Megkezdődött a próbaérettségi

Probaerettsegi_2014_sav

A román nyelv és irodalom írásbeli próbával március 3-án, hétfőn reggel 9 órakor kezdetét vette a próbaérettségi. Ahogy azt korábbi cikkünkben már jeleztük, a próbaérettségin idén már a tizenegyedikes diákok is részt vesznek, hogy idejében megszokják, megtapasztalják az érettségi vizsga feltételeit, körülményeit, lefolyását. Iskolánkban tehát mindhárom XI. osztály (A, B és C), illetve négy XII. osztály (A, B, C, D) diákjai gyürkőztek neki a román tételeknek. (A XII. E osztályból csak három diák vesz részt a próbavizsgán, mert év végén is ennyien szándékoznak érettségizni.) 

   Tovább…

Bánsági diákok II. kisfilmfesztiválja – megkezdődött a felkészülés

Bansagi_kisfilmfesztival_2014_aa_sav

Január végén alakult ki a Bánsági diákok II. kisfilmfesztiválján induló aradi csapat összetétele. Először a meghirdetett 10 főnél többen jelentkeztek, majd néhányan visszamondták a jelentkezést, úgyhogy végül a következő csikys diákok kerültek be az idei aradi kisfilmes gárdába: Bacsilla Sándor (IX. A), Bognár Tünde Mária (XI. C), Bortoș Júlia (X. C), Csomós Ferenc Roland (IX. A), Kopka Zoltán Csaba (IX. C), Mészár Tamara Krisztina (X. B), Rostás Szandra Tamara (XI. A), Stefanik András (IX. B), Tóthpál Béla (X. A), Zsámbok Zoltán (IX. A). A pályázati kiírás szerint az ő dolguk lesz egy-egy rövidfilmet összeállítani Arad város emlékhelyeiről, ahogyan a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum tízfős csapata is összesen tíz, temesvári emlékhelyet bemutató kisfilmmel fog bemutatkozni az idén júniusban a Csikyben megszervezésre kerülő kisfilmfesztiválon. 

   Tovább…

Nyolcadikosok képességvizsgájának szimulálása – kipipálva

Nyolcadikos_szimulalas_sav24 csikys nyolcadikos részvételével (2 diák betegség miatt hiányzott) sikeresen lezajlott a képességvizsgák (hivatalos nevükön nemzeti felmérő vizsgák) szimulálása. Amint azt Spier Tünde helyettes aligazgató, a szervező bizottság tagja elmondta, technikai akadályok nem merültek fel, a három vizsganapon (február 18-án, 19-én és 20-án) minden a tervezett módon folyt le. A diákok és tanárok véleménye szerint a kapott tételek nem voltak túl könnyűek, sőt matematikánál, például, még az elmúlt évi vizsga nehézségi szintjét is enyhén túlhaladta a feladatsor. Ugyanakkor minden kérdés az előzetesen ismertetett tananyagrészekre vonatkozott, semmi olyat nem kaptak a diákok, amiről még nem tanultak. 

   Tovább…

Kezdődnek a próbavizsgák!

EN_BAC_2014_kicsi

A Tanügyminisztérium által csütörtökön (február 13-án) közzétett határozat alapján kedden, február 18-án megkezdődik az idei tanév nemzeti vizsgáinak (Nemzeti felmérő vizsga / Evaluare națională, illetve Érettségi / Bacalaureat) szimulálása. Az érettségi vizsga írásbeli próbáinak szimulálásán idén már a XI. osztályok tanulói is részt vesznek. Nézzük, hogyan alakul az időbeli beosztás. 

   Tovább…

Új elnököt választ a diáktanács

DT_elnokvalasztasi_kampany_savFebruár 13-án, délben elnökválasztási kampányra került sor iskolánkban. Ezen valamennyi középiskolai osztály képviseltette magát, és mindenki elmondhatta a véleményét, hiszen a diáktanács értünk van. Érdekesebbé teszi mindennapjainkat a sütivásárokkal, Valentin-napi levelezéssel, mikulásozással, és még számos egyedi programmal.

Az eseményen három jelölt mutatkozott be: Besesek Richárd (X. C), Kruzslitz Asztrid (X. A) és Wager Evelyn (X. B). Mindhárman tartottak egy rövidke beszédet, melyben elmondták, miért szeretnének DT-elnökök lenni. Ricsiről egyelőre még nem lehet tudni biztosan, hogy visszavonja jelölését. Reméljük, hogy nem. A beszédeket követően izzasztó kérdésekre kellett hogy választ adjanak a jelöltek. Például: mit tennél, ha lenne egy nagyon jó ötleted, de nem engedélyeznék, hogy kivitelezd?; mennyire fontos számodra, hogy megkapd a titulust?…

Talán ötletesebben is készülhettek volna a jelöltek, de mindent összevéve, egész ügyesek voltak, tehát sok sikert nekik a továbbiakban is! Február 20-án, csütörtökön délben kerül majd sor a szavazásra. Természetesen arról is beszámolunk.

/Szerk. megj.: ahogy az alábbi sorozaton is látszik, az esemény végén a DT tagjai lelkesen fényképeztették magukat a színpadon./

[Fotó: Bortoș Júlia] 

Nagybánya, matematika, szellemek és panoráma

Szubjektív (nagyon szubjektív!) beszámoló a 2014. február 6–9. között Nagybányán megrendezett XXIV. Erdélyi Magyar Matematikaversenyen résztvett csikys csapat élményeiről. Csapattagok: Bold Barbara (IX. A), Cara Alessio (X. A), Gulyás Beatrix (XII. A), Ilona Judit (IX. A), Juhász Dóra (X. A), Kocsis Hedvig (IX. A), Sisa Rihárd (X. A), Szabó Izabella (XI. A). Felkészítő és kísérő tanár: Péter András.Erdelyi_Magyar_Matekverseny_sav

Nagybánya, avagy, Péter András tanár úr szavait idézve, „Nagy banya”. Ez a hasonlat sokat elárul az ott töltött napjainkról. A hatórás utazás Nagybánya felé, ahhoz képest, hogy hatórás és utazás is, mókásan telt… igaz, akkor még nem tudtuk, mi vár ránk.

Nagybányára érkezve kicsit eltévedtünk… a sok temető között. (Meg kell említenem, hogy a bentlakás, ahol elszállásoltak, két temető között helyezkedett el; a negyedik nap végére már komolyan elgondolkodtam azon, hogy az ottani emberek vajon ebből élnek-e… minden második sarkon egy temetkezési vállalatba ütköztünk… na meg egy temetőbe.) Mindent félretéve, a panoráma csodálatos volt, az ottlétünk pedig szellemes… szó szerint! 😀

Csütörtökön délben két óra felé megérkeztünk a Németh László Líceumba, ahol meleg fogadtatásban volt részünk, s ahol tájékoztattak bennünket a négynapos rendezvény programjáról. A bentlakásba érkezve megnyugtattak minket, hogy itt igenis meleg lesz… és tényleg meleg lett! A szobák takarosak voltak, khm, de a „szerény” összes szinonimája volt érvényes rájuk. (Bea, Alessio és Ricsi fel is csapott ágyszerelőnek… minden este… félóránként. Merthogy az ágyak „reccs” állapotban voltak.) A panorámát említettem korábban, a víz viszont egy veszélyeztetett faj volt… a 20 csapból már csak 4 darab volt hajlandó működőképesen fennmaradni az emberiség számára. 😀

Pénteken, a verseny első reggelén (másfél órás késéssel ugyan, de) megkaptuk a háromórás tételsort. Érdekes volt… felettébb érdekes… S ez kimeríti a „Nehéz!”, „Jé, egy szám!”, „Kijött egy eredmény… biztos rosszul csináltam valamit!” kategóriákat.

A verseny után Dóri, Alessio, Ricsi, Bea és Iza Koltóra kirándultak a legtöbb versenyzővel. Judit, Hédi és szerény személyem pedig nyakunkba vettük a várost. Nagybánya egyik végéből eljutottunk a másikba (meglepő, hogy visszafelé, sötétben már a taxit választottuk?).

Szombaton, a verseny második reggelén rengeteg gyerek várta (frissen és üdén, egy pihentető alvás után 😛 ) az új, négyórás tételsort. A tételsorok átvétele után pedig 173 versenyző várta, hogy homlokon csókolja a múzsa. Egyeseket sűrűn csókolgatott, másokat kevésbé. A verseny utáni feladatmegoldáson megtudtuk, hogy az egyik feladat egy diophantoszi egyenlet lett volna, illetve hogy egy másik feladatot a skatulyaelvvel kellett volna megoldani… és mi csak bólogattunk. 🙂

Rögtön a feladatmegoldás után interaktív városnézésen vettünk részt. Ez abból állt, hogy Nagybánya híresebb épületeit (templomok, Szilágyi Erzsébet háza, a szálló, ahol Petőfi Sándor és felesége, Szendrey Júlia megszálltak a mézesheteiken) kellett megtalálnunk a legrövidebb idő alatt. A keresgélés után elmehettünk a planetáriumba, ami igazi élménynek bizonyult. Mások pedig az Ásványtani Múzeumot választották.

A negyedik és egyben utolsó napon, vasárnap reggel 173 versenyző várta izgatottan a díjkiosztó ünnepséget a színházban. A díjátadó előtt fellépett egy igazi tehetség, Bertóti Johanna, aki verseket zenésít meg és ad elő (irány a YouTube, ha többet akartok róla megtudni).

A 8 csikys végül a középmezőnyben végzett, kivéve Juditot, aki vonal alatti 1. lett, azaz összesítésben a 19. (egy tapsot megérdemel, bárhol is lennél te, kedves olvasó, tehát csak nyugodtan!). Végezetül, mindent összevetve rájöttem, hogy mi mindent túlélünk… Igen, még Nagybányát is. 🙂

[Fotó: Ilona Judit] 

Átöltöztettük a weblapot!

Merthogy szükség volt már rá. Két éve és négy hónapja viselte a régi ruháját, ideje volt hát valami újjal előrukkolni. Amely, reméljük, elnyeri a csikys és nem csikys látogatók tetszését.

Az „átöltöztetés” nem csak a színeket és a fejlécet érintette. Látszik az új struktúra is: a lényeges tartalom bal oldalra került (ahová a szem először tekint bármilyen újságoldalon, vagy a képernyőn), jobb oldalra pedig az ügyes kis widget-ek, azaz a weblapot működtető WordPress bővítményei. Amelyekből újabbak is felkerülnek majd az elkövetkezőkben. A fejléc alá költözött az eddig bal oldalon működő főmenü (ez is bővül majd a továbbiakban), fölé pedig egy rendkívül hasznos elem, a Keresés-ablakocska. Csak be kell oda gépelni bármilyen kulcsszót, amely a weblapunkon előfordulhat, s máris betöltődnek azok a cikkek (bejegyzések), amelyekben az adott kulcsszó előfordulhat. A legutóbbi bejegyzések címe és első néhány szava folyamatosan látszik a jobb oldalon, alul pedig, a láblécben a szerkesztők névsora. Amely, reméljük, új nevekkel is bővülhet a későbbiekben.

Néhány további szerkezeti változtatásra, finomhangolásra sor kerül még az elkövetkező napokban, hetekben, és persze az új tartalmak (órarendek, osztályfotók, óvodai névsorok, események, fotók, videók) is folyamatosan kerülnek majd fel, érdemes tehát rendszeresen, azaz legalább naponta (többször is!) visszanézni a Csiky weblapjára!

Helyesírók országos versenye – erős csikys részvétellel

Implom_orszagos_2014Immár hatodik éve rendezik meg Sepsiszentgyörgyön az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny országos döntőjét. Iskolánkat idén négy diák képviselte ezen a megmérettetésen, név szerint Ilona Eszter (X. A), Ilona Judit (IX. A), Kovács Henrietta (XI. A) és Siska-Szabó Lehel (IX. A). Felkészítő tanáraik Rudolf Ágnes, Ruja Ildikó és Nyári Andrea voltak.

A hosszadalmas és fárasztó vonatút után január 30-án, csütörtökön este érkezett meg a kis csapat a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumba, ahol másnap, 31-én következett a verseny. Pénteken délelőtt 10 órától a tollbamondásra, 11-től pedig a feladatlapok megírására került sor. A versenyen részt vevő 65 középiskolai diák közül Kovács Henrietta a 15. helyen végzett 119 ponttal, Ilona Eszter 116 , Ilona Judit 115, míg Siska-Szabó Lehel 88 pontot gyűjtött.

A magyarországi (gyulai) döntőre induló kilencfős csapatba az aradiak nem kerültek ugyan be, viszont az elért komoly pontszámok alapján a versenyen résztvevő 32 erdélyi iskola közül a Csiky a 3. helyen végzett! Az összpontszámok átlagát tekintve pedig Arad megye szintén a harmadik helyen végzett, Bihart, Kovásznát, Kolozst, Hargitát és más megyéket leelőzve. Szép eredmény, amelyhez gratulálunk a csikyseknek! Az országos döntő részletes eredményeit az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége honlapjáról letölthető Excel-táblázatban nézhetjük meg.

[Fotó: Ilona Eszter, Ilona Judit]