A Csiky Gergely Főgimnázium idei karácsonyi rendezvénysorozata kedden, december 20-án délután a III. A és a IV. osztályosok ünnepségével folytatódott.
Tovább…
December 20-án, kedd reggel 9 órakor, egy váratlan körözvény nyomán körülbelül félszáz csikys középiskolás gyülekezett a díszteremben. „Takarítani kell?…” „Valami rosszat csináltunk, s most jól leszidnak?…” A találgatásnak Hadnagy Éva igazgató, Spier Tünde aligazgató, Rudolf Ágnes magyartanár és Ilona János számítástechnika tanár megjelenése vetett véget.
Tovább…
Hangulatos karácsonyi kézműves foglalkozással indult december utolsó hete a Csikyben. Mármint december utolsó ISKOLAI hete! Khell Levente tanító bácsi, illetve sok-sok szülő, hozzátartozó közös szervezésében és részvételével ma, hétfő délután az első osztályosok előbb dolgoztak egy kicsit, aztán hancúroztak egy kicsit, majd fenyőfát díszítettek, énekeltek, verset mondtak és ajándékot is kaptak. (Nem is olyan kicsit.)
Tovább…
A hétvégén rendeztük meg a Mesék szárnyán mesevetélkedő második fordulóját a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében. Tíz feladatból álló versenylapot kellett hogy megoldjanak a négyfős csapatok. Mindenki nagyon ügyesen dolgozott, de csak 12 csapat juthatott tovább. Ők a következők:
Tovább…
A jövő hét az iskolában is az ünnepről fog szólni, az ünnepről, ami összehozza a családokat és a barátokat. Tanítóink, tanáraink igyekeznek, ha csak néhány óra erejéig is, kellemes, hangulatos tevékenységeket szervezni, amelyekkel diák és szülő együtt tud ráhangolódni a Karácsonyra.
Hétfőn, december 19-én, 17 órától Khell Levente tanító bácsi az első osztályos diákokat és szüleiket várja egy hangulatos karácsonyi kézműves foglalkozásra a Tóth Árpád terembe (a díszterembe).
Kedden, december 20-án, 17 órától Khell Jolán tanító néni a második osztályos diákokkal és szüleikkel szervez egy hangulatos karácsonyváró délutánt a tanteremben. Szintén 17 órakor a III. A osztály Bálint Erika tanító néni, a IV. osztály pedig Kurunczi Enikő tanító néni irányításával verses, énekes összeállításra hívja meg a tanulók hozzátartozóit a Tóth Árpád terembe.
Szerdán, december 21-én Cirják Márta tanító néni a III. B osztályos gyerekekkel és szüleikkel 15 órától ünnepel az osztálytermükben.
Kicsivel később, 17 órától a hetedik és a két nyolcadik osztály a díszteremben örvendezteti meg a szülőket karácsonyi jelenetekkel, versekkel.
Csütörtökön, december 22-én Leib György tanító bácsi az előkészítő osztály szüleit kézműves foglalkozásra hívja 18 órától az osztályterembe.
Ugyanaznap délután fél 6-kor az V. és a VI. osztály karácsonyi előadásával zárul az ünnepségek sorozata, a díszteremben.
Az ünnepségekre, közös foglalkozásokra szeretettel várunk minden kedves családtagot, érdeklődőt!
„…ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.”
(Szilágyi Domokos: Karácsony – részlet)
December 9–11. között került rendezte meg Budapest Fővárosi Önkormányzata az Advent Budapesten című téli fesztivált és karácsonyi vásárt, melyre Erdély és Arad képviseletében a Csiky Gergely Főgimnázium hét diákja utazhatott el, Hasas Katalin tanárnő, gyógypedagógus kíséretében. Az eseményre más határon túli iskolák képviselőit is meghívták: Felvidékről a Nagykaposi Gimnázium diákjait, Vajdaságból, Szabadkáról a Svetozar Marković Gimnázium diákjait, Muravidékről a Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákjait.
Tovább…
Egykori csikys diákok, jelenlegi szülők adományoztak iskolánknak számítógépeket, amelyekkel rászoruló tanulókat támogathatunk. A kapott gépeket a szükséges kiegészítőkkel együtt ma, december 16-án adtuk át a jelentkező diákoknak és hozzátartozóiknak, hol máshol, mint a Csiky Gergely Főgimnázium egyik informatika termében.
Tovább…
Idén ősszel iskolánk több diákja benevezett egy, a szórványmagyarságnak szóló, a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Miénk a város című internetes játékos vetélkedőre. A verseny több héten át zajlott, a tanulóknak különböző jellegű feladatokat kellett megoldaniuk, s közben pontokat gyűjtöttek.
Tovább…