Bölcsődei nagycsoportosok búcsúja

Azok a magyar bölcsődések, akik jövőre már óvodába fognak járni, piknikezéssel búcsúztak el. Vidám közös játék a szülőkkel és sok éneklés – június 16-án, pénteken ezzel telt az utolsó bölcsődei napjuk. Minden gyermek megkapta az első kis batyuját, elköszönt az óvónőktől, a drága dadusoktól és az egészségügyi dolgozóktól, akik sok odaadással kísérték végig a kiscsillagokat. Így búcsúzott a bölcsődétől a Csillag csoport.

   Tovább…

Nyári iskola (1.)

Megérkezett a nyári szünidő, de az iskola bentlakása most is gyerekzsivajtól hangos. Június 19-én kezdetét vette a nyári iskola. Hat héten át várják a pedagógusok (tanítók, napközis tanárok, nyugdíjas pedagógusok) azokat a gyermekeket, akiknek a szülők nem tudnak felügyeletet biztosítani. Több mint 50 csikys kisdiák iratkozott be a programra.

   Tovább…

Évzárók csapadékos napja

[Fotó: Ilona János]

Június 16-án az V–VII., illetve a IX–XI. osztályosok is könnyes búcsút vettek az idei tanévtől. Bár kissé szordínósabban, a szokásosnál kisebb zsivajjal történt ez, de a jól tanulók nem panaszkodhatnak, jutalmakból ezúttal sem volt hiány.

   Tovább…

Megkezdődött a nyolcadikosok országos felmérése

A román nyelv és irodalom írásbeli próbával ma, június 19-én megkezdődött a nyolcadikosok idei országos felmérése. Ezen a Csiky Gergely Főgimnázium 22, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola 8, és zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskola 1 nyolcadikosa vesz részt. Június 21-én, szerdán matematikából, 22-én, csütörtökön pedig magyar nyelv és irodalomból adnak számot tudásukról.

   Tovább…

Jutalomtáborban a megye legeredményesebb tanulói

[Fotó: Veres Zsombor]

Idén először a Csiky Gergely Főgimnázium kezdeményezésére jutalomtáborban részesültek az Arad megyei VI–VII. osztályos tanulók közül a legszorgalmasabb, legeredményesebb diákok. A menyházai tábor fő célkitűzése a megye magyar diákjai közötti kapcsolatok létrehozása, megerősítése, a közösségi érzés megélése volt.

   Tovább…