Második hely a földrajz tantárgyverseny megyei szakaszán

foldrajz-verseny_kisebbMárcius idusa megérkezett, és vele együtt a tantárgyversenyek dömpingje is. Szinte nincs hétvége, hogy diákjaink ne vegyenek részt valamilyen megmérettetésen. Ez történt a múlt hétvégén is, amikor a földrajz tantárgyverseny megyei szakaszát rendezték meg a Vasile Goldiş Líceumban. 

   Tovább…

TALENTUM-döntő Temesváron

talentum_2017_sav

Idén március 3–5. között rendezték meg (immár harmadik alkalommal) Temesváron a Talentum természettudományi és informatikai verseny országos döntőjét, ahol 11 iskola diákjai mérték össze tudásukat, a szerbiai Zentától Nagyenyedig, Csíkszeredától Aradig. Iskolánkat az online fordulókon elért pontszámok alapján Kása Katalin (IX. A) és Mureșanu Anna (X. A) képviselte a döntőn. 

   Tovább…

Tehetséggondozás az elemi osztályokban

tehetseggondozas_elemi_sav

Az idei tanév több újdonságot is hozott iskolánk elemi osztályos diákjai számára. Decemberben indultak azok a tehetséggondozó délutáni foglalkozások, melyek az angol nyelv gyakorlására, a személyiségfejlesztésre és a szabadidő hasznos kihasználásaként a sportolásra nyújtanak lehetőséget. Az iskola vezetőségének törekvése szerencsésen találkozott a szülők elképzeléseivel, és a programnak mecénása is akadt Böszörményi Zoltán személyében, aki anyagilag és ötletekkel is támogatta a kezdeményezést. 

   Tovább…

Limeszek, szummák, logaritmusok és mátrixok – EMMV Nagyváradon

emmv_2017_sav

Február 23–26. között zajlott a XXVII. Erdélyi Magyar Matematika Verseny (EMMV) Nagyváradon az Ady Endre Elméleti Líceumban. Aradot iskolánk 4 diákja képviselte – Mészáros Letícia (IX. A), Kurunczi Viktória (X. A), Hegyi Boglárka (XI. A) és Ilona Judit (XII. A) – Kurunczi Andrea matematikatanár kíséretében. 

   Tovább…

Az ünnepi rajz- és esszépályázatra küldtük

zaszlopalyazat_sav

Február 6-i bejegyzésünkben írtunk arról, hogy a Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, s egyben összetartozásunk ünnepéül március 16-át jelölte ki. Ebből az alkalomból a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságával közösen, a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, magát magyarnak valló óvodások, diákok és egyetemisták számára rajz- és esszépályázatot hirdetett a magyar címer és zászló megünneplésére. 

   Tovább…

Zrínyiztünk a Csikyben

zrinyi_2017_sav

Az iskola öreg falai már tudják, hogy február utolsó előtti hétvégéje nem péntek délben kezdődik, mert bár a csikys diákok nagy része hazamegy órák után, de 15 órakor a megye kisebb-nagyobb ügyes matekesei töltik meg a termeket. Igen, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen. 

   Tovább…

Borítótervek és illusztrációk Szabó Magda alkotásaihoz

szabo_magda_illusztraciok_sav

Ahogy azt az elmúlt héten jeleztük, a magyar kultúra napja alkalmából kreativitási versenyre jelentkezhettek a VIII–XII. osztályos diákok. Idén ünnepeljük Szabó Magda születésének századik, halálának tizedik évfordulóját, ezért az írónő egy tetszőlegesen választott alkotásához készíthettek borítótervet vagy illusztrációt. 

   Tovább…