Honismereti tábor? Gergelyiugornya!

honismereti_tabor_sav

Budapest Főváros Önkormányzata szervezte meg idén is az Iskolakapun Kívüli Tevékenységek programsorozat keretén belül a Vásárosnamény melletti Gergelyiugornyán a Honismereti tábort. Július 3–8. között négyfős szerbiai, ukrajnai, horvátországi és romániai diákküldöttségek utaztak oda egy-egy kísérőtanár vezetésével. Romániát a Csiky Gergely Főgimnázium négy diákja – Andó Áron (IX. A), Back Annamária (XI. A), Nagy Tamás (X. A) és Naschauer Kinga (IX. A) – képviselte Spier Tünde matematikatanár kíséretében. 

   Tovább…

Négy napon át tart a kilencedik osztályba való beiratkozás

Csiky_epulet_sav_mini

A Csiky Gergely Főgimnáziumban idén július 13–15. között (csütörtök–szombat), illetve 17-én (hétfőn) zajlik a beiratkozás a IX. osztályba. Csütörtökön, pénteken és hétfőn naponta 9:00–17:00 óra között, szombaton pedig 10:00–13:00 óra között fogadjuk a jövő tanévre meghirdetett középiskolai osztályokba beiratkozni kívánó diákokat és szüleiket, az első emeleti 212-es teremben. 

   Tovább…

Érettségi eredmények – 5 %-os növekedés az óvások után

erettsegi_ovasok_utan

Ma, július 10-én, hétfőn kihirdették a 2017-es nyári érettségi vizsgasorozat végleges eredményeit. A tanügyminisztérium honlapján közzétett lista alapján a Csiky Gergely Főgimnázium végzőseinek 78,12 %-a vizsgázott sikeresen. Ez 4,68 százalékpontos növekedést jelent az óvások elbírálása előtti helyzethez képest. 

   Tovább…

Bentlakás és magánösztöndíj Kolozsváron, a BBTE Római Katolikus Teológia Karán

bbte_romkatkar

A Katolikus Egyházunk bentlakást és évi 2500 lej ösztöndíjat biztosít minden olyan Kolozsváron tanulni vágyó katolikus fiatalnak, aki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bármely szakára jelentkezik a Római Katolikus Teológia Karra való jelentkezés mellett. 

   Tovább…

Az idei képességvizsga eredményei

probavizsgak_sav2

Június 19–22. között vettek részt a nyolcadikosok az idei képességvizsgán, amelynek eredménye hangsúlyosan számít a IX. osztályba való beiratkozáskor. (A beiratkozási jegy 80 %-át ez, a képességvizsga átlaga, 20 %-át pedig az V–VIII. osztályok átlaga adja.) Június 30-án, pénteken délután az óvások utáni végleges eredményeket is kihirdették. Ma, július 3-án pedig már meg is kezdődött a kilencedik osztályba való beiratkozás. 

   Tovább…

Pótvizsgások, figyelem!

A nyolcadikos és a tizenkettedikes pótvizsgások figyelmébe ajánljuk az alábbi listát: 

XII. osztály
– Magyar nyelv és irodalom: július 24., hétfő, reggel 9 óra
– Matematika: július 25., kedd, reggel 9 óra

VIII. osztály
– Matematika: július 25., kedd, reggel 9 óra

Az V–VII., illetve a IX–XI. osztályos pótvizsgák dátumait később rögzítik. De nyugalom, azt is jelezni fogjuk.