Személyes hangulatú visszajelzésre kaptak lehetőséget az idei végzős weblapszerkesztők. Arról írhattak, hogy mit éreznek most, az iskolai éveik lezárásakor, s a felnőttkoruk kezdetekor. S hogy milyen remények, tervek, vagy éppen félelmek kavarognak bennük ezekben a hetekben, hónapokban. De arról is akár, hogy mi maradt ki az iskolai éveikből, mi az, amit a járvány, vagy más okok eltöröltek, s amit hiányoltak, hiányolnak. Írhattak a kedves élményekről, de akár a kellemetlen tapasztalatokról is. Mindarról, ami fontos volt számukra az elmúlt években, amelyeket a Csikyben töltöttek. Mindarról, ami a kicsengetőlapra már nem fért fel.

Alább egy-egy részletet közlünk Csonka Nikolett, Juhász Alexandra, Schifler Patrícia és Tóthpál Eszter írásából. A részletekre kattintva a teljes szöveg is megjelenik.

…Valóban úgy érzem, hogy e rövidke négy év alatt a Csiky második otthonommá vált! Egy iskola nemcsak a tanulásról szól, ehhez viszont az szükséges, hogy megragadjuk az elénk táruló lehetőségeket. Ha ezt megtesszük, s én úgy érzem, megtettem, a Csiky élményt, tapasztalatot és fejlődési lehetőséget ad! Hálás vagyok mindenkinek, akivel akár csak egyszer is kereszteződtek utaink az elmúlt években, hiszen „A jó pap holtig tanul”, így tudom, hogy mindenki megtanít valamire, hozzátesz egy újabb darabkát a „Niki” nevű kirakóshoz. Rengeteg felejthetetlen élménnyel, emlékkel, új baráttal, tapasztalattal gazdagodtam, melyekért talán sosem lehetek eléggé hálás! Ballagási beszédemből idézve: „Élmény volt minden másodperc, és a világért sem cserélném le semmi másért.”

(Csonka Nikolett – Kedves webnaplóm…)

…Kettős érzések kavarognak most bennem így, a 12. osztály végén, az érettségi után. Egyrészt vártam már, hogy elballagjunk, hogy egy „tehertől” megszabaduljunk. De ezeket az éveket igazából én nem teherként éltem meg. Jó, néha nem esett jól házit készíteni, vagy épp memoritert tanulni, de hát senki sem tökéletes. Másrészt nagyon furcsa érzés, hogy ami négy éven keresztül a biztos pont volt az életünkben, most eltűnik onnan. Még a pandémiás időszakban is az iskola volt a biztos pont, igaz hogy csak online, de tudtuk, hogy visszavárnak minket oda. Így ballagás után is nehezen tudom felfogni, hogy szeptembertől nem kell iskolába menni, s ez szerintem később fog csak tudatosulni igazán. Egyetlen dolgot bánok, ami kimaradt a járvány miatt, az pedig a szalagavató, ezt sajnos nem tudjuk bepótolni.

(Juhász Alexandra – Eltűnik a biztos pont)

…A fiatalabb generációknak, sőt bárkinek, aki ezt olvassa, azt szeretném tanácsolni, hogy ne izguljanak olyan dolgok miatt, amiknek a jövőben nem lesz jelentőségük, hisz minek aggódni 5 percnél többet olyasmi miatt, amire 5 év múlva, lehet, emlékezni sem fogunk. Meg kell ragadni a pillanatot és kihozni belőle a lehető legjobbat. Ha meg akarsz szólítani valakit, hát szólítsd meg, ha el akarsz menni egy buliba, hát menj el, ha ki akarsz próbálni egy új hobbit, hát próbáld ki. Az egyetlen dolog, amit nem kapunk vissza, az az idő, akkor miért fecsérelnénk olyan dolgokra, amik nem érdekelnek minket? Nyilván a jövőnkre is gondolnunk kell, de ez nem azt jelenti, hogy közben nem élvezhetjük a jelent, hisz ki tudja mit hoz a holnap? Végezetül pedig, mikor, ha nem most?

(Schifler Patrícia – Mikor, ha nem most?…)

…Mindig is tudtam, hogy nekem hiányozni fog az iskola és a tanárok. Kicsit szomorú is vagyok amiatt, hogy már nem kell halálra stresszeljem magam, amikor magyarórán valaki előveszi Sirit, hogy megtudjuk, ki felel. Hiányozni fog, hogy matekórán próbáljam kerülni a tanárnő tekintetét, nehogy nekem kelljen a táblához menni. Hiányozni fog a romántanárnő kedvessége és az, hogy a biológiaórán már nem fogok résztvenni az oktató játékokban. Hiányozni fognak egy-egy angolóra nevetései (amik legtöbbször a csodás nyelvtudásunk tükrözték). Hiányozni fog az Eurovíziós Dalfesztivál kivesézése egy tanárnővel. Hiányozni fog a történelemtanár arca, amikor egy-egy nagyon értelmes mondat hagyta el a szánkat, de a leginkább az fog hiányozni, amikor az oszihoz vagy a tanárokhoz mentünk könyörögni, hogy halasszunk el egy dolgozatot. Nagyon várom már, hogy elkezdődjön az egyetem és ezáltal új fejezet nyíljon az életemben, azonban hiányozni fog, hogy nem lehetek legalább még egy kis időre csikys diák.

(Tóthpál Eszter – Gyerekként felnőtt)