Tanévzárók hétvégéje

Evzaro_0-4_sav

A Csiky Gergely Főgimnáziumban június 13-án, csütörtökön és 14-én, pénteken kerül sor az elemi és az általános iskolai osztályok, illetve az elméleti (reál) szakos IX–XI. osztályok tanévzárójára. 

Június 13-án, csütörtök reggel 8 órakor kezdődik az elemi osztályosok tanévzárója, egyben Khell Jolán negyedikes kisdiákjainak ballagása az iskola hátsó udvarán. (Tavaly az esős idő miatt erre az eseményre a díszteremben került sor, idén viszont nem fenyeget ez a veszély, ráadásul a reggeli órán még kellemesen hűvös is lesz az udvaron.)

Ugyancsak csütörtök délelőtt 10 órakor kezdődik az V–VII. osztályos diákok tanévzáró ünnepsége, a várható meleg miatt a Tóth Árpád teremben.

Június 14-én, pénteken reggel 8 órakor kezdődik az elméleti (reál) szakos IX–XI. osztályok évzárója, szintén a díszteremben (főként a várható vidám osztályvetítések miatt).

Két héttel később, június 28-án, pénteken kerül sor a technológiai (turizmus és közgazdaság) szakos IX–XI. osztályos diákok tanévzárójára. Hogy kint, vagy bent, azt az időjárás és az igazgatóság közösen dönti majd el.

Valamennyi évzáróra minden kedves szülőt, hozzátartozót szeretettel várunk!