II. Nemzeti VERSeny – közönségszavazás!

verseny_sav

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete idén áprilisban második alkalommal hirdette meg az egész Kárpát-medencét felölelő versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt valamennyi korosztály számára, nem hivatásos versmondók részére. Erre iskolánk két diákja, Tóthpál Eszter (VIII. A) és Rónai Zoltán (VI. o.) is benevezett, és online szavazással a középdöntőbe is tovább juthat. 

   Tovább…

Balassi Júliájától a kerek káposztáig – Aradon koncertezett a Népzenei Kamaraműhely

szegedi_nepzenei_kamaramuhely_sav

Egyedi, feledhetetlen élmény volt mindazoknak, akik magyar népzenére és historikus énekekre szántak másfél órát a kedd délutánjukból. Bizony, lehettek volna többen, felnőttek és fiatalok egyaránt… A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Népzenei Kamaraműhelye adott koncertet Gyökereink címmel június 6-án, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében.

   Tovább…

Vidám, önfeledt játék a Kenderkócosokkal

kenderkoc_sav

Ahogy azt a múlt héten már jeleztük, 2017. május 24-én és 25-én a Csiky Gergely Főgimnáziumba látogatott a budapesti Kenderkóc Népi Játszóház. A foglalkozások az Erasmus+ projekt keretén belül, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület szervezésében zajlottak. 

   Tovább…

Kenderkóc Népi Játszóház a Csikyben

kenderkoc_jatszohaz

Május 24-én (szerdán) és 25-én (csütörtökön) az Aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, az Erasmus+ projektünk keretén belül, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület szervezésében a budapesti Kenderkóc Népi Játszóház munkatársai hagyományőrző népi ügyességi játékokkal érkeznek hozzánk és az előkészítős, illetve az I–VIII. osztályos tanulóinkat fogják foglalkoztatni. 

   Tovább…

Magyar találmányok – mini-kiállítás a Csikyben

magyar_talalmanyok_sav

„…büszke nemzet a magyar, hangzik el gyakorta és joggal!!!…” – állapították meg a Csiky Gergely Főgimnázium VIII. A és VIII. B osztályos diákjai, miután sikerült közösen összehoznunk a Hungarian inventions vagyis Magyar találmányok nevű mini-kiállítást az iskola régi és új épületét összekötő folyosón. 

   Tovább…

Mindenki szót fogad. Mindenki jó lesz. MINDENKI?… [Frissítve!]

mindenkiEgy éve a Saul fia című filmért, Nemes Jeles László és társai sokszorosan díjazott alkotásáért izgultunk, eredményesen. Február 27-én, hétfőn hajnalban újabb magyar Oscar-díjasnak örülhetünk. (De ha mégsem nyer, akkor sincs tragédia.) Deák Kristóf Mindenki című alkotását a legjobb kisfilm kategóriában jelölték és el is nyerte az Oscart! Néhány napja a YouTube-on is látható, kitűnő minőségben. 

Nem akarjuk lelőni a poén(oka)t. Csak arra kérünk, nézzétek meg, és ha van kedvetek/kedvük, szóljatok/szóljanak hozzá. Miről is szól valójában ez a nagyszerű kisfilm? Vajon mi a (szó szerint is!) csöndes üzenete, mire figyelmeztet mindenkit a Mindenki? Tetszett egyáltalán?

Csillagok háborúja-rajongóknak: a digitális Tarkin és Leia [Netkurkász]

guy_henry_tarkin-rogue_one_sav

Néhány hete, 2016 decemberében mutatták be a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet című filmet, melynek cselekménye nem a legutóbbi (hetedik) rész utáni időben játszódik, hanem az 1977-es negyedik rész (Csillagok háborúja – Egy új remény) előtt, annak közvetlen előzményeként. A filmben Tarkin tábornok is feltűnik, akit Peter Cushing alakított az Egy új reményben. 

   Tovább…

Megnyertük a Csodasarkot

December 14-e nagy nap volt számomra és Szabó Péter Patrik számára. Magyarországról eljött hozzánk Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, illetve dr. Sándor Tamás, a munkatársa, hogy átadják a Csodasarkot, a Miénk a város díját. A Miénk a város egy virtuális verseny, amelyben több héten keresztül kell különböző feladatokat megoldani.

A versenyfeladatokat kevesen oldották végig, de én és néhány iskolatársam (Patrik, Tamás és Anna) kitartóak voltunk és nem eredménytelenül. Mind a négyen abban a tudatban versenyeztünk, hogy ha nyerünk, az iskolának nyerjük a Csodasarkot. A nyeremény egy-egy focilabdából, könyvekből, kártyajátékokból, társasjátékokból, kosárlabdából, illetve kosárlabda-palánkból állt.

Reméljük, jövőre ti is velünk versenyeztek. Itt: http://mienkavaros.hu/.