Zrínyi Ilona Matematikaverseny, szokatlan időpontban

[Fotó: Czeglédi Csilla]

Aki valamilyen oknál fogva követi a már hagyománnyá vált Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, az tudja, hogy mindig februárban szerveztük meg. Most, teljesen szokatlan módon, november 21-én került sor az első fordulóra. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: a megyei forduló előtt egy helyi forduló is helyet kapott.

   Tovább…

A MAGYAR NYELV NAPJA 2022 – Középiskolások nyelvi vetélkedője

Idén ismét asztalok köré ülhettek, és ténylegesen is összedughatták a fejüket a magyar nyelv rejtelmeibe feledkező izgatott diákok. Versenyzők és szervezők örömére, a 2020-as évi kihagyás és a 2021-es járványhelyzet miatt online megtartott vetélkedő után, idén ismét fizikai jelenléttel bonyolíthattuk le azt a – 2016 óta hagyományossá vált – vetélkedőnket, amellyel iskolánk a Magyar Nyelv Napját megünnepli.

   Tovább…

Osztályújság szerkesztése

A VI. A osztály tanulói, egy magyarórai projekt keretében, csoportokra osztva osztályújságot szerkesztettek. Négy csapatban dolgoztak, így négy, különféle elképzeléseket követő újság született. Az újságok címe is a diákok ötletességéről tanúskodott, hiszen elkészült a MindentTudó, a Sklórefi, az Internettó és a Keleti Múlt.

   Tovább…

Naprendszer-modellek

[Fotó: Ilona János]

Az ötödik osztályos tanulók földrajzórán a Naprendszerrel ismerkedtek, ebben a témakörben készítettek ötletes, szép modelleket. Kreatív ötletekben nem volt hiány, a legváltozatosabb alapanyagokat felhasználva készítette el mindenki a saját, egyéni Naprendszerét és kápráztatta el vele osztálytársait.

   Tovább…

Mennyei party volt a Csikyben

[Fotó: Charles-Fekete Farkas Frederick]

2022. november 4-én, péntek délután a Csiky Gergely Főgimnázium díszterme ideiglenesen földi mennyországgá változott. Mennyország party-ra hívtuk az elemi osztályos diákokat. A belépéshez kötelező volt a jelmez viselete. Mindenszentek ünnepének és a Reformáció napjának közelsége indokolta a feladatot, hogy a viselet valamilyen bibliai személy, angyal, szent, szerzetes, pap, reformátor stb. lehetett.

   Tovább…