Október 24-én, csütörtökön Török Zsolt hegymászó tartott előadást a Csiky diákjai számára a hegymászás rejtelmeiről, a megélt sikerekről. Az előadás nagyon izgalmas, magával ragadó volt, erről Bakai Kitti cikkében olvashattok. Nekem az a megtisztelő feladat jutott, hogy feltehettem néhány kérdést Zsoltnak, akit régóta ismerek és tisztelek, a hegymászás „intim szférájáról”, olyan élményekről, amiket a hegy és mászója közösen élhettek meg…

– Mikor döntötted el és minek a hatására, hogy hegymászó leszel?
Török Zsolt: – Nagyjából 5 éves koromban döntöttem el, hogy hegymászó leszek, miután édesanyám nagyon sokat mesélt a Himalájáról és annak megmászásairól. Ezek a mesék reális mesék voltak és én úgy gondoltam, hogy ha én is ezt fogom csinálni, akkor én is egy valódi mese részévé válhatok.

– Hogyan készülsz fel egy expedícióra?
T. Zs.: – Először is elkezdek róla gondolkodni és miután sokat gondolkodtam, fizikailag is felkészülök rá, de eközben pénzt is kell szerezni. Az egész egy összetett motivációs feladat. A mentális felkészülés motiválja a fizikai felkészülést és amikor a fizikai felkészülés folyik, akkor érzed, hogy képes vagy rá és érdemes összehozni a pénzt.

– Mit érez az ember a csúcson?
T. Zs.: – A csúcson végülis boldog vagy, határtalanul boldog, ugyanakkor egy szorongás is van benned, hogy miként fogsz onnan lejutni. Hiszen tudnivaló, hogy egy csúcsot nehéz megmászni és amilyen nehéz volt megmászni, legalább ugyanolyan nehéz lesz onnan le is jönni. Ha meg nem nehéz megmászni, akkor tulajdonképpen nincs tétje az egésznek és akkor nem is megyünk oda. Tehát benned van a boldogság és a félelem egyaránt, ugyanakkor benned van az is, hogy valamit véghezvittél, egyszóval feltetted a pontot az „i”-re, bebizonyítottad magadnak, hogy valamit véghezvittél.

– Volt olyan pillanat, amikor féltél?
T. Zs.: – Minden expedícióban féltem, sőt folyamatosan féltem, de mindig próbáltam úrrá lenni a félelmemen különböző módszerekkel.

– Mi volt a legnagyobb nehézség, amibe ütköztél mászásaid során?
T. Zs.: – A legnagyobb nehézségből kettő is van, amelyek többször is bekövetkeztek: például egy síma fal, amin sehogy se tudsz túljutni, és vagy kikerülöd, vagy pedig megoldod valahogy, a másik, amikor havazik a hegyen és olyan helyzetbe kerülsz, hogy tudod, normál körülmények között felmászhatnál, de az időjárás miatt túl nagy a rizikó és nem teheted.

– Melyik volt a legkönnyebb és a legnehezebb csúcsod?
T. Zs.: – A legnehezebb csúcs a Nanga Parbat volt a magas hegyek közül, ugyanakkor a kisebb csúcsok között is vannak nagyon nehezen mászhatók, mint például a Gran Capusen, amely egy 400-500 méteres gránit torony, tehát nem olyan, mint a Himalája. És a legkönyebb… hát, olyan nagyjából nem volt. Talán gyermekkoromban, amikor a Fogarast másztam. De ezt így nem lehet megmondani, mert mindig az a legnehezebb és a legfontosabb, ami utoljára történt, vagy ami aktuális. Például nem lehet azt mondani, hogy az első osztályos szerelem kevésbé fontos, mint a nyolcadik osztályos, mert amikor első osztályos vagy, az a világ legfontosabb dolga számodra. Hát, ezt a hegymászásban is így leled meg. Az első hódítások szinte nagyobb értékűek, mint amikor már egy karriert futottál be. Akkor nagyjából természetes, elvárják tőled, hogy azt a hegyet te megmásszad.

– Van olyan csúcs ahova szívesen visszamennél?
T. Zs.: – Igen, van olyan csúcs, viszont nem ismételnék meg egy nehéz útvonalat. Nem akarom a sorsot kihívni, sőt sose akartam, egyszerűen csak meg akartam mászni bizonyos nehéz útvonalakat, és ha sikerült, azt még egyszer nem csinálnám végig.

– Mi a következő úticélod?
T. Zs.: – A következő úticél Dél-Amerikában, Patagóniában van, a Cerro Torré és a Fitz Roy hegyek. Ez egy komplikált expedíció lesz.

– Mit üzensz a diákoknak?
T. Zs.: – Azt, hogy fedezzék fel az utat, mindenki a saját maga útját. Tartsanak ki mellette és dolgozzák fel azt, hogy ezt az utat nem lehet könnyen bejárni. Ahhoz, hogy festőművész, hegedűművész vagy bármi más legyen, küzdeni kell, megvan az ára. De pontosan azért, mert ára van, annál nagyobb a boldogság, amikor sikeresen eljutottál oda, ahhoz a célhoz, amiről álmodtál.