Az OTP Fáy András Alapítvány a Csikyben

Erasmus_Csiky_kepzes_sav

Iskolánk O.K.+ 2007–2014 című Erasmus+ stratégiai partnerség típusú projektben vesz részt, amelynek koordinátora az OTP Fáy András Alapítvány. Ennek kapcsán az Iskola másként héten a Csikybe látogatott az alapítvány részéről 9 tréner, akik összesen hat osztályt – V., VII. A és B, IX. C, X. C, XI. C – pénzügyi-gazdasági képzésben, 5 tanárt pedig módszertani képzésben részesítettek. 

   Tovább…

Határtalanul – Budapesten a IX. C

Hatartalanul_9C_Budapest_sav

Április 12., kedd örömteli napja volt a IX. C osztálynak, ugyanis viszontláthattuk a Határtalanul pályázat keretén belül a budapesti Harsányis diákokat! Mindenki türelmetlenül várta, hogy megérkezzünk, hiszen több mint egy hónapja nem láttuk egymást újdonsült barátainkkal és a helyszín is nagyon csábító volt: Budapest!!! 

   Tovább…

Mi is az az Erasmus+? Most már a legkisebbek is tudják!

Erasmusplusz_kicsiknek_sav

Az elmúlt év szeptembere óta a Csiky Gergely Főgimnázium is bekapcsolódott a The European Express nevet viselő Erasmus+ projektbe. Április 11-én, hétfő délután ezzel a nemzetközi projekttel ismerkedtek az alsó tagozatos gyermekek, illetve szüleik a Tóth Árpád teremben. 

   Tovább…

Európai Expresszel Törökországba

Erasmus_Torokorszag_sav

Iskolánk honlapján már több cikk is beszámolt arról, hogy 2015 szeptembere óta a Csiky Gergely Főgimnázium is bekapcsolódott a The European Express nevet viselő Erasmus+ projektbe, melyben egy franciaországi, egy törökországi, egy észtországi és egy görögországi iskola is részt vesz. 2016. február 29–március 4. között Isztambulban került sor a projektben részt vevő tanárok második találkozójára. Iskolánkat Erdei Emese, Hasas Katalin és Rudolf Ágnes képviselte. 

   Tovább…

Csikysek az OTP Fáy András Alapítványnál

Budapest_OTP_savMárcius 22-én, kedd reggel 8 órakor az iskola előtt várakozó busz már kellőképpen hangos volt a diákok keltette hangzavar miatt, hiszen Budapestre indultunk, az O.K. Központba, ahol két napon keresztül pénzügyi és gazdasági képzésen vettünk részt. Az oktatási központot az OTP Bank Fáy András Alapítványa tartja fent és a célja a diákok ingyenes gazdasági képzése. 

   Tovább…

„Kifordítom-befordítom” – fordítói verseny végzősök számára

new-image

A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Angol, illetve Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékei fordítói pályázatot írnak ki a középiskolák 12. osztályos tanulói számára a következő kategóriákban:

  • magyar – angol – magyar
  • román – angol – román
  • magyar – német – magyar
  • román – német – román.

A versennyel és a pályázással kapcsolatos tudnivalókat a https://kibeforditok.wordpress.com/ weblapon találjuk meg.

Valamennyi kategóriában az I. helyezés 250 RON, a II. helyezés 150 RON, a III. helyezés pedig 100 RON pénzjutalommal jár. Az I., II. és III. helyezettek további díja, hogy azon diákok, akik a PKE Angol, valamint Német Nyelv és Irodalomtudományi Tanszékei által meghirdetett alapszakokra kívánnak jelentkezni, kiválthatják az angol nyelvű képességfelmérő interjút 10-es jeggyel, illetve felvételt nyernek német szakra.

A fordítások beküldési határideje: 2016. február 14. Az eredményhirdetésre 2016. február 29-én kerül sor, a döntő és a díjazás pedig az egyetem nagyváradi székhelyén (Városháza utca 27 szám) lesz 2016. március 12-én.