Vidám, önfeledt játék a Kenderkócosokkal

kenderkoc_sav

Ahogy azt a múlt héten már jeleztük, 2017. május 24-én és 25-én a Csiky Gergely Főgimnáziumba látogatott a budapesti Kenderkóc Népi Játszóház. A foglalkozások az Erasmus+ projekt keretén belül, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület szervezésében zajlottak. 

A Kenderkóc Népi Játszóház munkatársai hagyományőrző népi ügyességi játékokat mutattak be. Az iskola udvarán elhelyezett, fából és vesszőből készített játékszereket próbálhatták ki szerdán az elemi osztályosok, csütörtökön pedig az V–VIII. osztályos diákok, de az elemisek is kaptak egy kis ráadást.

A diákok igyekeztek a játékszereken ügyeskedni: gólyalábakon járni, csutkából várat építeni, kipróbálni a páros síelést, a mocsárjárást, a célbadobást, a botos játékot, a hordólovaglást, a horgászást fateknőből, a babzsákos játékokat, az íjazást vagy a karikaelkapót. Nagy sikere volt Gábor Áron rézágyújának is. Ha elfáradtak, megpihenhettek asztali vagy óriásmalmozás, malacos kirakó vagy hintalovazás közben.

Élvezettel, önfeledten játszott mindenki, öröm volt látni, hogy senkinek nem hiányzik a mobiltelefon, a számítógépes játék, de még a szünet sem, sőt szünetekben bekapcsolódtak a játékba a nagyobb diákok is.

Köszönjük ezt a két szép napot a szervezőknek!

[Fotó: Khell Jolán tanító, Zsámbok Zoltán]

« A 2 »