Kitűnő eredmény a földrajz tantárgyversenyen

Hegyi_BoglarkaMárcius 15-én rendezték meg a földrajz tantárgyverseny megyei szakaszát. Idén az aradi Ghiba Birta Főgimnázium látta vendégül a megye legjobb földrajzosait, akik egy elméleti és egy gyakorlati próbán mérték össze tudásukat. Iskolánkat Hegyi Boglárka képviselte, aki a nyolcadikosok versenyében az előkelő második helyezést érte el. Gratulálunk neki és szurkolunk az V–VII. osztályosok számára szervezett Terra verseny döntőseinek március 29-én.

Milyen volt, s milyen lesz… elnöknek lenni?!

DT_elnokok_sav

Korábbi cikkünkben már írtunk a Diáktanács elnökválasztásakor lezajlott szavazásról és az eredményekről. Ahogy ma már közismert, a DT új elnöke Wager Evelyn, X. B osztályos tanuló.

Mivel Evelyn a szavazás napján beteg volt, akkor nem tudtunk interjút készíteni vele és Molnár Melindával, a leköszönő elnökkel, akinek muszáj volt lemondania, hogy gőzerővel koncentrálhasson az előtte álló vizsgákra, s a jövőjére… Most azonban végre fény derül a válaszokra, na meg a kérdésekre is, de előbb egy érdekesség: Meli első önálló munkája a DT-ben a tavalyi Valentin-nap megszervezése volt… ahogy idén Evelynnek is; a korábbi szavazáskor (2012 szeptemberében) Meli otthon betegen feküdt, várva a híreket… ahogyan Evelyn is, a mostani szavazáskor. 🙂 Hm, érdekes egybeesések… plusz az is, hogy mindketten elnökök lettek! 

   Tovább…

Március 21.: TAVASZ és KÖLTÉSZET!!!

Március 21.: a tavasz első napja! Ekkor van a Föld északi féltekéjén a tavaszi napéjegyenlőség, ami egyben a csillagászati tavasz kezdete. A déli félgömbön pedig ekkor van az őszi napéjegyenlőség, azaz ott az ősz kezdődik. (Na jó, igazság szerint idén a tavaszpont napja már tegnap, március 20-án megérkezett, de a tradíció mégis március 21-ét tartja nyilván, úgyhogy ezen most ne akadjunk fenn, jó? 🙂 ) A Google már tegnap rügyfakasztott (láttátok, ugye?), mi pedig ezzel a szép fotóval köszöntjük a tavaszt. Tetszik?

tavasz

   Tovább…

Futballbajnokság, keddi csörte

Futballbajnoksag_7nap_sav

Ismét megszakadt néhány napra a futballbajnokság mérkőzéseinek sorozata ám, kedden, március 18-án újabb két csapat állt ki egymással. Az előre beharangozott esős hideg elmaradt, az időjárás, mint eddig minden alkalommal, a focistáknak kedvezett. A 12. A osztály csapata küzdött meg a 10. B osztály csapatával. 30 percnyi fárasztó küzdelem után a bíró egy 2–2-es döntetlen mérkőzést fújt le. A további program egyenlőre nincs leszögezve.

   Tovább…

A próbaérettségi eredményei

Probaerettsegi_eredmenyek_savMárcius 14-én, pénteken délben tette közzé a Tanügyminisztérium az idei próbaérettségi eredményeit. Országos szinten a román vizsgán az idei végzősök 52,8 százaléka szerzett átmenő jegyet, anyanyelvből 67,78, a kötelező szaktantárgyból 42,51, míg a választott tárgyból 53,92 százalék ment át. A tizenegyedikeseknél románból 44,22, anyanyelvből 62,42, a kötelező tárgyból pedig 36,32 százalék vizsgázott sikeresen. [Forrás: kronika.ro] A szakhoz kötődő választott tantárgyból a tizenegyedikesek nem „szimuláltak”. 

   Tovább…

Folytatódik a KOZMOSZ!

Carl_SaganCarl Sagan amerikai csillagász Kozmosz című világhírű ismeretterjesztő sorozatát néztük a televízióban hétről hétre az 1980-as évek végén. Sagan lenyűgöző képekkel, szuggesztív magyarázatokkal és (nem utolsósorban) Vangelis varázslatos zenéjével kalauzolta a nézőt az Univerzum közelebbi és távolabbi pontjaira, bemutatva mindazt, amit a világegyetem és az élet keletkezéséről, fejlődéséről, a földön kívüli civilizációk létezésének esélyeiről a tudomány mondani tudott a huszadik század végén. Később az ő regénye alapján készült a Kapcsolat (Contact) című nagy sikerű amerikai film is, amelynek 1997-es bemutatását azonban már nem élhette meg, hosszú és gyötrelmes betegség végén, 62 évesen halt meg.

Most, több mint három évtizeddel később a Fox Broadcasting Company és a National Geographic Channel, részben az egykori alkotók közreműködésével, elkészítette a sorozat folytatását, amelynek címe Kozmosz: utazás térben és időben (Cosmos: A Spacetime Odyssey). Az új sorozat 13 részt tartalmaz, műsorvezetője (narrátora) dr. Neil deGrasse Tyson asztrofizikus, Carl Sagan egykori tanítványa, és jelentőségére utal az is, hogy személyesen Barack Obama amerikai elnök küldött biztató üzenetet a leendő nézőknek. A minden bizonnyal rendkívül látványos Kozmosz első részét március 16-án (azaz ma), vasárnap tekinthetjük meg a National Geographic (NatGeo) tévécsatornán, román idő szerint este 9 órától. Ha lehet, ne hagyjátok ki!

Többet a sorozatról ITT olvashatunk, alább pedig a film előzetesét nézhetjük meg. (Az elején Carl Sagan hangját halljuk, a régi sorozat bevezetőjéből.) Motivációként pedig egy elnöki mottó: „Nyisd ki a szemed, nyisd meg a fantáziád, s a következő nagy felfedezés a tied lehet!” (Barack Obama)

Megnézed a Kozmoszt?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Március 15. Aradon – képekben

Marcius_15_2014_sav

Bár az iskolai megemlékezés már egy nappal korábban, pénteken lezajlott, a március 15-i városi központi ünnepségen is szép számmal vettek részt csikys pedagógusok és diákok. A megye néptáncegyütteseinek fellépése után a román, a magyar, illetve az európai himnusz hangzott el, majd, többek között, Gheorghe Falcă, Arad város polgármestere és Bognár Levente alpolgármester szólalt fel.

   Tovább…