tanévzárója

tanevzaro_5-7_sav

„Kalandra fel, viszlát szeptemberben!” Ezekkel a szavakkal zárta köszöntő beszédét Spier Tünde igazgatónő az általános iskolai osztályok tanévzáró ünnepségén, amelyre június 13-án, csütörtökön délelőtt 10 órától került sor a Csiky Gergely Főgimnázium hátsó udvarán. 

   Tovább…

„Megkaptátok az útravalót, használjátok okosan” – elemi osztályos diákok tanévzárója

tanevzaro_kisdiakok_sav

Csütörtökön, június 13-án, a reggeli hűvös, kellemes időben az elemi osztályos diákok búcsúztak az idei tanévtől. Khell Jolán tanító néni és negyedikesei nem csak a tanévtól, hanem az elemi osztálytól is búcsúztak. Jövőre már mindketten „más vizeken” fognak evezni… 

   Tovább…

„Szeretünk, szeretünk, VAKÁCIÓ!” – Az V–VII. osztályosok évzárója

evzaro_5-7_sav

Az V–VII. osztályos diákok (és mások!) nagy örömére elérkezett a várva várt tanévzáró napja. Június 14-én, csütörtökön reggel 8 órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében került sor az ünnepségre és a díjátadásra. 

   Tovább…