Június 5-én a nyolcadikosoknak szól a kisharang

Egy héttel a tizenkettedikes végzősök ballagása után, 2020. június 5-én a Csiky Gergely Főgimnázium nyolcadikos diákjai számára is megszólal a kisharang… legalábbis a távolból, virtuálisan, az elektronikus kommunikáció szövevényes hálózatán keresztül. Mert élőben, idén, ezt sem lehet.

   Tovább…

Pénteken, délelőtt 10 órakor: virtuális ballagás a Csikyben

Tegnap és tegnapelőtt is jeleztük, úgyhogy most már csak röviden: május 29-én, pénteken, pontban délelőtt 10 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnázium idei végzőseinek online (virtuális) ballagása. A hagyományos ballagások hangulatát megidéző 37 perces rövidfilmet, amelyet László Ferenc operatőrrel és munkatársával, Szentes Mónikával erre az alkalomra készítettünk, Youtube-os premier formájában fogjuk bemutatni itt, az iskola honlapján, a Csiky facebook-oldalán és Youtube-csatornáján.

   Tovább…

Virtuális ballagás, nem csak a nagyoknál

Virtuális ballagásra, sőt ballagásokra készülünk… [Fotó: László Ferenc]

Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben jeleztük, a járványügyi intézkedések miatt a végzős diákok idei ballagása május 29-én, pénteken iskolánkban is virtuálisan fog lezajlani. Az osztályfőnöki óra után, délelőtt 10 órakor a hagyományos ballagások hangulatát egy több mint félórás rövidfilmmel fogjuk megidézni. Az iskola vezetősége és tantestülete hasonló módon készül búcsúztatni az idei nyolcadikos végzősöket és a negyedikes „ballagókat” is.

   Tovább…

Virtuális ballagás a Csikyben

Az idei végzősök ballagási tarisznyája [Fotó: László Ferenc]

Virágokkal feldíszített, fényesre takarított osztálytermek és folyosók, izgatottan gyülekező végzősök, búcsúzó vagy búcsúztató beszédüket gyakorló szónokok, ünneplőbe öltözött diákok, pedagógusok és szülők, a tavasz utolsó péntekén… Ilyen volt eddig a ballagás napja és a tanév elején ilyennek terveztük az ideit is. Csakhogy… csakhogy. Közbeszólt egy parányi, izgága és veszélyes organizmus, és dugába dőltek a tervek nálunk, ahogy máshol is. A járványügyi intézkedések miatt le kellett mondanunk a hagyományos ballagási ünnepségről. Mégsem szeretnénk csak úgy, csöndben útjukra ereszteni végzőseinket, ezért május 29-én, pénteken virtuális ballagást tervezünk a számukra.

   Tovább…

Gloria Victis 2020 – Kárpát-medencei középiskolai történelmi vetélkedő

Gloria Victis 1956 – fáklyás felvonulás a budapesti Bem térre 2018. október 21-én [Fotó: Juhász Alexandra]

A Rákóczi Szövetség 2020-ban 25. alkalommal hirdeti meg Kárpát-medencei középiskolások számára Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőjét. A vetélkedőbe minden évben több száz Kárpát-medencei középiskola három fős diákcsapata kapcsolódik be. A 2020-as év a trianoni béke 100. évfordulója és a Nemzeti Összetartozás Éve, a vetélkedő idei témája pedig A trianoni béke – előzmények és következmények.

   Tovább…

„Ne feledd el, hogy szabadnak születtél!” – 51 maturandusz 2020-ban

A Csiky Gergely Főgimnázium szalagavató ünnepsége 2020. január 29-én
[Fotó: Sallai Krisztina]

Ebben a tanévben is elérkeztünk a Csiky Gergely Főgimnázium egyik legrangosabb rendezvényéhez, a szalagavató bálhoz. 2020. január 29-én, szerdán este 6 órától zsúfolásig megtelt a Ioan Slavici Klasszikus Színház nézőtere szülőkkel, pedagógusokkal és diákokkal, hogy együtt örvendjenek az idei 51 végzős diák hivatalos felnőtté válásának.

   Tovább…

Kiállítás a magyar kultúra napján

Kiállítás a magyar kultúra napján [Fotó: Ilona János]

2020. január 22-én, szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium két épületszárnyát összekötő „hídon” egy kiállítást lehetett megtekinteni a nap folyamán. Ezzel iskolánk is bekapcsolódott a magyar kultúra napján a világon sokfelé szervezett különböző megemlékezések sorába.

   Tovább…