Az első félévben két irodalmi projektet is megvalósítottunk a IX. A osztályban. Az első egy mitológiai múzeum berendezése volt, a második pedig kódexlapok készítése.
Tovább…
Az elemisták farsangi mulatsága után egy nappal, február 13-án az V–VIII. osztályosok is, osztályfőnökeikkel együtt különféle jelmezekbe öltöztek, hogy végre elriasszák a telet.
A farsangi maszkabál műsorvezetője Spier Tünde matematikatanár volt, aki erre az alkalomra egy Minnie egér ihlette piros pettyes ruhát viselt. A jelmezes felvonulást figyelemmel kísérő zsűriben Kurunczi Andrea, Rogoz Marianna, Szabó Csilla tanárnők, valamint Mikes Sarolta nyug. magyartanárnő foglalt helyet.
Tovább…
Tavaly még júniusban kezdődött az érettségi vizsgasorozat, de most idén van, és már most, február közepén izgulhatnak egy jót a végzősök. Merthogy 2018. február 12-én, hétfőn kezdődik a… nyári érettségi, legalábbis a szóbeli része. Február 12-én és 13-án a román szóbelire („A” próba), 14-én és 15-én, azaz szerdán és csütörtökön pedig a magyar szóbelire („B” próba) kerül sor.
Tovább…
2009-ben valaki nagyot mert álmodni és elindította az EMMV-t. Bencze Mihály (jelenleg a Bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója) kezdeményezte egy olyan verseny megszervezését, amelyen magyarul tanuló diákok magyarul tanító tanárok által összeállított feladatsorokat oldanak meg. Először a líceumi, majd az általános iskolás diákok kapcsolódtak be az Erdélyi Magyar Matematikai Versenybe.
Tovább…
A Mesék szárnyán mesevetélkedő megyei fordulójára január 27-én került sor a Csiky Gergely Főgimnáziumban. Tíz csapat mérte össze tudását az utolsó fordulóban, ahol már az országos szakaszra való továbbjutás volt a tét.
Tovább…