Európai Uniós alap- és gazdasági ismeretek az OK Oktatási Központ tréningkínálatában

OTP_Fay_Andras

Új, az Európai Unió gazdaságával, működésével és történetével foglalkozó tréningmodulok kerültek kidolgozásra az OTP Fáy András Alapítvány gondozásában az O.K.+ 2007-2014 című Erasmus+ projekt keretein belül, amelyben iskolánk partnerként vesz részt. Az új fejlesztésekről beszámoló rendezvényeket két helyszínen, a budapesti OK Oktatási Központban és Nyíregyházán rendezték meg 2015. november 25-én és 26-án. További részleteket a rendezvényről IDE kattintva olvashatunk.

 

Mese, vonat, vers és tánc. A VII–VIII. osztályos tanulók karácsonyi műsora

Karacsony_VIIA_VIIB_VIII_sav

Az iskolai hét utolsó napján, ma került sor a VII–VIII. osztályos tanulók karácsonyi műsorára. Bár a karácsonyi előkészületekbe a kicsik-nagyok péntekre már picit belefáradtak, a hetedikesek és a nyolcadikosok töretlen lelkesedéssel adták elő a szeretet ünnepére készített műsorukat.

Az előadást iskolánk kórusa nyitotta meg Szabó Csilla zenetanárnő vezetésével, majd a VII. A osztály lépett színpadra a Mesés karácsony című darabbal. Ezt a Barbie mesés karácsonya című rajzfilm ihlette, de a színpadra való átdolgozását és a táncbetétek koreográfiáját az osztály tanulói készítették, osztályfőnökük, Erdei Emese tanárnő felügyelete alatt.

Adjudeanu Vivienne és Rákóczi Rebeka VII. B osztályos tanulók szavalata után a VIII. A következett egy, az osztályfőnökük, Fekete Karolina angoltanárnő által megírt darabbal. Ebben az osztály tanulói egy vonatot alkottak, amely karácsonyra hazafelé szállította utasait és az egyes állomásokon történtek érdekes dolgok. Lezárásképpen egy „poharas dalt” (Cup Song) is előadtak (I got my ticket for the long way round), hegedű kísérettel (!) és nagy sikerrel.

Hevesi Éva földrajztanár osztálya, a VII. B karácsonyi dalokra táncolt, majd egy kisfilmet is láthattunk, amelyben a diákok sorra elmondják, hogy mit jelent számukra a karácsony.

Tóthpál Eszter (VII. A) szavalata zárta a műsort, majd a Mennyből az angyal közös eléneklése közben ajándékot is kaptak a fellépők: az iskola szülői bizottsága részéről csokoládét, a Kelet-Európa Misszió nevű felekezetközi, nonprofit szervezet részéről pedig egy-egy ifjúsági képes bibliát, amelyet Back Mária vallástanárnő adott át.

Ez az est méltó befejezése volt az egész héten át tartó karácsonyi ünnepségsorozatnak.

Áldott karácsonyt mindenkinek!

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »

Karácsonyi műsor, díjkiosztással

Karacsonyi_musor_V_VI_III_sav

December 17-én délután az V. és a VI. osztályosokra került a sor a karácsony műsorok rendjében. Az ünnepséget iskolánk kórusa nyitotta meg, majd az V. osztály a Három királyok útja című jelenetet mutatta be, melyet Back Mária vallástanár tanított be, Rónai Zoltán pedig villanyorgonán kísért. Ezután Muntean Tibor történelemtanár VI. osztálya következett egy vidám Falusi betlehemessel, illetve a lányok téli táncával.

Az ünnepi műsor keretében ismertették a Bihar megyei Pedagógusok Háza és az Evangélium Hangja Rádió által meghirdetett Velünk az Isten karácsonyi megyeközi fogalmazásverseny csikys díjazottjait: Tapasztó Rebeka (V. o.) harmadik, Back István Levente (VI. o.) pedig első díjat nyert, melyhez egy egyhetes nyári tábor is tartozik.

Közben a kicsik sem tétlenkedtek. Az elsősök és a harmadikosok Khell Jolán, illetve Kurunczi Enikő tanítók irányításával Varázslatos karácsony címmel kézműves foglalkozást szerveztek az osztálytermükben, melyen a szülők és a kisdiákok egyaránt kivették a részüket a munkából. Mindkét helyen családias volt a hangulat, énekek, gyermekek által írt fogalmazások hangzottak el, és persze kreatív kézimunkák készültek. A foglalkozás végén a gyermekek megajándékozása sem maradt el.

[Fotó: Bortoș Júlia, Back Annamária]

« A 2 »

Karácsonyváró délután kicsikkel és még kisebbekkel

Karacsony_IIB_I_elokeszito_sav

Két nap van még hátra a téli szünetig és a Csiky Gergely Főgimnáziumban egymást követik a szebbnél szebb ünnepi előadások, tevékenységek.

December 16-án, szerdán a II. B osztály nebulói léptek fel Cirják Márta tanítónő irányításával A négy testvér című verses-zenés műsorral. A Tóth Árpád terem színpadán a kisiskolások az általuk választott versekkel és dalokkal adták vissza a „négy testvér”, azaz a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél hangulatát.

A karácsonyváró délutánból persze az előkészítő és az első osztályosok sem maradhattak ki. A változatosság kedvéért e két osztály nem színpadi előadással hívogatta a karácsonyt, hanem egy kreatív műhellyel, amelynek keretében gyermekek és szülők közösen alkothattak Khell Jolán és Khell Levente tanítók vezetésével. Fenyőfa-díszeket készítettek, mézeskalácsot díszítettek, végül pedig együtt énekelték el a Mennyből az angyalt. Mindnyájan nagyon jól érezték magukat!

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »

Karácsony a szívünkben – és a kezünkben!

Karacsony_IV_IIA_sav

December 15-én, kedden a IV. osztályosok léptek fel a díszteremben, Karácsony van a szívünkben! című verses-zenés műsorukkal. Pintér Mária tanítő vezetésével magyar, román és angol nyelvű karácsonyi verseket, énekeket adtak elő a kisdiákok a csak gyertyákkal kivilágított színpadon. Fekete Karolina angoltanár betanításában Louis Armstrong világhírű szerzeményét, a What a Wonderful World (Mily csodálatos a világ) című dalt is ügyesen énekelték el.

Eközben a II. A osztályosok termében Karácsonyi sokadalom címmel kézműves foglalkozást szervezett Bálint Erika tanítónő. Ezen nem csak a diákok, hanem a szülők is jelen voltak, buzgón munkálkodtak, s közben a karácsonyra is hangolódtak, egy pohár üdítő és sütemény mellett. A táblán a diákok rövid gondolatait olvashattuk arról, hogy mit jelent számukra a karácsony, a teremben felállított fenyőfa gömbjeiben pedig a gyermekek portréja kapott helyet, kis ajándékok kíséretében. A II. A így tette szebbé az ünnep előtti várakozást.

[Fotó: Ilona János]

A fenyők és az állatok karácsonya

Karacsony_Kincskereso_2015_sav

December 14-én, hétfőn a Kincskereső Óvoda növendékeinek a fellépésével kezdetét vette a karácsonyi műsorok hete a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

Garai Melinda óvónéni nagycsoportosai A fenyők karácsonya című verses-zenés műsort adták elő, majd a „Teacher”, azaz Dobai Réka tanárnő vezetésével angol nyelvű énekeket adtak elő.

Nagy Sarolta óvónéni középcsoportosai Az állatok karácsonyáról énekeltek és szavaltak, majd nagyobb társaikhoz hasonlóan a Gingle Bells című közismert angol énekkel zárták fellépésüket. Mindkét csoport műsora előtt a karácsonyfa alá sok-sok szép ajándék került, amelyek végül a boldog gyermekek kezében hagyták el a Csiky dísztermét.

December 15-én, kedden, a csikys negyedikesek, illetve a II. A osztályosok karácsonyi műsora következik, miközben Karácsonyi sokadalom címmel kézműves foglalkozás zajlik majd a díszteremben.

« A 2 »

Közös ünneplés, játékos vetélkedők az idei Csiky-napon

Csiky_nap_2015_sav

December 11-én tartottuk iskolánk névadójának és magának az intézménynek az ünnepét, az idei Csiky-napot. Örömmel üdvözöltük ezen a testvériskoláink küldöttségét, díszvendégeinket, és természetesen a csikys diákokat és pedagógusokat.

Határon inneni és határon túli testvériskoláink képviselői is ellátogattak Aradra, a Csiky-napra. Velünk volt az ünnepségen a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, a szegedi Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája, az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, az Erdőhegyi Általános Iskola, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Nagyiratosi Általános Iskola, a simonyfalvi Simonyi Imre Általános Iskola, a zerindi Tabajdi Károly Általános Iskola küldöttsége, valamint a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium igazgatója és igazgató-helyettese, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatója és igazgató-helyettese, illetve a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Király András, az Oktatási Minisztérium államtitkára, Bognár Levente, városunk alpolgármestere, Cziszter Kálmán városi tanácsos, Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes, Baracsi Levente reformárus lelkész, illetve Lészai Ildikó, a szülői bizottság elnöke.

Naschauer Kinga VIII. osztályos tanuló Tóth Árpád Köszöntő című versét szavalta el, majd Hadnagy Éva igazgató lépett a mikrofonhoz. „Iskolánk múltja kitörölhetetlen része iskolánk jelenének. Jelenünk pedig meghatározza a holnapot. Sőt mi több, nemcsak iskolánk, hanem aradi magyar közüsségünk holnapját, jövőjét is.” Utána, sorrendben, Király András, Bognár Levente és Pellegrini Miklós szólt a jelenlévőkhöz, a hagyományok megtartására, az elődök tiszteletére, szorgalomra és kitartásra biztatva az iskola diákjait és tanárait.

A tizenkettedikes Zaharie-Gulyás Ábel tolmácsolásában egy William Shakespeare-monológot hallhattunk, majd az elsős Tapasztó-Gujdár Péter és Vida Roland vidám népdalokkal teremtett jó hangulatot.

Régi hagyomány iskolánkban, hogy a közösségépítő tevékenységért és a kiváló tanulmányi eredményért egy vagy több tanuló Csiky-díjban részesül. Ezt a díjat idén is a Szabadság-szobor Egyesület ajánlotta fel. Spier Tünde aligazgató méltatta a három idei díjazott – Sipos Szilárd (XII. C), Sisa Rihárd (XII. A) és Tóthpál Béla (XII. A) – eddigi tevékenységét. (A méltatást és a Csiky-díjasokkal készített interjút külön bejegyzésben fogjuk közölni.)

Szabó Csilla zenetanár irányításával népdal-összeállítást hallhattunk iskolánk kórusától, majd Csiky Gergely mellszobrának megkoszorúzása következett. Baracsi Levente lelkipásztor áldását adta a jelenlevőkre, majd a Himnusz közös eléneklésével zárult a rendezvény, amelynek megszervezését az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ, az Aradi Szabadság-szobor Egyesület és az Arad Megyei Kulturális Központ támogatta .

Az ünnepség után kezdődött az Arad a történelem viharában című történelmi vetélkedő V–VIII. osztályos diákok számára, a Jelenet-parádé Csiky Gergely színműveiből középiskolások részvételével, illetve délután Az én Aradom rajzpályázat bemutatása, értékelése és díjazása.

[Fotó: Bacsilla Sándor, Zsámbok Zoltán]

« A 2 »