„Fotózás a hétköznapokban” – egynapos képzés a Csikyben

Fotokepzes_2015_sav

Egynapos fotóképzés zajlott le október 17-én, szombaton iskolánk dísztermében. A képzés vezetője, a tavalyi évhez hasonlóan, Báthori Zsigmond (A-FIAP) fotóművész volt. Az idei téma a tavalyinál általánosabb volt: „Fotózás a hétköznapokban”. A résztvevőknek alkalmuk nyílt jobban megismerni saját fényképezőgépüket, megérteni és kipróbálni a manuális beállításokat, illetve tudatosítani azt, hogy mi tesz egy fotót jó fotóvá.

A képzés első része elméleti oktatásból állt, de a tanfolyam-vezető ezt is egy rövid gyakorlati feladattal tette érdekesebbé. Ezután rövid sétát tettünk az iskola környékén, s közben más emberekkel igyekeztünk kapcsolatot létesítésíteni: idegeneket szólítottunk le és engedélyt kértünk arra, hogy portrét készítsünk róluk.

Végül egy bemutatót tekintettünk meg, amelynek során Báthori Zsigmond a program szervezőjéről, László Ferencről készített egy portrét, a saját felszerelését felhasználva.

A képzés hasznosnak bizonyult a résztvevők számára, akik ezután könnyebben fogják kezelni fényképezőgépüket. Reméljük, jövőre is sor kerül hasonlóan érdekes fotóképzésre!

[Fotó: Bortoș Júlia, Csomós Roland]

No Images found.

Videón a Gólya7!

Igen, máris, csak itt, csak nektek, csak most!!! (És még ameddig le nem töröljük a szerverről. 🙂 ) Elkészült a gólyaheti videó, amelyet Csomós Roli (XI. A) készített el, s amelyet nektek készített, hogy lássátok, csodáljátok, ha már elkészítette, mármint Roli. A videót. A gólyahetit. Íme.

Ezüstgyopár-díjak, 2015.

Ezustgyopar_dijak_2015_sav

2015. október 10-én Szovátán, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Teleki Oktatási Központjában adták át 46 erdélyi magyar oktatónak az Ezüstgyopár-díjat. Ezt a kitüntetést kétévenként ítéli oda az RMPSZ Országos Elnöksége olyan aktív vagy nyugdíjas pedagógusnak, aki napi, kötelező munkáján túlmenően, hozzájárul a rábízott kis- vagy nagyközösség oktatásához, magyar identitásának őrzéséhez, az erdélyi szellemiség kiteljesedéséhez.

Az Arad megyei RMPSZ javaslatára, megyénkből ez alkalommal három pedagógus kapta meg az Ezüstgyopár-díjat: Szívós Helén, nyugalmazott simonyifalvi tanítónő, leánya, Péter Dalma, a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola tanítónője és Ilona János, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium számítástechnika szakos tanára. Az idős tanítónő betegsége miatt nem tudott jelen lenni az ünnepségen, neki a megyei Szövetség vezetői otthon adják át a díjat.

[Fotó: Ilona János, Ilona Judit]

A teljesség igénye nélkül, tallózás a (kötetben is kiadott) laudációkból.

„Van Arad megyében egy falu, Simonyifalva, melyben 1954-től (két év kihagyással) napjainkig, a helység egyik tanítója a Szívós névre hallgat.

Szívós (Dornbach) Helén az Aradi Magyar Pedagógiai Leányiskolában végzett 1954-ben, és nyugdíjazásáig (1990) tanított, amikor átadta helyét leányának, aki akkor kezdte pályafutását és napjainkban is ott tanít, immár 25 éve. A környéken mindenki úgy emlegeti őket, hogy a tanító dinasztia, hisz a bátyja felesége is tanító, sőt, Dalma nagyobb lánya is jelenleg helyettesként, két éve tanít. Meghatározó egyéniségei a falunak, ők a falu »izzig-vérig pedagógusai« – ilyenné formálta Őket a család és Ők a családjukat. Mi a titka annak, hogy a 25 éve nyugdíjas tanítónéni még mindig közismert személy maradt? Fáradhatatlan, mindenütt felbukkan ma is, ahol szükség van rá, és mindenütt tisztelet és szeretet övezi. 

Péterné (Szívós) Dalma munkája egyfajta folytatása szülei munkájának. Mindenhol, ahol megfordul, a magyar népdal és a néptánc virágzik nyomában. Szüleitől örökölte a kultúra iránti szeretetet, hisz telente minden este néptánc vagy színjátszópróba volt a kultúrházban, az ő vezetésükkel. Tíz évig néptáncolt a helyi Leveles tánccsoportban, majd édesapja halála után, 2004-ben felkérték a Simonyi Imre Kultúrház igazgatására, a néptánccsoport vezetésére. Azóta szervezi a községben folyó rendezvényeket. A munkájában segíti férje és két lánya is.

A két tanító nem csak két pedagógus generációt képvisel, hanem a magyar terminológiában századok óta meghonosult lámpást, aki hajdan gyertyával, ma internettel világít kitartóan, magyarságunk gödrös útjain.” (Kiss Anna laudációjából)

„Néptáncgála – június első napjaiban hagyományos ünnepség az aradi Csiky Gergely Főgimnázium rendezésében. Másfélszáznál több tanuló a színpadon, közel tíz tánccsoport ropja, többségükben városi gyermekek. Az, hogy egy tanár is tagja a nagyok csapatának, csak a hajszínről tűnik fel, mert Ilona János fizika-informatika szakos tanár évek óta diákjaival táncol, fegyelmezetten, pontosan.

21 éve tanára Arad megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának, tanít, karbantartja a számítógépeket, előbb egy, majd két, most három infolaborban. Létrehozta és szerkeszti a Főgimnázium weblapját, pillanatnyilag 19 diákszerkesztővel együtt. Másfél évtizeden át tördelte, majd öt évig főszerkesztője, mindenese volt a Szövétnek – Aradi Kulturális Szemle lapnak, az aradi Alma Mater Iskolaalapítvány kiadványának.

Egy mondat saját vallomásából: a tanítás a diákokkal közös rácsodálkozás arra, ami bennünket körülvesz, vagy ami bennünk van.” (Matekovits Mihály laudációjából)

Pedagógustársak, diákok, szülők és ismerősök nevében gratulálunk a három kitüntetett oktatónak!

[A Mákvirág-táborról szóló beszámolót, illetve további képeket az eseményről ITT találunk.]

Mákvirág-díjas diákok és Ezüstgyopár-díjas tanárok Szovátán

Ezustgyopar_Makvirag_2015_sav

Október 7. és 11. között Szovátán táboroztunk, mi, a 2014–2015-ös tanév Mákvirágjai: Back Annamária (bronz fokozat), Ilona Judit (ezüst fokozat) és Sisa Rihárd (arany fokozat). (Kovács Henrietta gyémánt fokozatú Mákvirág-díjas, a Csiky tavalyi végzőse, egyetemi teendői miatt, sajnos, nem tudott velünk lenni a táborban és a díjátadáson.) 

   Tovább…

Máriaradnai csütörtök

Mariaradna_9A_sav

Október 8-án a Csiky Gergely Főgimnázium IX. A osztálya, Páll Mária osztályfőnök és Back Mária vallástanár vezetésével részt vett a máriaradnai kegytemplomban a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szervezett zarándoklaton. A szentmisét Ft. Roos Márton püspök úr celebrálta, a prédikációt pedig Böjte Csaba ferences szerzetes tartotta.

Böjte Csaba szavai, mint mindig, közvetlenek és nyíltak voltak. Biztatása szeretet és békét sugallt a hallgatóságnak, s ezáltal még mélyebb kötődést nyújtottak a Jóisten felé, példaként állítva elénk Szűz Mária személyiségét. Sokan gyűltünk össze a templomban, magyarországi látogatók is voltak, és még ismerősökkel, falubéliekkel is összetalálkoztunk.

Ez a lelki feltöltődés nagyon jót tett az osztályközösségnek. Reméljük, hogy a Jóisten tovább segít minket és az osztályfőnököt az eredmények sikeres elérésében, de főleg az összetartásban és a kitartásban.

A szentmise után megszemléltük a kegyhely körüli stációkat, vagyis a keresztút képeit. Faleveleket és terméseket gyűjtöttünk, és közben még jobban összebarátkoztunk. Bízunk abban, hogy ez az osztályközösség egy rendkívül jó, összetartó csapat lesz! Reméljük, hogy jövőre is eljutunk Máriaradnára, de akkorára a IX. A osztályból már egy tapasztaltabb, érettebb, magabiztosabb X. A lesz. Köszönjük osztályfőnökünknek és hittantanárunknak ezt a szép csütörtöki napot! Reméljük, több ilyenben lesz még részünk. Várjuk a következőt!

25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny

ifj_vers_2015_kiiras

Magyar Innovációs Szövetség által meghirdetett jubileumi,  25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen azokat az ötletgazdag, kreatív fiatalokat keresik, akik érzékenyek környezetük problémáira, azok tudományos szintű megoldására újszerű javaslatokat tesznek, továbbá képesek arra, hogy a javaslatot kidolgozzák, megvalósítsák, és az ahhoz szükséges erőforrásokat mozgósítsák.

Egyénileg vagy kétfős csapatba szerveződve pályázhat minden 1995. október 1. és 2002. augusztus 31. között született fiatal, aki még nem kezdte meg felsőoktatási tanulmányait.
Pályázhatnak határon túli magyar fiatalok is, de az EU-döntőre csak azok juthatnak ki, akik magyarországi iskolába járnak, vagy magyarországi intézményben végezték kutató-fejlesztő munkájukat kettős állampolgárként.

A díjazott fiatalok között több mint 2,5 millió forint ösztöndíj kerül kiosztásra, s a magyarországiak emellett 30 többletpontot is kaphatnak az egyetemre, főiskolára történő felvételi jelentkezés esetén. A legjobbnak ítélt fiatalok felkészítő tanárai is ösztöndíjban részesülnek. A legfiatalabb díjazott megkapja a Siemens Zrt. 100 000 Ft-os, egyösszegű Junior Ösztöndíját is. A legjobb pályamunkát beadó határon túli pályázó a Magyar Innovációs Szövetség egyösszegű, 100 000 Ft-osösztöndíját kapja meg. Az első és második helyezett fiatalok által megjelölt egy-egy középiskolai tanár egyszeri 100 000 Ft-os ösztöndíjban részesül.

Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka eredményével.

A kidolgozandó vagy megoldandó feladat max. 2 oldalas vázlatát doc formátumban kell eljuttatni e-mailben 2015. november 26-án, 15 óráig beérkezően a Magyar Innovációs Szövetség e-mail címére: innovacio@innovacio.hu.

A bemutatásra alkalmas pályaműveket 2016. májusában kétnapos kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők, ill. szeptemberben a Kutatók éjszakáján. Az ünnepélyes díjátadásra a májusi kiállítás megnyitóján kerül sor.

A versenyről további információt a www.innovacio.hu innovációs portálon olvashatunk.

Adjunk esélyt a tehetségeknek! – Magyar Templeton Program

Templeton

Magyar Templeton Program a Templeton World Charity Foundation finanszírozásával, a European Social Fund társfinanszírozásával és a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) szakmai együttműködésével 2015. szeptember 15. és 2017. február 28. között valósul meg. Célja a feltörekvő tehetségek és a már eredményeket felmutató fiatal példaképek felkutatása.

A beválogatás módszertanáról és a program céljairól a Tehetség Csatornán (www.youtube.com/tehetsegcsatorna) közzétett felvételekből tájékozódhatunk.

A Magyar Templeton Programban kifejezetten a kognitív (megismerő folyamatokon, gondolkodáson alapuló) tehetségterületeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalokat keresik, akik közül 10-19 éves feltörekvő tehetségeket és 20-29 éves, már eredményeket felmutató fiatal példaképeket válogatnak be a programba Magyarországról és a határon túlról.

A 10-19 éves fiatalok a www.templetonprogram.hu weboldalon regisztrálhatnak, itt tölthetik ki az online kognitív teszteket, ami számukra a beválogatási folyamat első szűrője.

A 20-29 éves korosztály esetében a www.templetonprogram.hu/cimlap/20-29 linket azoknak a fiataloknak a figyelmébe ajánlják, akik eddigi kiváló teljesítményük, elért eredményeik alapján vehetnek részt a programban.

A tesztek kitöltésének határideje mindkét korosztály esetében 2015. október 20.

Az esetleges kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat az azinfo@templetonprogram.hu címre küldhetjük.

Gólya7, péntek: Kilincsvadászat talpig vécépapírban

Golya7_2015_pentek_savA mai próbatétel minden bizonnyal igen látványos és élvezetes volt a nézők számára. A gólyáknak azonban, valószínűleg, annál kínosabb. A takarítóknak meg aztán főleg… 🙂

A párok vécépapírba kellett hogy egymást becsomagolják, s a végén úgy néztek ki, mint a múmiák. Ebben a vécépapír jelmezben kellett végigsétálniuk az iskolát (végigsétálniuk, nem futniuk!), és megszámolniuk, hogy hány folyosóra nyíló kilincs van az iskolában. Ha valakit érdekelne, elárulom: összesen 75.

A próbák eredményét a CsigeDT Facebook-oldalán lehet megtekinteni, a szavazás pedig továbbra is a https://www.csikygergelyarad.ro/?page_id=13252 oldalon folyik. (Szombat délutánig az eredmények megjelenítése nélkül, aztán egy napig eredményekkel, majd kedd délutánig újra az eredmények elrejtésével.)

A gólyák és a diákok egyaránt várják a hétfői próbát, ami egyelőre még titok, ettől izgalmas. 🙂 Reméljük, hogy legalább olyan szórakoztató lesz, mint a mai!

[Fotó: Zsámbok Zoltán]