Csikysek az OTP Fáy András Alapítványnál

Budapest_OTP_savMárcius 22-én, kedd reggel 8 órakor az iskola előtt várakozó busz már kellőképpen hangos volt a diákok keltette hangzavar miatt, hiszen Budapestre indultunk, az O.K. Központba, ahol két napon keresztül pénzügyi és gazdasági képzésen vettünk részt. Az oktatási központot az OTP Bank Fáy András Alapítványa tartja fent és a célja a diákok ingyenes gazdasági képzése. 

Délben csak lepakoltuk a csomagjainkat a szálláson és siettünk megebédelni – a Hotel Benczúrban, házigazdáink meghívására –, hiszen a négyórás képzés az O.K. központban már várt ránk. A képzést egy rövid bemutató előzte meg, amelyen egy 3D-s kisfilm révén megtudhattuk, hogy mi ennek a projektnek a célja. A bemutató után három csoportra osztottak bennünket és az oktatónkkal megkezdtük a kurzust. Az első napon az EU érdekességeiről és az aktuális gazdasági és politikai problémákról társalogtunk, illetve tanultunk hasznos dolgokat.

Az első képzés után kétórányi szabadidőt kaptunk az Aréna plázában, ahol meg is vacsoráztunk. Ezután három fakultatív program közül lehetett választani: Pálfi Anett tanárnővel visszamenni a szállásra, Tóthpál Renáta tanárnővel várost nézni, illetve Zabán István tanár úrral is egyfajta interaktívabb városnézésen résztvenni. 🙂 Éjfélre mindenki visszatért a szállásra, hogy kipihenje magát és friss legyen a másnapi képzéshez.

Szerdán, a reggeli után újból az O.K. Központba mentünk, ahol megkezdtük az újabb négyórás képzést. Aznap az EU pénzügye, a valuta és a tudatos gazdálkodás került előtérbe. A képzést és ebédet követően útnak is indultunk és egy rövid bevásárlás után meg sem álltunk hazáig.

Hasznosnak bizonyult számunkra ez a két nap, hiszen rengeteg új és fontos dolgot tudhattunk meg az Európai Unióról. Mivel iskolánk partner a vendéglátó alapítvány egyik Erasmus+-os projektjében, amelynek célja újabb interaktív képzési modulok kidolgozása és adaptálása a romániai és szlovákiai gazdasági közegre, ezért az Iskola másként héten egy csoport a Csikybe látogat majd és képzésben fog részesíteni kb. 100 diákot, illetve hasonló budapesti képzésre is lesz lehetőség a jövőben. Akit érdekel a gazdaság vagy szeretne többet megtudni az EU-ról, az ne hagyja ki ezeket az alkalmakat!

[Fotó: Bacsilla Sándor, Csomós Roland]

« A 2 »