Jelentkezés az idei Csillagpontra

csillagpont_2019_sav

Elindult a 2019-es Csillagpont regisztrációs felülete, már lehet jegyeket és bérleteket vásárolni a Kárpát-medence legnagyobb református ifjúsági találkozójára. A találkozót kétévente rendezik meg Magyarország különböző helyszínein, a célkorosztályba a 14–35 évesek tartoznak. A fesztiválon általában 5-6000 fiatal vesz részt. 

   Tovább…

Önismereti tábor IX–XI. osztályos diákoknak

kamasz-plakat-jpg-01_savIngyenes önismereti tábort szervez a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 40 érdeklődő IX–XI. osztályos középiskolás diák számára. Az önismereti tábor időpontja 2019. július 7–13., helyszíne pedig a KEFAG Vackorvár Erdei Iskola, Kecskemét – Hetényegyháza (honlap).

A szervezők biztosítják a sikeres pályázók számára az egyhetes ingyenes táborozás (szállás, étkezés, tematikus önismereti és tehetségfejlesztő programok) lehetőségét. 

   Tovább…

Versenyvizsga főtitkárnői állásra – módosított időpontban

felhivasAhogy azt korábbi hirdetésünkben közöltük, a Csiky Gergely Főgimnázium versenyvizsgát hirdet főtitkárnői állásra. Objektív okokból ennek módosult az időpontja. Eszerint a jelentkezés leadásának időpontja április 2., az írásbeli vizsga április 10-én 10 órakor, a gyakorlati pedig ugyanaznap (április 10-én), 13 órakor lesz.

Az érdeklődők a csatolt hivatalos hirdetésben (IDE kattintva) megtalálhatják a vizsgához szükséges feltételeket, könyvészetet, de érdeklődni lehet munkanapokon 9:00 és 15:00 óra között a 0257-210002 telefonszámon vagy személyesen az iskola titkárságán is.

Természettudományos és művészeti tábor tehetséges diákoknak

meta_2019_tabori_plakat_kisebbA Messzehangzó Tehetségek Alapítvány térítésmentes tehetséggondozó nyári tábort szervez V–VIII. osztályos diákoknak 2019. július 14–20. között. A Természettudományos és Művészeti tábor helyszíne: KEFAG Vackorvár Erdei Iskola, Kecskemét – Hetényegyháza (honlap). 

   Tovább…

Aradi irodalomkedvelők, figyelem!

szabadkai_udvari_kamaraszinhaz_plakatMárcius 23-án, szombaton 17 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében egy különleges előadásra kerül sor. Az Udvari Kamaraszínház Halottak napjától virágvasárnapig című előadását láthatja a közönség. A belépés díjtalan, de a szervezők jótékony célból gyűjtést szerveznek az erdőhegy-kisjenői Gyermekek Biztonságban nevű gyermekotthon javára. Az adományt iskolánk diákjai fogják eljuttatni hittantanáraik kíséretében. 

   Tovább…

Péntek (is): szabadnap!

szunya4A tanügyminisztérium mai (január 23-i) rendelete alapján január 25-én, pénteken az összes romániai tanügyi intézményben (a főiskolák és egyetemek kívételével) felfüggesztik az oktatást. A csütörtöki ünnep- és szabadnap mellett tehát a péntek is szabadnap lesz.

(Ne sírjatok annyira, kedves diákok, valahogy kibírjuk majd ezt is. 🙂 )

 

„Mi és a környezetünk” – sajtófotó pályázatra lehet jelentkezni

sajtfoto_palyazat_kicsiA Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtófotó pályázatot hirdet Mi és a környezetünk címmel, amelyre XI. és XII. osztályos tanulók jelentkezését várják.

A pályázóktól egy 3-6 képből álló, sajtófotó jellegű sorozatot várnak, amelynek egy történetet kell elmesélnie, eseményt kell rögzítenie vagy illusztrálnia kell. Pályázni lehet, például, hír-eseményfotóval, képriporttal, társadalomábrázoló, illetve dokumentarista fényképekkel. 

   Tovább…

Generációs különbségek a családban

generacios_kulonbsegek

Folytatja a szülőknek szóló előadás-sorozatot a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél nyert pályázatának köszönhetően, melynek címe: Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába. December 12-én 17 órakor a Tóth Árpád teremben a békéscsabai Szicsek Margit tanácsadó szakpszichológus, főiskolai docens a generációs különbségekről fog beszélni. 

   Tovább…