Szubjektív (nagyon szubjektív!) beszámoló a 2014. február 6–9. között Nagybányán megrendezett XXIV. Erdélyi Magyar Matematikaversenyen résztvett csikys csapat élményeiről. Csapattagok: Bold Barbara (IX. A), Cara Alessio (X. A), Gulyás Beatrix (XII. A), Ilona Judit (IX. A), Juhász Dóra (X. A), Kocsis Hedvig (IX. A), Sisa Rihárd (X. A), Szabó Izabella (XI. A). Felkészítő és kísérő tanár: Péter András.

Nagybánya, avagy, Péter András tanár úr szavait idézve, „Nagy banya”. Ez a hasonlat sokat elárul az ott töltött napjainkról. A hatórás utazás Nagybánya felé, ahhoz képest, hogy hatórás és utazás is, mókásan telt… igaz, akkor még nem tudtuk, mi vár ránk.

Nagybányára érkezve kicsit eltévedtünk… a sok temető között. (Meg kell említenem, hogy a bentlakás, ahol elszállásoltak, két temető között helyezkedett el; a negyedik nap végére már komolyan elgondolkodtam azon, hogy az ottani emberek vajon ebből élnek-e… minden második sarkon egy temetkezési vállalatba ütköztünk… na meg egy temetőbe.) Mindent félretéve, a panoráma csodálatos volt, az ottlétünk pedig szellemes… szó szerint! 😀

Csütörtökön délben két óra felé megérkeztünk a Németh László Líceumba, ahol meleg fogadtatásban volt részünk, s ahol tájékoztattak bennünket a négynapos rendezvény programjáról. A bentlakásba érkezve megnyugtattak minket, hogy itt igenis meleg lesz… és tényleg meleg lett! A szobák takarosak voltak, khm, de a „szerény” összes szinonimája volt érvényes rájuk. (Bea, Alessio és Ricsi fel is csapott ágyszerelőnek… minden este… félóránként. Merthogy az ágyak „reccs” állapotban voltak.) A panorámát említettem korábban, a víz viszont egy veszélyeztetett faj volt… a 20 csapból már csak 4 darab volt hajlandó működőképesen fennmaradni az emberiség számára. 😀

Pénteken, a verseny első reggelén (másfél órás késéssel ugyan, de) megkaptuk a háromórás tételsort. Érdekes volt… felettébb érdekes… S ez kimeríti a „Nehéz!”, „Jé, egy szám!”, „Kijött egy eredmény… biztos rosszul csináltam valamit!” kategóriákat.

A verseny után Dóri, Alessio, Ricsi, Bea és Iza Koltóra kirándultak a legtöbb versenyzővel. Judit, Hédi és szerény személyem pedig nyakunkba vettük a várost. Nagybánya egyik végéből eljutottunk a másikba (meglepő, hogy visszafelé, sötétben már a taxit választottuk?).

Szombaton, a verseny második reggelén rengeteg gyerek várta (frissen és üdén, egy pihentető alvás után 😛 ) az új, négyórás tételsort. A tételsorok átvétele után pedig 173 versenyző várta, hogy homlokon csókolja a múzsa. Egyeseket sűrűn csókolgatott, másokat kevésbé. A verseny utáni feladatmegoldáson megtudtuk, hogy az egyik feladat egy diophantoszi egyenlet lett volna, illetve hogy egy másik feladatot a skatulyaelvvel kellett volna megoldani… és mi csak bólogattunk. 🙂

Rögtön a feladatmegoldás után interaktív városnézésen vettünk részt. Ez abból állt, hogy Nagybánya híresebb épületeit (templomok, Szilágyi Erzsébet háza, a szálló, ahol Petőfi Sándor és felesége, Szendrey Júlia megszálltak a mézesheteiken) kellett megtalálnunk a legrövidebb idő alatt. A keresgélés után elmehettünk a planetáriumba, ami igazi élménynek bizonyult. Mások pedig az Ásványtani Múzeumot választották.

A negyedik és egyben utolsó napon, vasárnap reggel 173 versenyző várta izgatottan a díjkiosztó ünnepséget a színházban. A díjátadó előtt fellépett egy igazi tehetség, Bertóti Johanna, aki verseket zenésít meg és ad elő (irány a YouTube, ha többet akartok róla megtudni).

A 8 csikys végül a középmezőnyben végzett, kivéve Juditot, aki vonal alatti 1. lett, azaz összesítésben a 19. (egy tapsot megérdemel, bárhol is lennél te, kedves olvasó, tehát csak nyugodtan!). Végezetül, mindent összevetve rájöttem, hogy mi mindent túlélünk… Igen, még Nagybányát is. 🙂

[Fotó: Ilona Judit] 

[Képek vetítése]

12►