„Bárhová visz az élet, sosem fogom elfeledni szülőfalumat, Nagyzerindet” – Csikys díjazott a „Szerelmem szülőhelyem” pályázaton

Ahogy azt január 26-i bejegyzésünkben közzétettük, az idei év elején a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége esszépályázatot hirdetett középiskolások számára. Arad, Brassó, Fehér, Hunyad és Temes megye diákjai pályázhattak. A kiírás értelmében Szerelmem szülőhelyem címmel kellett esszét írniuk, melyben szülővárosukat/szülőfalujukat mutatják be, kiemelve annak természeti, kulturális, szociális, emberi értékeit.

   Tovább…

Sikeres oktatási pályázat a karácsonyi és újévi szokásokról

A Csiky Gergely Főgimnázium, az aradi Szent Mária Speciális Líceum és más partneriskolák, illetve az Arad Megyei Tanfelügyelőség, az Alexandru Gavra Pedagógusok Háza és a jászvásári Magistrum ASEM Egyesület részvételével Multikulturális karácsonyi és újévi hagyományok és szokások címmel sikeres oktatási pályázatra került sor idén januárban. Ennek záró eseménye egy online találkozó volt január 29-én, amelyen a résztvevő iskolák díjazott tanulóit ismertették.

A pályázat koordinálását végző pedagógusok – dr. Biț Lavinia, Dima Crina, Rus Cristiana (utóbbi ketten a Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusai) – célja az volt, hogy megismertessék a diákokkal a különböző etnikumok által ápolt hagyományokat és szokásokat, az UNESCO által is hirdetett „learning to live together” (tanuljunk meg együtt élni) jegyében.

Alább a pályázatról szóló román nyelvű sajtóközleményt olvashatjuk el. (Forrás: az Arad Megyei Tanfelügyelőség facebook-oldala)

COMUNICAT DE PRESĂ

Colegiul „Csiky Gergely” Arad, Liceul Special „Sfânta Maria” Arad, alături de școlile partenere din toată țara, Inspectoratul Școlar Județean Arad, Casa Corpului Didactic „Alexandru Gavra” Arad, Asociația Magistrum: ASEM – Iași au organizat astăzi, 29.01.2021, pe platforma ZOOM întâlnirea a ceea ce a reprezentat finalitatea Proiectul Educativ, intitulat DATINI ȘI OBICEIURI MULTICULTURALE DE CRĂCIUN ȘI ANUL NOU.

Coordonatorii Proiectului multicultural, prof.dr. Biț Lavinia, prof. Dima Crina și prof. Rus Cristiana, au dorit să aprofundeze în rândul elevilor cunoașterea obiceiurilor-tradițiilor românești și etnice din dorința promovării diversității, concept susținut și de UNESCO ca learning to live together.

   Tovább…

Ünnepi rajz- és esszépályázat a magyar zászló és címer megünneplésére

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet immár hetedik alkalommal hirdeti meg ünnepi rajz- és esszépályázatát a magyar zászló és címer megünneplésére, a világ bármely részén élő, magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára.

   Tovább…

Sajtófotó-pályázat

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtófotó pályázatot hirdet, amelyre XI. és XII. osztályos tanulók jelentkezését várják. A pályázók egy 3-6 képből álló, sajtófotó jellegű sorozatot küldhetnek be, amelynek egy történetet kell elmesélnie, eseményt rögzítenie vagy illusztrálnia (például hír- vagy eseményfotó, képriport, társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia). Nevezési határidő: 2021. március 27.

   Tovább…

Pályázat a jövő újságíróinak – BBTE-pályázat

Érdekel a média? Szeretnél újságíró lenni? Jelentkezz az Újságírás Intézet pályázatára! A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Újságírás Intézete pályázatot hirdet a 2020–2021-es tanév XII. osztályos tanulóinak és a korábbi években végzett diákoknak.

   Tovább…

„Hegyek hátán, völgyek ölén”

A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület országos vers-, próza-, és meseíró pályázatot, valamint digitális fotópályázatot hirdet a természet jegyében általános- és középiskolások részére Hegyek hátán, völgyek ölén címmel, amelyre a határon túli iskolások írásait és fotóit is várják.

   Tovább…

Pályázati felhívás: Mit jelent nekem a szülőhazám/szülővárosom?

A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége pályázatot hirdet Arad, Brassó, Fehér, Hunyad és Temes megyei középiskolás diákok számára Szerelmem szülőhelyem címmel. Az esszé műfajban elkészített pályamunkákban a diákok arról írhatnak, hogy miért, milyen természeti, kulturális, szociális, emberi értékek okán más a saját szülővárosuk vagy szülőfalujuk, illetve a kistérség, mint akármelyik más.

   Tovább…